Írországba látogatott Kövér László házelnök, aki szerint a magyarok és írek közt sok a hasonlóság. Arról is beszélt, hogy az Európai Uniót szuverén államok erős szövetségeként látná szívesen a jövőben.

Magyarország érdekelt a kétoldalú politikai párbeszéd további elmélyítésében Írországgal – fogalmazott írországi hivatalos látogatásán Kövér László az Országgyűlés sajtóirodájának péntek hajnali tájékoztatása szerint.

Az Országgyűlés elnöke tárgyalásainak napirendjén a kétoldalú kapcsolatok, a két ország parlamentjei közötti együttműködés, az Európai Unió jövője és az Egyesült Királyság kilépésének következményei szerepeltek.

Kövér: több Európa helyett jobb Európa kell

Kövér László Seán O'Fearghaillel, az ír parlament alsóházának elnökével

Fotó: MTI/Országgyűlés Sajtóirodája

Kövér László megbeszélést folytatott vendéglátójával Seán O'Fearghaillel, az ír parlament alsóházának elnökével, Denis O'Donovannel, a szenátus elnökével, Michael Healey-Rae-vel, az európai uniós ügyek bizottsága elnökével, az ír parlament Ír-Magyar Baráti Tagozat tagjaival, továbbá Charlie Flanagan igazságügyi és esélyegyenlőségi miniszterrel. Fogadta a parlament elnökét Michael D. Higgins köztársasági elnök, és találkozott Leo Varadkar miniszterelnökkel is.

Még szorosabb kapcsolat a két ország törvényhozása közt

A Seán O'Fearghaillel tartott megbeszélésen az Országgyűlés elnöke elmondta: a mostani látogatás célja, hogy a két ország törvényhozása közötti folyamatos kapcsolattartás még intenzívebbé váljon. Az Európai Unió és az országaink előtt álló kihívások szempontjából is fontos, hogy minél szorosabb legyen az együttműködés mind a képviselők, mind a parlamenti bizottságok mind európai uniós képviselőink között – hangsúlyozta Kövér László.

Ebben a kapcsolattartásban fontos szerepet tölthetnek be az Országgyűlésben már működő, az ír parlamentben idén márciusban megalakult baráti tagozatok. A mostani látogatás lehetőséget teremtett közvetlen megbeszélésre is a baráti tagozatok képviselői között, amelyen a házelnök mellett, a magyar delegáció tagjaként Varga László MSZP-s képviselő, a Magyar-Ír Baráti Tagozat elnöke és Kucsák László fideszes képviselő, a tagozat alelnöke is részt vett.

Szuverén államok erős szövetsége

Az Európai Unió jövőjéről szólva a két házelnök egyetértett abban, hogy Írország és Magyarország jelene és jövője az Európai Unióban van, de Európa föderalizálása helyett az uniót szuverén államok erős szövetsége kell, hogy alkossa. Kövér László úgy fogalmazott, hogy a "több Európa" helyett "jobb Európát" szeretnénk. Seán O'Fearghail kijelentette, hogy Írország teljes mértékben elkötelezett az unió mellett, és Dublinnak az az érdeke, hogy az Európai Unió egyenlő országok erős közösségeként működjön.

"Nem szabad, hogy az Európai Unió jövője mindössze német-francia diskurzus tárgya maradjon, hanem ebbe mindannyiunknak bele kellene szólni" - mondta el Michael D. Higgins köztársasági elnök, amikor fogadta a magyar küldöttséget.

