Mintegy 3,9 millióan támogatnák Orbán Viktor miniszterelnökké választását, tehát a magyar választópolgárok közel fele.

A Nézőpont Intézet a Magyar Idők számára készített reprezentatív közvélemény-kutatást a témában. Ezek szerint Vona Gábort, a Jobbik elnökét a teljes felnőtt népesség nyolc százaléka, 660 ezer szavazó szeretné kormányfőként látni, míg Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje félmillió támogatót tudhat maga mögött, így hat százalékon áll. Gyurcsány Ferenccel az emberek öt, Karácsony Gergellyel pedig négy százaléka szimpatizál, ami 410, illetve 330 ezer választópolgárt jelent.

A Nézőpont Intézet szerint majd 4 millió magyar akarja Orbánt miniszterelnöknek

(Fotó: YouTube/Kormány.hu Sajtószoba)

Fodor Gábor 160 ezer főnek, tehát a felnőtt lakosság két százalékának bírja a bizalmát, míg Fekete-Győr Andrást, a Momentum mozgalom elnökét a szavazásra jogosultak egy százaléka, vagyis 82 ezer fő támogatná egy miniszterelnök-választás esetén.

(MTI)

83 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Pontosítsunk a Mráz művek szerint! =))
Peller Anikó
Nehogy összefogjatok tetűek, mert akkor nem Győzi a geci.
szaboria1
Az a Nézőpont beszél akit a kormány pénzel. Ja ebből rögtön az itteni fidesz rokonok hozzá is adta a külhoniakat. Igaz ez is még csak egy álom kép a Mráz műveknek.
nusika
A Nézőpont Intézet a Magyar Idők számára készített reprezentatív közvélemény-kutatást""" - hogy a ""bepellenkázottbeszarik"" kire szavaznak ...??? hááááát ...pestibulvar.hu/2017/11/10/mi-vagy-te-egy/
nusika
@szaboria1: ..a külhoniakat megnyugtatta , hogy a 2018-as év a család éve lesz és nagyban fogja támogatni a külhoni magyar családokat!!! Van itt pénz a választásokra!!!
Nessy
@Shikari: Majd hallgasd meg a lelkes Orbánra szavazókat a rendelőben, a patikában, a piacon!
Ez az,amikor pár tízezer forinttal meg lehet vásárolni a nyomorgókat, Amikor olyan a választási törvényük, amilyen, amikor egymillió levelezőtagozatosnak lehet ellenőrizetlen beleszólása az életünkbe, amikor a kint tanuló, dolgozók voksolása egyre nehezebb.
Pártunk és kormányunk "kormány info" címen állandó kampány üzemmódba van.
Persze, a választást így is meglehet nyerni! Jogszerű, legfeljebb nem etikus, arról meg úgysem tudják, hogy eszik vagy isszák.
silber13
@Shikari: Jól fizetik az ilyen elmebeteg kaparmányokat?:-)))
mackoka46
A nézőpont szerint kedveli a gecit az ország.
cs.n.
"egy miniszterelnök-választás esetén"
Az nem baj, hogy olyan nincs?
cs.n.
És amúgy mit mond ez az eredmény, hogy van kb. másfélmillió ember, aki nem szavazna a Fideszre, de Orbánt akarja miniszterelnöknek? Nem ellentmondásos még kicsit sem. :)
human
Általában óvatosan szokta túltolni a Nézőpont, de most joggal mosolyogja meg az ember ezt a közleményt.
Klubtag
A Kubatov listából kiválasztanak 1-2000 számukra megbízható esetleg semleges embert, azokat talán meg is kérdezik, hogy neve legyen a gyereknek. Azok persze a kívánt válaszokat fogják adni és akkor következhet az indukció.
Átlátszó és nagyon régi módszer, amit nem egészen tisztességes küzdőfelek szoktak alkalmazni a számukra kedvezőtlen tendenciák megfordítására.
Nem is értem miért van erre a fidesznek szüksége, hiszen gőgös, pökhendi módon állandóan azt kommunikálják, hogy a "tehetetlen" ellenzék fogja számukra biztosítani a győzelmet így tehát biztosítva is van OV további ámokfutása.
Azonban bármennyire is szolgalelkű illetve Stokholm-szindrómás ez a nép, azért nem teljesen hülye. Mindezek ellenére nincs túl rózsás kilátása ennek a szegény országnak a jövőt illetően de ez független a 3,9 milliós "názőponti" hazugságtól.
eszegfu
Szerintem a Nézőpont intézet a 10-es számrendszerből áttért a 2-es számrendszerre...ezért tünik ez ekkora "eredménynek".
Mézike
@eszegfu: Én itt a keleti határszélen elhiszem. Szabolcsba ezrével jelentkeznek át az ukrán kettős magyar állampolgárok. ők ugye szegről végre " magyarok" . Na igen nagy szó a magyar nyugdíj, mert az nekik jár , orvosi ellátás egyéb csemegék. Csak annyi kell hozzá hogy legyen bejelentett állandó lakcíme magyarország területén.
Klubtag
@Mézike: ...ez van kitalálva az egykori "kékcédula" helyett...az is aljasság volt, ez is az.
Manhattan
Az erdélyiek döntik el, hogy nekünk maradjon Orbán! Azért ez vérlázító! Ha annyira szeretik, vigyék Romániába! Majd, ha őket is meglopja, más lesz a véleményük.
Nessy
@Klubtag: Csak ez hosszú távon is komoly kiadás! Orbán hatalomban tartása meg még nagyobb tragédia!
Mézike
@Klubtag: Most így hirtelen nem tudom mit jelentenek a kékcédulások...:-) De azt tudom hogy azt a törvényt ami alapján az egykori szovjetúnió területén élő magyarok , nemcsak ukrán magyarok, az anya országtól nyugdíjat kaphatnak még Kádár írta alá. Ha jól emlékszem Bajnai idején elindult ennek a törvénynek a visszavonása, aztán jött a fidesz a mindent elsöprő 2/3 - al. Kellenek a szavazatok bármi áron.
hvg.hu/gazdasag/20160224_ukranok_magyar_nyugdij

