12 éves volt a népszerű humorista, amikor rejtélyes körülmények között elveszítette az édesapját. A L’art pour l’art társulat tagja arra gyanakszik, hogy politikai okok miatt következhetett be a tragédia.

A hivatalos verzió szerint 1967-ben öngyilkos lett a művész édesapja, akire úgy emlékszik, mint egy polihisztorra, mindenhez értett, és pont mire komolyabban beszélgethettek volna, eltűnt az életéből – kezdte a történet felelevenítését a Story4 TV ArcKép című műsorában, majd rátért 1967. február 12-ről 13-ra virradó végzetes éjszakára.

„Anyám nem tudta kezelni ezt a helyzetet, de nem haragszom rá. Egy horrorisztikus sikolyra ébredtem, két rendőr állt az ajtóban. Én voltam, aki simogattam a fejét 12 évesen.”

A művész édesapját egy vonat gázolta halálra, szerinte nem véletlenül.

„Valószínűnek tartom, hogy valami politikai történet kapcsán történhetett meg, hogy a vonat elé került”

– mondta, majd a műsorvezető Kadarkai Endre kérdésére, hogy megölhették-e, azt felelte:

„Feltételezem, de nem mentem utána. Sokáig nem is mertem foglalkozni ezzel.”

Később úgy gondolta, hogy már nem valószínű, hogy megtudhatja, mi is történt valójában, és a kutatással sem tudná visszahozni az apját. Az előzmények azonban meglehetősen furcsák voltak:

„Rendőrök kísértek mindenhova, a temetéstől kezdve. Amikor anyám kórházban volt, oda is jöttek, ez nem lehetett véletlen, rémisztő történetsorozat volt. Kikértem információkat a történeti hivatalból. Érdekes, olyat találtam, hogy engem figyeltek, de róla nem. Ő annak a rendszernek ellensége volt, anyám, amikor megtörtént a dolog, folyamatosan kommunikálta, hogy apám nem volt hajlandó valamire…”

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CHEWBACCA
Lejárt az 50 év! Kérheti az esetleges titkosítás feloldását!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.