Kövér László úgy fogalmazott: az Európában, földrajzi értelemben távol lévő országok, mint Magyarország és Írország képviselőit is közelebb kell hoznunk egymáshoz, hogy a mindannyiunkat érintő problémákra közös választ tudjunk adni, hiszen nemcsak szövetségesek vagyunk az Európai Unióban, hanem két baráti ország, amelynek a történelmi hagyományai és jelenlegi érdekei is nagyon hasonlók.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Országgyűlés Sajtóirodája)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Könyörgöm, ha jól tudom a képviselőink ott ücsörögnek az Európai Parlamentbe, és hamarabb szóhoz is jutnak, mint itthon az ellenzék, akiknek lassan már kérdezni sem szabad!
Vagy úgy gondolja, hogy majd a német-francia tengely helyett Orbán osztaná az észt? Vegyék már észre, hogy Orbánnak lassan sikerül mindenkivel tengelyt akasztani, és bár meghallgatják,(mert kötelező) de nem veszi komolyan a többség.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Zeta
Kövér elvtárs eligazít, mindenki menekül.
Kit hívtunk ide?
cs.n.
Ez aztán fontos hír, kb. azzal egyenértékű, hogy x celeb csöcsöt villantott.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2016/05/21/olvasoi-level-irorszagbol-mar-nem-erzem-ugy-magam-mint-egy-gyokerestol-kitepett-fa/
Olvasói levél Írországból: Már nem érzem úgy magam, mint egy gyökerestől kitépett fa.
Már nem érzem úgy magam, mint egy gyökerestől kitépett fa. Az Eurovíziós dalfesztivál indulói
között hamarabb kerestem meg az ír indulót, mint a magyart. A családnak itthon magyar ételeket főzök és magyarul beszélünk, de büszkén írom le bárhova, hogy állampolgársága: ír.
Döbbenettel olvasom a Szalonnát naponta arról, hogy mik folynak az óhazában. Nem értem,
hogy emberek hogy képesek kijönni a havi fizetesükből és felfoghatatlan számomra a gyermekek mélyszegénysége. Egy hónap múlva újra hazamegyek. Itthonról haza.
Eladott Ország
Van egy Kövér László nevű ember, aki soha nem tudott és soha nem is fog tudni kivergődni a lánctalpas tahóság öröklött sötétségéből, de úgy kellene tennie, mintha államférfi lenne. Ez annyira megy neki, mint elefántnak a piruett. Ezért – vagy másért – végtelenül megkeseredett és gyűlölködő, ráadásul egy velejéig korrupt és teljesen szélsőjobboldali pártot kell képviselnie úgy, hogy lényegében nincs mentség a kormány viselkedésére, egyedül a mutogatás marad a másikra, hogy az is lopott. Ez azért nem igazán szilárd erkölcsi alap semmire. Végül pedig Kövér pontosan láthatja belülről, amit kifelé titkolni igyekeznek, bár egyre kevesebb sikerrel. Orbán teljesen instabil lett, a Fidesz-kormány viszont nélküle percek alatt borulna, mert
a hataloméhes feltörekvő senkik elharapnák egymás torkát a pozícióért, ráadásul a szavazóbázis nem a Fideszre, hanem a Viktorra van kihegyezve. A szekta csak a szektavezérrel működik, máshogyan nem.
human
@Eladott Ország: Ismerősöm napi 4 órát dolgozik kint Németben és jobban megél belőle, mint itthon 8 óra munkával.
Eladott Ország
@Clavigo: www.youtube.com/watch?time_continue=21&v=KtFyoP8OHlg
Végre előléphet a feledés homályából az előző ciklusban annyi vidám percet szerző, talajmély kereszténydemokrata pojáca. Nagykövet lesz belőle, ne szörnyülködjön senki, Orbán káderpolitikáját elnézve még mindig így járunk jobban, legalább messze lesz. Abban meg hótbiztosak vagyunk, hogy a nemzet hírnevét csak öregbíteni fogja Írországban.
De hogy mit fog ott csinálni? Azt mi csak sejtjük, de nem mondjuk. Mindenesetre itt egy villámvideo Obamáról és az angol királynőről. Valszeg nem járunk messze a valóságtól, ha Pálffy várható produkciójáról épp az ő esetük ugrott be…
Kövérnek- a lánctalpas tahóság öröklött sötétség- maradt még házi pálesze a Bibó kollégiumból és meglátogatja ivócimboráját, Pálffy István mélykeresztényt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.