pestisracok.hu/figyelo-magyarorszagrol-kapnak-nyugdijat-ukranok-tomegei/
eszegfu
@Mézike: 12:51 Én csupán azért kételkedek, mert ezek általában "reprezentativ" felmérések, melyek 1000 fő megkérdezésével történnek és ezt "vetitik" ki az ország lakosságára. Amit pedig a Szabolcsban történtekről irsz természetesen elhiszem, de azért "erkölcstelen" részükről, hiszen nyilván a "csemegékért" szavaznak Orbánra, ill. a Fideszre.
Klubtag
@Mézike: ...a kékcédulázás egy csalási módszer volt az 1947-es országgyűlési választások alkalmával, melyből a Magyar kommunista Párt húzott hasznot. Bővebbet találsz az interneten, ha beütöd a "kékcédulások" címszót.
Mézike
@eszegfu: Pénz beszél erkölcs? le...ják. Minden hónap egy napján tele velük a posta. ott veszik fel a nyugdíjat. A lakásokat pedig kiadják albérletbe. Én azt szoktam mondani hogy dolgozó magyarként a hazámban sokadrenü állampolgár vagyok.
Clavigo
@Shikari: Ember,,,,,,ez a Teliszart Zokni még a Himnuszt sem tudja fejből,,papír nélkül..,,Most adott el Téged,a kölykeidet ,esetleg unokáidat,,, a ruszkiknak, 10 mrd. eur-ért.. ...És csak röhög az ilyen idiótákon,,,mint amilyen Te vagy.
Mézike
@Shikari: Te @Csizmáskond csizmáján vagy a sarkantyú?
Jozefina
Ennyi kötsög nincs is Magyarországon!!!
simmering73
Durbincs "kolléga" beteget jelentett, hog nem ajvékol itt a fideszbirkákkal?
Fradigege
A Fradigege Választást Kutató Zrt.! Fradigege táogatottsága, 16 ezer milliárd magyar embőr! Tehát, ha most lennének a választások, simán nyerném.
elnyomott
Várjunk még néhány napot - és lesz az tizennégy millió is!
Klubtag
@elnyomott: ...ja, ha hozzávesszük azokat is, akik még illetve akik már csak az anyagcseréjükkel vannak elfoglalva.
kokopelli
@simmering73: beöntést kapott! A ß@rt ami a pofáján kijött visszanyomták!
Reciprok környezetvédelem! ;--)
relatív
Azt gondolom, a regnáló által a mi pénzünkön támogatott társaságban személyi változást kell megejteni, hiszen nem a 80-90 % - ot kommunikálták, így esetleg reménykedni fognak az erősen váltást akaró normális szavazók !

