Az egyik diákszervezet meghívására beszélt volna az LMP szakpolitikai víziójáról. A KDSZ – Közgazdászok a Szakpolitikában nevű diákszervezet november 21-ére beszélgetést szervezett Szél Bernadettel, az LMP társelnökével. Az eseményt hétfőn kezdték el hirdetni a Facebookon, a leírásban az szerepelt, hogy az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje "megosztja velünk az LMP szakpolitikai vízióit, elképzeléseit: az előadás érinteni fogja mind az egészségügy, az oktatás, a gazdaság-, illetve az ökopolitika témáját. " Az eseményt szerdán minden értesítés nélkül törölték a Facebookról. A 24.hu úgy értesült, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem ugyan egy félreértés miatt korábban engedélyezte az eseményt, ám később visszavonta az engedélyt, mert az egyetem etikai alapelve szerint „pártpolitikai eseményeknek nem adnak teret”.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Lánczy, mint a Fidesz korrupció szakértője ennyire fél Szél Bernadettől?
Még a végén kiderülne, hogy nem osztja Lánczy korrupcióval kapcsolatos baromságát?:

"Lánczi András: Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája"
Mocskos Fidesz nyalonc!
solidedge
Még egy érv, hogy az LMP-re szavazzak.
egyvandor
@solidedge: Lmp-re mint pártra szavazás nem vész el viszont az egyéni jelölteknél a koordinált szavazás a célszerű, amiben viszont az lmp és a momentum nem akar részt venni. Innentől kezdve meg kvázi mindegy is kire szavazol. Lottó játék lesz egy a negyvennégy-millióhoz eséllyel.
Béla333
@egyvandor: 21.01
Miért? Te tudsz bármiféle megállapodásról az MSZP és a DK között?
Tudomásom szerint nincs megállapodás semmiféle koordinált indulásról! Éppen a mai napon jelent meg, hogy Gyurcsány vérszemet kapott és már semmiféle megállapodást nem akar az MSZP-vel, hanem teljesen le akarja őket gyalázni.
Akkor miért nem értelmesebb egy normális párt normális jelöltjére adni a szavazatot?
Igen! Az LMP jelöltjére, sokkal inkább mint ezekre a marakodó, csak saját magukkal elfoglalt pártok jelöltjeire!
Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen mocskos kis tárgyalási folyamat végén hogyan fog egy DK-s esetleg MSZP-sre szavazni és viszont?
Gondolkodás nélküli robotok ezek a szimpatizánsok?
karma1
Azert erdemes ertelmezni is a cikk szoveget, meg a Facebook-os felhivas szoveget is: eleve Szel Bernadett "vizio"-ira lettek volna kivancsiak a diakok... Marpedig egy politikusnak nem lehetnek vizioi - ebben a pillanatban csak orbannak lehetnek (es vannak is boven) vizioi...
Hozza Gyurcsanyt parhuzamkent, bar ne tette volna!
A ketto egyaltalan nem hasonlithato ossz: Gyurcsany kozgazdasz es penzugyi vegzettsegu szakember, mit Bernike jogasz...
2016-ban pedig meg szo nem volt kampanyrol - Gyurcsany sem arrol beszelt...
Harmadszor: Gyurcsany NEM miniszterelnokjeloltje a partjanak, mint Bernike...
Szoval ha most Szel kisasszony odament volna, az bizony politikai kampanykent is felfoghato lett volna...
quadrocopter
A következő genyólandi húzás lesz, hogy az ellenzék fizet a légzésért!
csipetke
@Lepényleső: Itt már minden ellenzéki Soros...
mackoka46
Mikor fogjuk már fel, hogy már régen nem vagyunk szabadok ?
Béla333
Hol közgaszdász Gyurcsány? A borász diplomáját keresgélte egy jó darabig, amit aztán nem talált meg.
Ezek a DK-s fanatikusok a valóságtól teljesen elrugaszkodva szőnek legendát szeretett vezérük (Gyurcsány) köré.
Köze az nincs az igazsághoz, de az őket nem érdekli.

"Gyurcsány a sógora szakdolgozatát használva diplomázott"
index.hu/belfold/2012/04/27/gyurcsany_a_sogora_szakdolgozataval_diplomazott/
Béla333
Én Szél Bernadett helyében tartanék egy gyűlést a Corvinus egyetem bejárata előtt, hogy aki kíváncsi az LMP programjára, az megismerhesse.
