A november 18-i választási nagygyűlésen, a "Változást és Igazságot 2018-ban” programra szinte mindegyik ellenzéki párt bejelentkezett kivéve a Jobbikot és a Momentumot.

Október 23-án a rossz időre való tekintettel lemondta tüntetését a Közös ország Mozgalom (KOM), a szervezők azonban már akkor jelezték: haladnak tovább. Nem sokkal később bejelentették, hogy november 18-ára választási nagygyűlést hívnak össze. A “Változást és Igazságot 2018-ban” elnevezésű programra várják a tenni akaró polgárokat, civil szervezeteket és politikai pártokat is.

Na vajon melyik ellenzéki párt nem tüntet együtt a többivel november 19-én?

A DK, az Együtt, az LMP, az MLP, az MSZP és a Párbeszéd pártelnökei is részt vesznek a gyűlésen, Bokros Lajos igazolt hiányzó lesz (a MoMa vezetője ugyanis nem lesz az országban, de pártja támogatásáról előzetesen biztosította a mozgalmat), a Momentumnak pedig aznap saját rendezvénye lesz.

A Jobbik részvétele gyakorlatilag szóba sem került.

(mérce.hu)

Cikk- és címlapkép: Youtube

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
nepszava.us/wp-content/uploads/2017/11/Demokratie-Diktatur.jpg
Pedig a hülyék már a spájzban vannak.
A polgári demokrácia nem a világ legjobb és nem a legfejlettebb társadalmi rendszere, de jobb, minden diktatúránál és egyszemélyi vezetésen, vezérkultuszon alapuló politikai rendszernél. A demokratikus rendszerek – ha nem hagyjuk őket szétverni – alkalmasak arra, hogy megakadályozzák a diktatúrák létrejöttét. Aki a demokráciából enged, vagy részt vesz annak leépítésében, esetleg csak legitimálja a fél- vagy teljes diktatúrák áldemokráciáját, az nem csak a liberális demokratikus rendet, de a hazáját, az egész világot árulja el és nagyon gyorsan a saját árulásának áldozata lesz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kamazuka
19.-án?
Dikk mán more?
Hundzsaltá mikó nyeftanaóravót ?
Csak helyesen és szépen,ahogy a csiga megy a lécen!
magyarbakancs
Fogjátok marokra a farkatokat és lehet verni mint a nyálatokat.
adrenalink
Hülye firkász! Egyik se, mert, ha az időjárás is úgy akarja 18.-án lesz az összeröffenés...
Clavigo
A ftymasz-jugendnek máshol lesz rendezvény...Miből finanszírozzák a rendezvényüket,,,,,mikor nem rég még financiális problémáik voltak a második vonalas orbán-cscicskáknak ??
human
A jobbikot megértem. A momentum úgy néz ki mindent egy lapra tesz fel.
vadnarancs
A Jobbik nélkül nem lehet leváltani ezeket a tolvaj geciket. Szereti, nem szereti, tudomásul kell venni!
Jozefina
"Így tehát a DK, az Együtt, az LMP, az MLP, az MSZP és a Párbeszéd pártelnökei is részt vesznek a gyűlésen, Bokros Lajos igazolt hiányzó lesz (a MoMa vezetője ugyanis nem lesz az országban, de pártja támogatásáról előzetesen biztosította a mozgalmat), a Momentumnak pedig aznap saját rendezvénye lesz."
Ez kevés, tessék választási szövetségbe tömörülni és akkor talán hiteles lesz. És a Jobbikot sem kell kihagyni!!!
Eladott Ország
nepszava.us/wp-content/uploads/2017/11/Demokratie-Diktatur.jpg
Pedig a hülyék már a spájzban vannak.
A polgári demokrácia nem a világ legjobb és nem a legfejlettebb társadalmi rendszere, de jobb, minden diktatúránál és egyszemélyi vezetésen, vezérkultuszon alapuló politikai rendszernél. A demokratikus rendszerek – ha nem hagyjuk őket szétverni – alkalmasak arra, hogy megakadályozzák a diktatúrák létrejöttét. Aki a demokráciából enged, vagy részt vesz annak leépítésében, esetleg csak legitimálja a fél- vagy teljes diktatúrák áldemokráciáját, az nem csak a liberális demokratikus rendet, de a hazáját, az egész világot árulja el és nagyon gyorsan a saját árulásának áldozata lesz.
szep napot
Ez egy hatalmas szinjatek, semmi tobb. A politikusok egyutt csendben rohognek a birka nepen. Sokan meg elhiszik hogy van a kormanypart, meg az ellenzek; meg jaj annyira nagy kulonbseg van ki van kormanyon. Ellenzek, kormanypart egymas fa*szat veri, www.youtube.com/watch?v=o7ogceCF7pw
human
Nálunk amúgy az mszp nem indított jelöltet a jobbikkal szemben anno.Most megy a kommunikációs harc, de akár az utolsó pillanatban is előállhatnak valami összefogás félével. Remélhetőleg csak taktika a széthúzás, hogy Orbán ne tudja kit kell támadnia a választásokig.
Desischado
Siralmas, ami itt folyik. orbán joggal röhöghet a markába, sajnos!
evacica
Ez a Momentumos fiú is csak a saját kis pecsenyéjét sütögeti! A régi Orbánra hajaz a lelkem, és látjuk hogy mi lett belőle is! Ha neki az Orbán leváltása és az ország érdeke állna szem előtt akkor az ördöggel is összefogna! De nem csak pufogtatja a panel szlogeneket, hogy minden sz...ami eddig történt, de majd ők , majd megmondják a tutit, meg az igazit!Szegény M.o.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.