Így az ellenzéki médiumokban esetleg nem lesz értelme a regnáló ' biztos ' hatalmas nyerési esélyével minden közléskor elrémíteni az ellenzéket támogató szavazókat !!!
vadnarancs
Elvtársak! Ehhez még hozzá jön a határontúli "magyarok" 12-13 millió szavazata!
Itsuka Nakimaga
A nézőpontintézetet pedig tizenötmillió magyar kívánja a pokolba. Ahova való...
Itsuka Nakimaga
@Klubtag: "A Kubatov listából kiválasztanak 1-2000 számukra megbízható esetleg semleges embert, azokat talán meg is kérdezik"
Nem kérdeznek meg senkit. A Nézőpont "felmérései" köztudottan íróasztalnál készülnek, előregyártott végeredménnyel.
Klubtag
@Itsuka Nakimaga: ...akkor én elég naiv vagyok, köszi a pontosítást.
silber13
@Shikari: G ondolod, hogy a hájas csúti szirti vízilovad,aki egész eddigi életét végighazudta, lopta, az ismeri az etikát? Ez viccnek nagyon rossz!
Eladott Ország
A fidesz által közpénzen megrendelt közvéleménykutatást, a nézőpontnak nevezett közvéleménykutatók, a vastag fizetési borítékukkal együtt, dugják fel mélyen az ánuszrózsájukba.
Szarás ellen kiválóan bevált. Másra egyébként nem használható.
Mézike
@Eladott Ország: baxki! Majnem infarktust kaptam.:-)
szaboria1
@Nessy: Igazad van a szomszédom is nyugdíjas de ő postán keresztül kapja meg. Kérdezte mennyi lett az emelés. Mondtam neki összesen nem lett 20000.-ft. Erre mondta de azért rendesek, hogy ennyit is adtak. De már erre a testvére egyből mondta neki ne legyél ennyire hívő mert neked ez még mindig kevés az élelmiszer árakhoz. Itt látszik meg ha fideszes a vezetés a nyugdíjas klubba ott is etetik őket a fideszes dumával.
Macskaszem
Erről álmodik a csúti G, aztán felébred, és sorosozik, plakátol, propagandázik ezerrel, és felvásárolja a kettős állampolgárokat kilóra, mert mocskosul be van sz@rva.
cikicakk55
Szerintem durbincs nem tűnt el,csak nevet váltott. Shikari lett belőle. Úgy látszik a " durbincs" névtől már annyian öklendeztek,hogy kénytelen volt nicket váltani,mert így talán egy-két hétig elolvassák amit ír.
tudode
Azzal is rászolgált a FideSS, mert nem átallotta elhúzni a mézesmadzagot, annak reményében, hogy azt az ÁHÍTOTT X-el megajándékozza ez a népréteg.
.
Jó had tudják, adja tovább, aki még nem tudja, hogy oszt' meggondolta magát pártunk, és kormányunk, mert
.
Úgy vót: oszt úgy lett, hogy mivel ŐK IS HOZZÁJÁRULTAK EHHEZ a SENKI NEM TUDJA MIHEZ. nesze semmi, fogd meg jól-t "ADNAK" 0,9%-ot, amelyből útközben 0,8% lett számfejtve::
.
--- Miért keltett felháborodást a 0,9 százalékos nyugdíjemelés?
www.hrportal.hu/hr/miert-keltett-felhaborodast-a-0-9-szazalekos-nyugdijemeles-20160505.html
.
----- 0,8%-OS NYUGDÍJEMELÉS JÖN! SOKAN NEM ERRE SZÁMÍTOTTAK! ITT VANNAK A RÉSZLETEK >> ÍGY SZÁMOLTÁK KI A 0,8%-OT! MINDEN NYUGDÍJAS ENNYIT KAP! >>>
palyazatinfok.hu/08-os-nyugdijemeles-jon-sokan-nem-erre-szamitottak-itt-vannak-reszletek-igy-szamoltak-ki-08-ot-minden-nyugdijas-ennyit-kap/
.
Lehet seniorok HÁBOROGNI, v kezet csókolgatni, mert AKI GYERMEKET, IDŐSEKET ÁTVER, az EGYÉB ALJASSÁGRA IS KÉPESSSS!!!
.
???
simmering73
Ha ez igaz lenne akkor azt mondanám: egy bolond 3,9 milliót csinál.
namihami
A kimutatásban semmi hibát nem lehet találni. Csak...
Az Orbánra adott voksok 100-szoros szorzóval,a többire leadottak pedig 100-szoros osztóval lettek a ""házi-közvéleménykutatóban"" számolva. És az eredmény máris korrekt.
rosalinda57
Remélem, hogy egy jópáran lesznek a közel 3,9 millióból, akiknek megjön végre az eszük a jövő évi választásig és meggondolják magukat ! Legalább szolidáljanak a többi magyar emberrel, akik itt e hazában élnek ( tengődnek ) és nem a határon túl és nagyon nem szeretnék tovább a korrupciót és a holdudvar további meggazdagodását mások lenyulása következtében !
Borsodi
Fogalmazhatunk úgy is ennyi agyhalott szavazna Orbánra!
DR PRÉDlKÁTOR
@bakcsubakka: te csucsufejű az én nevembe ne tátogj!
Clavigo
@Shikari: Hohó...annyira azért nem hiányzik veled a társalgás..:) :) :)
Lackó50
Ha a FIDESZ Székházban végezték ezt a felmérést, akkor lehet ilyen eredményre jutni százalékosan.
A legnagyobb baj ott van, hogy nincs elfogadható alternatíva, aki ellenük felléphetne. Ezért sokan el s mennek szavazni. Így lehet sikereket elérni. Ha más nincs, akkor a kétfarkú Kutyákra kell szavazni. Ha bejutnak, akkor legalább nevethetünk a parlamenti üléseken.
vadsanca
A Nézőpont a melósok véleményére is igényt tart? Valójában kiket is kérdeztek meg? A határon túli magyarok kb. 1,5 m-an vannak, az Ő véleményük biztos sokat nyom a a latban. De mi van a külföldön dolgozó magyarokkal, akiknek a szavazásokhoz haza kell jönniük, mert a kormányunk nem tette számukra lehetővé az adott országban a voksolást. Ügyes stratégia. Így biztos a siker!
terlasz
Nézőpont kérdése náluk az eredmény. A realitást majd megtudjuk jövőre.
Itthon vagyok.
És ezt számot honnan vették? Engem nem kérdeztek meg. Valamiért nem szoktak kérdezgetni, csak inzultálni mindenféle levelekkel, amiket archiválunk.
Ez nem zaklatás - az inzultálás?
Desischado
@Lackó50: Igazad van. Valakire szavazni kell, de amíg ezt sokan nem értik meg, addig orbánnak áll a zászló. A nézőpont meg túl teljesített, ahogy látom. Ennyire tán nem vagyunk hülyék, remélem!
Eladott Ország
@Shikari: tegnap, 11:12# Orbánék tudatosan építettek fel egy olyan rendszert amiből meg lehet gazdagodni. Az ál-konzervativizmus, ál-kereszténység, ál-hazafiság, ál-minden, csak a szavazatszerzéshez kell. A magyar törvényhozás, az igazságszolgáltatás, a kormányzat végrehajtó ágai, mind a pénzpumpa működtetéséhez lettek kialakítva. A mai magyar "jobboldali" (idézőjeles) kormány az az évszázad svindlije. Tanítani kell majd, ha vége lesz.
Én sokáig meg voltam arról győződve, hogy a gengszterváltás után a legnagyobb kárt Antall J. okozta az országnak, de már 1998 óta látom, mekkorát tévedtem, a diák túlnőtte mesterét.
Eladott Ország
@Shikari: A cca. 8 millió választópolgár nem a fidesz többsége, ők nincsenek meggyőzve.
iluminati
Szerintem összeszámolták mennyi szavazatot tudnak össze csalni...
nusika
...már annyira nagy a félelem, a gyűlölködés az emberek között, hogy mindenkit "ellenségnek és migránsnak néznek. Ilyen alapon, ez a politikai taktika érvényesül és minden más kormányi tevékenységet elhomályosít.A "vidéki" emberek félrevezetett állampolgárok!Ezek szavaznak...