Meg nehogy már egy ilyen görény meg tudjon akadályozni egy politikai párt miniszterelnök jelöltjének a gyűlését, aki nyilvánosan pártolja a Fidesz bűncselekményeit, azt állítva, hogy ez a legfőbb politikája?!
Egy ilyen senki ne akarjon észt és erkölcsöt oktatni senkinek!
A Maffia párt ideológisa!
Szemét Lánczi!
Clavigo
@Béla333: Beéjla,,,,,már megint habzik a szád.
Béla333
@Clavigo: 19.37
Soha nem szokott...
Ám te most is hoztad a szokásos személyeskedő bunkó stílusod!
A cikk témájáról semmi, csak a másikba beleszállni...
Te biztos tudod: milyen diplomája van a szeretett vezérednek?
Borász vagy közgazdász? És megtalálta már a diplomamunkáját, vagy még mindig keresi?
F_Viktor
@Béla333: Gyurcsany met diplomaval rendelkezik, az elsot 1980-84 kozott a JPTE Tanarkepzo Karan, a masodikat 1984-90 kozott a Kozgazdasagtudomanyi Karan szerezte.
Tehat @karma1: jol irta, van kozgazdasz ismerete!
karma1
Szerintem is borasz, de lehet, hogy csiko's vagy nehezgepkezelo...
"Tanulmányait a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán folytatta technika–biológia szakon, ahol 1984-ben főiskolai diplomát, majd 1990-ben a Közgazdaságtudományi Karon egyetemi diplomát szerzett levelező tagozaton...
Üzleti tevékenysége[szerkesztés]
1990-től Budapesten dolgozott a CREDITUM Pénzügyi Tanácsadó Kft.-nél, ahol önálló ügyintézői, majd üzletszerzői pozíciókba emelkedett. Ekkor tanult meg angolul, amit tárgyalási szinten beszél.[21] A társaság kettéválása után, nemzetközi piacot célzó résszel az Eurocorp Nemzetközi Pénzügyi Rt-vel tartott, ahol résztulajdonos és az ötfős igazgatóság tagja lett. 1992-től vállalkozó, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója, 2002-től a felügyelő bizottság elnöke. 2002-ben Magyarország 50. leggazdagabb embere volt.[22] 2009-ben az időközben 100%-os tulajdonába került[23] Altus Zrt. vezérigazgatói tisztjét átadta feleségének, Dobrev Klárának.[24]"
Szerintem annakidejen a befektetesi irodak ket kezzel kapkodtak a boraszok utan...

(Idezetek Wikipediabol, Gyurcsany Ferenc cimszo alatt )...
Béla333
@F_Viktor: 20.01
Mondjuk a DK-s (magukat demokratának tartó) szimpatizánsok közül senki nem gondolta azt, hogy legalább egy kommentben elítélje a Lánczi vezette Corvinust, hogy egy ellenzéki miniszterelnök jelöltet kitiltottak! Olvad vissza az ide írt kommenteket!
Ennyi szolidaritás szorult beléjük, hát akkor ennyi szolidaritást is érdemelnek!
karma1
@F_Viktor: Hagyd a fenebe, Belank harcol mindenkivel, akirol azt hiszi, hogy bantja a Bernikejet, pedig en nem is bantottam - sot. Egy masik cikket en kuldtem be, ami arrol szol, hogy Berni felemelte a hangjat az atomeromu-bovites ellen... Drukkolok Berninek, hogy sikeruljon a hangjat hallatni, de ne felj, oda nem tett megjegyzest... (Vagy csak meg nem tartok ott...:o)))
Béla333
Új-Zélandi marha nagy demokratánk most is hazudik!
Mocskolja ahol éri az LMP-t, Szél Bernadettet.
Hazugságokat terjeszt róla, ha az ember felhívja a figyelmét hogy nem mond igazat, nem érdekli, tovább folytatja a mocskolódást!
Bevallja, hogy ő bizony választani nem fog, köze nincs az egész magyar élethez, de intenzíven manipulál, hazudozik, csúsztat, rombol!
