A Fidesz új frontot nyitott, a mecsetek építését tiltaná, miközben ezzel talán épp a szélsőséges és ellenőrizetlen imámok malmára hajtaná a vizet. A tiltással egyszer már megpróbálkozott egy jobbikos önkormányzat, az Alkotmánybíróság utasította rendre

Forrás: zarojel.hu
Feltöltő: PV
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Magyarországon a cikk szerint van kb. 20 mecset, ahol péntekenként (általában magyar nyelvan tartanak imát és hallgatják az imamot). Eddig is működtek és feltehetőleg elég is a Magyarországon jogszerűen tartózkodó iszlám vallásúaknak.
A fidesz-kdnp intézkedése maximum provokáció és orbán alig várja, hogy legyen már végre valami "terrortámadásra" fogható cselekedet.
Gusztustalan és alávaló cselekedet. A békés magyar lakosságra veszélyes ez az intézkedés. De nyilván orbánnak szüksége lenne egy ellenséges cselekedetre, hiszen vége az ősznek és az orbán által megjósolt őszi zavargások érdekes módon elmaradta, így ő provokálja azokat!!!???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
"A Fidesz várja, hogy legyen Magyarországon egy terrorista támadás?"
Ha nem lessz teror támadás majd csinálnak egyet a választások előtt pár héttel.
papa.49
@magyarbakancs: Remélem nem válik be a jóslatod ...
Nessy
@Mirabilis: Miért volt? Lemaradtam valamiről? Az utolsó nagy balhé 2006-ban volt, amit jelen pártunk és kormányunk szervezett. Igaz azóta az abban résztvevőket szentté avatták!
@magyarbakancs: Majd az unatkozó foci ultrák kapucnival, sállal takart orcával csinálnak.
Legalább télen is elfoglaltságuk.
Sámannus
Hát a Fradi pályán nem az volt? Hülye gyerekek. Ezeknek az üvöltöző állatoknak mi közük a szurkoláshoz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.