hirtv.hu/ahirtvhirei/migransnak-neztek-es-rendort-hivtak-a-segitokre-2427051
Jozefina
A nézőpont??? Amerre smidt mariska és eltolcsi néz??!!!
herczeg0210
Lehet ha én is pénzt kapnék érte, bármilyen hülyeséget képes lennék terjeszteni!
Itsuka Nakimaga
@Shikari: "Most népszerű, nyerésre áll és jő időben jó mondatokat mond."
Csakhogy azt is mondotta volt mindehhez, hogy (próbálom idézni): "Ne arra figyeljenek amit mondok, hanem arra, amit csinálok"!
Hát - ilyen jó mondatokat mond. Na persze: ő megmondta idejében, csak mi ne (akkor még) nem vettük komolyan. Most meg - már késő...
Csizmás Kond
...na de mégis kit lehetne elképzelni ???
Eriksson
Nini mit találtam! Ha ez igaz, akkor nem csoda, hogy annyi a fidesz támogató szavazó.
Íme így lopta szét a Fidesz az országot 7 év alatt – TELJES LISTA
mindenszo.hu/ime-igy-lopta-szet-a-fidesz-az-orszagot-7-ev-alatt-teljes-lista/
kissé felnőttem
Értem : csak a nem szócska maradt le stimmel
evacica
Nem hiszem, hogy ennyi eszement lenne Magyarországon! Persze a Nézőpont elég pénzt kap Viktortól, hogy szépeket és kedveseket mondjon róluk!
JAJMÁR
Max. 3.8 millió mondta azt... de, hogy a magyarok mit akarnak, azt senki sem tudja. Egyszer talàn megmondja nekik valaki, akinek elhiszik.
(Vagy ràjönnek sajàt maguktòl? Vagy mindig csak azt tudjàk, hogy ezt se, azt se, semmit se, meg "ej ràèrünk arra mèg")
tudode
A Nézőpont vajon mit nézeget akkor,
.
----- amikor a VÁLASZTÓKNAK ANNYI KÖZE SINCS ehhez az illiberális a MINISZTERELNÖK megválasztásához, mint a SARKI RENDŐRNEK, v a Stanci néni unokahúgának, mivel
.
----ezt a TISZTSÉGET a GYŐZTES PÁRT javasolja, és az ORSZÁGGYŰLÉS több, mint felének szavazatával RONTJA A LEVEGŐT közel 12 éve az a MINI ELNÖK, ill. akár egy életen át, ha, ha, ha, ha ...!
.
--- aki azzal sincs tisztában, nem esett le a tantusza, hogy a KÖZPÉNZ AZ EGY, a választók által rá-, és stábjára bízott UGYANOLYAN MUNKAESZKÖZ, mint a kukásnak a kukásautó-!!!
.
-- az sem tartozik az illiberális módiban SEM, HOGY önhatalmúlag, az országot ÉVTIZEDEKRE ELKÖTELEZŐ szerződést köthet,
.
--- és az sincs benne, hogy JÁTSSZA AZ AMERIKAI NAGYBÁCSIT, és boldog, boldogtalannak osztogassa a közvagyont, és az EU-s lóvét.
.
Akit érdekel elolvasható, hogy végső soron "csak" a KORMÁNY POLITIKÁJÁT erőltetheti az őt TŰZÖN, VÍZEN ÁT SZOLGÁLÓ szakemberekre:
.
---- Magyarország Miniszterelnöke
kozigazgatas.magyarorszag.hu/intezmenyek/450021/450022/miniszterelnok.html
A miniszterelnök feladatköre