Őszintén szólva undorító amit itt előad, de hát lelke rajta!
Ha használni nem tud az országnak, de azért még ártani tud!
Clavigo
@Béla333: Örülök ,,hogy Orbánnal a mai napon sem volt semmi problémád.
bencemacska
@karma1: ma, 20:11
Nem hallotta Békesi Lászlót az ATV-ben, mert akkor ő lenne a célpont.
És egy platformra kerülne Békesi és Lánczi! Hú, még belegondolni is szörnyű!
karma1
Mielott frocsognel meg tobbet, jobb lenne, ha olvasnal is, ERTOEN... De a szovegerto olvasas mar nem megy, annyira elvakult vagy... Hat az nem az en bajom...

"Szél Bernadett Brüsszelben: Európának nem érdeke a paksi beruházás megvalósulása
Hajra, Berni, mindent bele...!
Ugy latszik valamirol lemaradtunk volna? Ugyanis en sehol sem olvastam vagy hallottam volna arrol, hogy az EU jovahagyta volna a paks2 tervet, mivel az arrol szolo szerzodest - es igy az utana kovetkezo osszes lepest - torvenytelennek tartjak, es a szerzodesnek is vannak nagyon komoly, alapveto hibai.
Nagyon remelem, hogy sikerul felebreszteni ezeket az idiotakat, hat nem latjak, hogy egy puskaporos hordot akarnak Europa kozepebe telepiteni???
thumb_up3 replyVálasz"
anka
@Béla333: 20:22
- na látod Béla erről beszéltem egy másik cikknél! - nem tudod normálisan kezelni a dolgokat, mert egy elvakult LMP fanatikus vagy! - nem tudsz veszíteni, de majd tavasszal rádöbbensz!
anka
@Clavigo: Azzal nincs neki, csak a Gyurcsánnyal..., állandóan azt ekézi!
F_Viktor
@Béla333: 1) Corvinus: Nem titok, hogy ez az egyetem a fityesz "partiskolaja".
2) En sem itelem el a kitiltast, pedig nem vagyok DK-s, ugyanis a tanintezmenyekben, templomokban nincs helyuk a partoknak! Ezert undorito amit a jobbik es a fityesz muvel.
3) Eszre kellene mar venned, hogy az LMP sem all be a kormanyvaltasba, az ellenzeki erzelmu embereket ugyanugy megosztja, ming Gyurcsany.
Tehat Szel semmivel nem tesz kevesebb erofeszitest orban szekerenek tolasaba, mint Gyurcsany.
Bernadett mondhat barmit, ezzel a megoszto ellenzeki politikaval nem rajta mulik majd orban elkerulhetetlen bukasa.
Viszont a kiontott verekert ugyanolyan erkolcsi feleloseg fogja terhelni, mint a tobbi ellenzeki partot.
Béla333
@F_Viktor: 12.51
1./ Egy egyetem soha ne legyen többé semelyik párt "pártiskolája"!
2./ Én elítélem, hogy ha egy egyetemi diák szervezet meghív egy párt miniszterelnök jelöltjét, akkor az ne engedjenek be az egyetemre!
"A KDSZ – Közgazdászok a Szakpolitikában nevű diákszervezet november 21-ére beszélgetést szervezett Szél Bernadettel,"
Talán tiltsák be ezt az egyetemi szervezetet is?
3./ Az LMP beleáll a kormányváltásba, sőt ők az egyetlenek, akik úgy is tesznek, ahogy mondanak. Az MSZP-DK-Együtt-P-Liberálisok-MOMA csak a pozíciókat osztogatja, az LMP az, aki a választókkal, az ország problémáival foglalkozik.
4./ Gyurcsány már vagy 1 éve amortizálja az ellenzéket! Építeni semmit sem épít, ellenben mindenre lő, ami Orbánék kormányon maradására veszélyes lehet.
5./ Mi is most a helyzet? A Mai napig nincs semmiféle összefogás, semmiféle szövetség, az MSZP és a DK már vagy 1 éve bírkózik egymással, és ezért kit tesztek felelőssé?: Hát persze hogy az LMP-t! Aki már rég bejelentette, hogy ezekkel nem!
