Pont azokat a szektorokat zárta le az MLSZ keddi fegyelmi határozata, amely a 3 és fél év után visszatért Fradi-szurkolók törzshelye volt.

Ez azt jelenti, hogy március közepéig újra a stadionon kívül ragadhatnak a ferencvárosi szervezett szurkolói csoportok, hiába tértek vissza a DVSC ellen hosszú idő után. A szurkolói csoportokat tömörítő SZSZJN  október végén jelentette be, hogy megállapodtak az FTC vezetésével, és a B1, B2, B3 és C1 szektorokba vénaszkennelés nélkül is be lehet lépni egy új, B-típusú szurkolói kártyával.

A három és fél év után visszatért Fradi-szurkolók egészen márciusig a stadionon kívül ragadhatnak

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Ezzel a kártyával viszont csak azokba a szektorokba lehet belépni, márpedig az MLSZ a DVSC elleni szurkolói verekedés és késelés után éppen a fent említett lelátórészt záratta be három hazai bajnokira.

A Ferencváros ebben az évben már csak egyszer, a Videotonnal játszik otthon, majd február 24-én ugyanott kezd a Honvéd ellen, aztán két héttel később a Balmazújvárossal szembeni hazai meccsel telik le a hárommérkőzéses szektorzár. Vagyis ha az első fokú döntés jogerőre emelkedik, legközelebb március 17-én, a Puskás Akadémia elleni bajnokin engedhetnek be drukkereket a lezárt szektorokba.

A három és fél év után visszatért Fradi-szurkolók egészen márciusig a stadionon kívül ragadhatnak

A Fradi-szurkolók visszatérése a Ferencváros-Debrecen labdarúgó mérkőzésen 2017. november 4-én. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A Nemzeti Sport Online az MLSZ-büntetés kapcsán megkereste a Ferencvárost azzal a kérdéssel, elképzelhető-e alternatív megoldás. A klub az alábbi közleménnyel válaszolt a lapnak: 

„Az FTC a mai napon felfüggesztette az érintett szektorokba történő jegyértékesítést. A C2, C3, C4, C5, C6, D1, D2, D3 és D4 szektorokba továbbra is megválthatóak a belépők. A bezárt szektorokba már megvásárolt jegyek, bérletek ügyében a jogerős döntés megszületését követően határoz a klub. Az FTC tárgyalás megtartását fogja kérni az MLSZ-től.”

Jelen állás szerint tehát – ha az MLSZ nem változtat az első fokú döntésén – a szervezett szurkolói csoportok a március 17-i, PAFC elleni meccsig ismét a stadionon kívül ragadhatnak.

Forrás: nso.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Szurkoló. Milyen szép és tartalmas szó lehetne, ha nem a Fradi-csürhére használná bárki.
Így, Fradi-szurkoló, maximum a városszétverő, Parlamentkörbeszaró és tv-székházszétverő szinonímája lehetne. És a valóságot is jobban fedné.
öcsi55
A kutyából nem lesz szalonna! Tartja a mondás ,ezesetben is beigazolódott!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.