Megszólalt Kerényi Miklós Gábor is az őt ért vádak hatására, szerinte 23 évvel ezelőtt nem pont az történt, amit Maros Ákos egykori táncos állított róla.

Reagált az őt ért vádakra Kerényi Miklós Gábor, aki először elutasított minden gyanúsítgatást, de hirtelen nyugdíjba vonulását jelentette be. Az Operettszínház művészeti vezetőjét aztán gyorsan el is bocsátották, mikor Maros Ákos volt táncos, műsorvezető névvel vállalva elmesélte, hogyan fenekelte el egy vállfával Kerényi 23 éve Szegeden egy kollégiumban, mert többször késett a próbákról. 

Kerényi: közös megegyezésen alapult "az a valami", és nem volt szexuális zaklatás

Fotó: YouTube

(Kerényit egyébként Czapáry Veronika írónő is megnevezte, mint szexuális zaklatások elkövetőjét, erről bővebben itt olvashatnak. Czapáry szerint Kerényinek kiskorú áldozatai is voltak.)

Kerényi Miklós Gábor szerint "az a valami", ami történt, két felnőtt közti közös megegyezésen alapuló történet volt. Erről így beszélt az ATV műsorában:

Ez egy szimpatikus fiatal táncos volt, természetesen homályosan emlékszem az eseményekre, mert 23 év nagy idő. Nagyon furcsa, hogy ő 23 év után jelentkezik egy ilyen történettel.

Amit elmond, annak van alapja, de az én emlékezetem szerint nem pontosan így történt, és nem pontosan ez történt. De ez tulajdonképpen mindegy, mert ez csak egy vita lenne.

A tény, amit ő alapvetően elismer, az arról szól, hogy ez egy közös megegyezés alapján történő valami volt két felnőtt ember között. Tulajdonképpen neki ezt bármikor joga lett volna abbahagyni, amit abba is hagyott, az ő saját elmondása szerint.

Kerényi szerint ez nem volt szexuális zaklatás, ugyanakkor magát az esetet elismerte az ATV-nek, de azt mondta róla, ő ezt az edző-növendék kapcsolat keretein belül értelmezte.

Mindenféle és fajta szélsőséges, ilyen típusú esemény előfordulhat, létezhet ezekben a kapcsolatokban, abban az esetben, ha ez valakiknek a megegyezésén alapszik

- mondta el a műsorban.

(Címlapi kép: YouTube)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
A nagyanyám a túlságosan megmagyarázott dolgokra azt mondta,"-Tudod fiam,minél jobban rugdossák a sz@rt,annál büdösebb lesz.Kerényi is jobban tenné,ha inkább hallgatna...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cikicakk55
Juj de undorító képe van.Ez az edző- növvendék kapcsolat- ra való hívatkozás meg gusztustalan. Én 6 éves koromtól 15 éves koromig szertornáztam. Neünk a 25 éves edző is bácsi volt. Annyit jártunk edzésre, hogy már 10 éves koromra tényleg többet voltunk velük mint a szüleinkel. Tényleg Apaként bánt velünk. A tornászok hajlamosak a hisztire és a dacra. Ha túlzásba vittük,mi is kaptunk büntetést,de azoknak semmi köze nem volt a testisegnek. Udvaron 10 kör futás, a termet 3x körbe kerülni hekt-el,szaltóval,20x kötélre felmászni,stb. Rá adásul a 25- 30 kg-os súlyunkkal úgy repkedtünk a talajon és a korláton,hogy bizony az edzőknek nagyon kellett figyelni ránk. Új elemek tanulásakor az edzők a saját érdekünkben ott állt és volt 2 mp annak eldöntésére,hogy elkapjanak,vagy megússzuk egy eséssel . Bizony ott kaptak el ahol tudtak. A szülők is benn lehettek az edzésen,és soha nem jutott eszükbe,hogy pedofil módra nyúltak hozzánk. Pedig volt mikor a fenekünknél fékezték le a zuhanásunkat, vagy éppen a mellkasunknál tudtak elkapni. Egy tornászon nem sok olyan ruha van,aminél fogva ellehet kapni egy repülő 20 kilós gyereket. A buntikben sem volt semmi szado- mazo. Piszok rosz hasonlatot talált.
papa.49
@cikicakk55: Nagyon keskeny az ösvény az edzői gondoskodás, és a pedofília között !!!
Főleg nem egy cselekedet határozza meg azt hogy valaki molesztál egy gyermeket ...
Eladott Ország
youtu.be/zLCwSxvGKRA
Maros Ákos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt állította Rónai Egonnak, hogy 23 évvel ezelőtt megalázta Kerényi Miklós Gábor.
Elmeorvoshoz kell vinni Kerényit!
Zeta
Ha már nem tud normálisan védekezni , hallgasson.
Hallgasson mint "edző", mert estleg még több "sportolója" gondolja úgy, hogy elég lesz a sok félremagyarázásból, ők is kinyílnak!
wagabund
aszonta, ez egy színházi, művészeti szertartás volt...nem érti, mi a probléma...

...és büszkén elment nyugdíjba nyolchavi végkielégítéssel...

taps.
Eladott Ország
Véleményem szerint vállfa fenekelésen kívül még más is lezajlott, kemény cuppogásokkal kísérve.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.