Mi gátolja meg az MSZP-DK-t, hogy pontot tegyenek végre erre a kínlódásra és az ország ügyeivel, az emberek boldogulásával foglalkozzanak?! Ugye nem akarod azt mondani, hogy ennek is az LMP az oka?!
F_Viktor
@Béla333: Nem latod realisan az LMP-t, ez a problema.
Mert egy kivul allo bizony azt latja, hogy az LMP is "mindenre lovoldozik", mindent megtesz, higy ne legyen osszefogas, ok voltak az elsok, akik ezt elutasitottak, sot az sem biztos, hogy reszukrol a kuszob atugrasa a cel.
Béla333
@F_Viktor: 13.42
Bár bocs, de az LMP semmit nem tesz azért, hogy a többiek ne tudjanak összefogni, ha akarnak.
Ne kenjetek már minden ellenzéki gondot, impotenciát az LMP-re! Bűnbaknak akarnátok mindenért az LMP-t megtenni?!
Vagy bármit is tudsz mutatni, hogy az LMP az összefogás ellen tett volna bármit is?
Most is ki szarakodik már vagy 1 éve? Igen! a DK és az MSZP!
Ehhez az LMP-nek semmi köze!
Pálinkás Pál
@Béla333: A jogászokra tudod mit szoktak mondani???Nagyjából ugyanolyan társadalmilag értéktelen népség ,mint a politikus...
bencemacska
@F_Viktor: ma13:42
"Piros-zöld, azaz MSZP–LMP-koalíció lett volna a mesterterv, ami Botka László bukásával kútba esett."
24.hu/belfold/2017/10/18/pogatsa-zoltan-a-szocikat-semmi-nem-vedi-meg-a-teljes-megsemmisulestol/
Béla333
@Pálinkás Pál: 14.49
Ha bármiért jogi védelemre lesz valaha szükséges, akkor lehet, hogy nem így fogsz gondolkodni, de nekem nem dolgom, hogy veled ilyen lükeségről vitatkozzak!
Pálinkás Pál
@Béla333: Arany barátom..én mindig elintéztem a dolgaimat jogi védelem nélkül is...
Eladott Ország
A közel 30 év rendszerváltó handabandázására, egyébként sem vevő a hülyére vett keményen dolgozó kisemberek nagy része. Lásd a nemszavazó 40%-ot. A pártokat az iskoláktól és a munkahelyektől távol kell(ene) tartani!
F_Viktor
@Béla333: Az osszefogasnak csak ugy lett volna picike ertelme, ha minden demokratikus part reszt vesz benne, s ezt torpedozta meg azonnal az LMP.
Bar en nem hiszem, hogy egy ellenzeki kormany, fityeszes kepviselokkel a parlamentben, a kozigazgatasban a jelenlegi fityeszes partkatonaival eredmenyesen tudna kormanyozni, de talan egy probat megert volna.
Az LMP viszont elerte, hogy semmi valtozas ne tortenhessen, tovabb garazdalkodhasson a jelenlegi maffia. S nem a magyar embereket kepviselik, mert eppen az o jovojuket es az orszag tobb evtizedes sorsat teszik kockara, mig ok ujabb 4 evig elvegetalnak jo penzert a parlamentben.
Pöpec
"Budapesti Corvinus Egyetem ugyan egy félreértés miatt korábban engedélyezte az eseményt, ám később visszavonta az engedélyt, mert az egyetem etikai alapelve szerint „pártpolitikai eseményeknek nem adnak teret”.

Micsoda világ lett itt:
- orbán beszéde a Testnevelési Egyetemen:
www.origo.hu/itthon/20020410orban.html

És azt végképp nem tudom eldönteni, amikor Bokros előadást tart valamelyik egyetemen, pártpolitikai vagy szakmai jelleggel teszi?
Béla333
@F_Viktor: 16.16
Az LMP álláspontja ugyanaz már a megalakulása óta: nincs választási szövetség azokkal akik nem teszik tisztába, hogy milyen felelősségük van az ország kifosztásában, lecsúszásában, a hátunk mögötti, a Fidesszel való közös mutyizásokban és szerintem ez a véleményük igenis becsülendő.
Te sem kötsz semmiféle szövetséget a magánéletedben bűnözőkkel. (Gondolom!)