A miniszterelnök megbízatásának keletkezése
Miniszterelnöknek javasolható, illetve miniszterelnökké megválasztható minden büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy.
A miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata szükséges. A miniszterelnök a megválasztásával hivatalba lép.

A miniszterelnök meghatározza a Kormány általános politikáját. A miniszter a Kormány általános politikájának keretei között önállóan irányítja az államigazgatásnak a feladatkörébe tartozó ágazatait és az alárendelt szerveket, valamint ellátja a Kormány vagy a miniszterelnök által meghatározott feladatokat.
A miniszterelnök, mint a Kormány tagja
1. törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján, feladatkörében eljárva, önállóan vagy más miniszter egyetértésével rendeletet alkot,...
tudode
@tudode:
.
Folytatás karakterhiány miatt, a téma fontosságára való tekintettel:
.
2. tevékenységéért felelős az Országgyűlésnek,
3. részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés és bizottságai ülésein, az ülésen való megjelenésre az Országgyűlés és az országgyűlési bizottság kötelezheti a Kormány tagját.
A miniszterelnök munkáját az általános politikai koordinációért felelős miniszter által vezetett minisztériumban működő Miniszterelnöki Programiroda segíti.
----------
.
A közös vagyon osztogatása MINTHA NEM TARTOZNA A FELADATKÖRÉBE!
.
Az országnak NEM ÁRTANA, hogy az ÉLET, ÉS HALÁL URA némi államháztartási ismerettel "is" rendelkezne, de ezt az ILLIBERÁLIS melót szakmailag úgy lehetséges ellátni, mint a (bocs.) a bányaló, elegendő FELOLVASGATNI a RÉMÁLMAIT, amelyre nem VOLT PÉLDA MÉG A PÁRTÁLLAMBAN SEM!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.