Panasszal élt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói ellen Gáspár Győző lánya, Evelin, akit már az ügyészség is kihallgatott.

A 23 éves fiatal lány a napokban állt az ügyészek elé, és lelkileg nagyon megviselte a procedúra: elsírta magát a vallomástételkor.

A NAV tavasszal indított nyomozást a Gáspár család több tízmilliós adótartozása miatt. A Blikk birtokába jutott egy jegyzőkönyv, amelynek tartalma szerint Győzike nagyobbik lányát, Evelint sértettként, valamint tanúként is kihallgatta az ügyészség. A vizsgálatot a Budapesti Nyomozó Ügyészség indította. A NAV emberei még nyáron kutatták át Evelin széfjét, és onnan közel 200 millió forintot vittek el.

Sírógörcsöt kapott Győzike lánya, amikor ki kellett nyitnia a széfét a NAV-nak

Fotó: Mokka/TV2

A széfteremben a jelenlévő NAV-nyomozók felszólítottak, hogy nyissam ki a széfet. Ez a felszólítás inkább rám parancsolás volt. Ez egy elég kemény felszólítás volt, nem vagyok túl gyönge, de rám tört egy sírógörcs, azért sírtam, hogy ők mi jogon veszik el az én és a húgom tulajdonát, mi jogon teszik tönkre a jövőnket.

- áll a jegyzőkönyvben.

A Blikk megkereste a család ügyvédjét, dr. Szilágyi Rolandot is.

Ő elmondta, hogy Evelin korábban panasszal élt, mert a NAV emberei méltatlanul, durván bántak vele, és máig nem tisztázott, hogy milyen jogcímen is vitték el a pénzét, mert az apja adóssága miatt az ő vagyonát nem foglalhatnák le.

A család ügyvédje azt is elárulta, hogy további tanúk meghallgatásával folytatódik majd az ügy, amelynek kimenetele kétféle lehet: 

- vagy megszüntetik az eljárást

- vagy vádat emelnek a gyanúsított ellen, aki akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető hivatali visszaélés miatt.

Forrás: Blikk.hu

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Shikari: Nem Evelinke neve volt bele tetoválva a pénzbe, hanem a kádárnyugdíjas nagymamié.
Itthon vagyok.
Csórikám. Majd ha lesz időm, megsajnálom "ezeket a tisztességes embereket". Széf?
Cicamama55
Akit valami lelkileg megvisel, nem így néz ki és nem így viselkedik! Szereplésként fog fel mindent, tök olyan, mint az apja! :((((((
DR PRÉDlKÁTOR
szeggyetek ti is bodzát, aztán majd megtudjátok, mi a magyarok ISTENE. Kora reggel felkelni, beülni a zaudiba és irány az erdő.
evacica
Csak azt tudnám, hogy Evelinkének honnét volt ez a kis vagyonkája? Mert, hogy életében még nem dolgozott az biztos! De a nagymamit se tudom, hogy mit is csinált, hogy több száz milliót tudott összespórolni nekem a férjem vezető mérnők és feltaláló volt, de még 10,15 milliót se tudott összehozni!
idppp
Ha lenne széfem, mit tartanék benne? Csirkefarhátat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.