Változatlanul úgy látom, hogy a jelenlegi MSZP-DK kínlódásért, az egész ellenzéki oldal amortizációjáért, minden bajért szeretnéd az LMP-t felelőssé tenni.
Nem csak te, de az egész DK-s bagázs!
Ez hazugság, rosszindulatú csúsztatás és szemét manipuláció.
Ha az LMP csak a biztos parlamenti helyekre hajtana, akkor beállt volna az összeborulók közé, nem vállalta volna az elveit és nem vállalná az ilyen lesújtó véleményeket, mint amilyen a tied is!
Próbálj már egy kicsit felülemelkedni a demagógián és úgy megnézni, hogy azoknak nagyobb-e a felelőssége a jelenlegi siralmas helyzetünkért, akik a Fidesszel kollaborálva lezüllesztették kormányon az országot, vagy azoknak, akik ezt elítélik, elvetik és nem akarnak ilyenekkel semmiféle szövetséget?!
Pöpec
Viszont igaz, hogy G. orbán mészaros lőrinc disznóóljának és marhatelepének avatásán, vagy csányi légkondicionált marhatelepének átadásán kétségtelenül paraszt jelleggel beszélt.
- hvg.hu/itthon/20141118_Orban_Viktor_adta_at_Meszaros_Lorinc_uj_m
- blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=megyerimihaly&pid=138951
- nol.hu/video/orban-tehenek-kozt-udvarolt-csanyinak-1545097
Pöpec
Nekünk magyaroknak bátorításra van szükségünk - mondja a G miniszterelnök 2:50 körül:
nol.hu/video/orban-tehenek-kozt-udvarolt-csanyinak-1545097
Hát vazze, ha engem is és mindenkit évente 5 milliárd ingyennel bátorítana a kormány, mernék nagyot álmodni.
F_Viktor
@Béla333: Bela, ugyanugy kommunikalsz, mint a fityesz, mas szemeben a szalkat eszreveszed, valamint sajat buneidet kialltod a masikra!
Te veded Szel hazugsagat, miszerint ok a kormanyvaltok, mikozben ezt o sem gondolja komolyan, te frocskolod Gyurcsanyt es latod benne a baloldal impotenciajanak okozojat, mikozben az LMP ugyanazt teszi.
Ezek utan ne csodalkozz ha nem vagy nepszeru a "DK-sok" koreben...
Es azon se csodalkozz, ha orban jovore mosolygos arccal nez bele a kamerakba a valasztasok ejszakajan.
Amig ti baloldali demokratak nem tudtok megegyezni, elfogadni egymast, kompromisszumra jutni, addig orban batalmat erosititek, addig az orszag sirjat assatok.
Béla333
@F_Viktor: 17.00
Miért hazugság az, hogy az LMP kormányváltó párt szeretne lenni és ehhez kéri a választók támogatását?
Az LMP és a DK/Gyurcsány között több hatalmas különbség is van!:
Az LMP őszintén bejelentette, hogy az MSZP-vel és a DK-val nem akar semmit!
Gyurcsány először összefogásról papolt, aztán meg legújabban ennek homlokegyenest ellenkezőjéről: most már csak koordinált jelöltekről beszél, de a jelek szerint már ettől is visszatáncolna, önállóan szeretne indulni!
Őszintén szólva egy DK-s véleménye nem érdekel, hiszen csak gondolkodásra képtelen Gyurcsány bábokról van szó, akik képesek hétről hétre úgy változtatni a véleményüket, ahogyan Gyurcsány teszi! Ezek ugyanolyan birkák, mint amilyennek ők a Fidesz szavazókat szokták nevezni!
Még egy: elfogadni demokratákat el lehet, de bűnözőket, akik szétlopták az országot és a hátunk mögött összejátszottak a Fidesszel, az ilyeneket nem nevezhetjük demokratának és így elfogadni sem lehet.
Szerintem!
Béla333
@F_Viktor: 17.00
Ja! Még egy!
Miféle bűnömről beszélsz te? Azért talán kissé visszafoghatnád magad!
surdilloFUJT
Talán tájékozódni kellene,és nem hablatyolni a fitymasz-lmp mantrát!Schiffer himi-humi elnök vezérli az lmp-t,aki a jobbikkal is meg a fitymasszal is susmorog,tehát HITELTELEN!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.