Minden településre eljutnak a kötelező orvosi vizsgálatokat biztosító mobil szűrőállomások, márciusig húsz ilyen busz áll forgalomba – mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten a Szent Margit kórházban, a vizsgálatok elvégzésére alkalmas flotta első darabjának átadásán.

Balog Zoltán minden településre eljuttatná az ingyenes szűrővizsgálatokat
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Balog Zoltán elmondta, hogy tíz járművet általános vizsgálatokra használnak majd, 10 pedig mammográfiás vizsgálatra lesz alkalmas.

Az első busz Sülysápra, majd Zsámbékra indul, a járművek főképp a nehezen elérhető, kis lélekszámú és a szűrővizsgálatokból leginkább kimaradó településeket keresik majd föl – közölte.

Balog Zoltán kiemelte, hogy a mobil szűrőállomások az egészségügy legfontosabb szakaszánál, a megelőzésben segítenek. Hozzátette, hogy Magyarországon a várható élettartam és az egészségben eltöltött évek száma is emelkedik.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a körzet fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón ismertette, hogy az általános vizsgálat elvégzésére alkalmas 10 busz darabonként mintegy 100 millió forintba, a mammográfiás készülékkel is felszerelt 10 busz 180-190 millió forintba került.

A szombaton átadott jármű gyártója, a Kravtex Kft. és az Ikarus márciusra készítik el a 20 egészségügyi járművet, amelyek a belföldi ellátáson túl akár a külhoni magyarlakta településeket is fölkereshetik – tette hozzá.

A tárcavezető szerint a magyar buszgyártás azt követően kezd föléledni, hogy sok éven keresztül nem kapott jelentősebb megrendeléseket. A belföldi gyártók az iparfejlesztési programnak köszönhetően 2016-ban már az egy évvel korábbinál csaknem háromszor több, majdnem 400 buszt készítettek – tette hozzá.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a közösségi közlekedésben futó buszok átlagéletkorát a magyar gyártók bevonásával a jelenlegi 14 évről néhány éven belül 10 évre kell csökkenteni.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Vigyorgó vándorköszörűs KI, VAGY MI AKADÁLYOZ MEG EBBEN ???
DE az biztos hogy ennek a hazugságnak még a ,,fele se lesz igaz ,, )))))))))))))))))))))))))))))))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Vigyorgó vándorköszörűs KI, VAGY MI AKADÁLYOZ MEG EBBEN ???
DE az biztos hogy ennek a hazugságnak még a ,,fele se lesz igaz ,, )))))))))))))))))))))))))))))))))))
division
Ez nálunk már évek óta van, minden évben egyszer jön egy ilyen mobil, vércukrot, vérnyomást, csontsűrűséget, stb. néznek.
papa.49
Sülysáp meg Zsámbék pont ilyen ,,kis létszámú elzárt település,, te idióta legalább olyat próbálj hazudni ami valamennyire hihető !!!
Mindkét települést jól ismerem, nekem ne hazudj, és még egy mindkét település Budapest vonzáskörzetében van, közút, vasút közlekedéssel max. óránként bejutsz, illetve haza tudsz menni !!!
glorianna
Aham. És a szűrés során megállapított nyavalyák gyógyításával mi lesz? (Jóvan, tudom én, h szűrés se lesz valójában, csak adódott a kérdés...)
papa.49
@glorianna: Ha komoly baj van úgyis valamelyik pesti, vagy budai kórházban fognak kezelni, de ennek nem itt volna értelme hanem azokban kis településeken ahol a ,,harangszó is csak 1 órára ér oda,, van ilyen dögivel ...
glorianna
@papa.49: Na igen, Zsámbék nem az a kimondott őrségi vagy nógrádi zsákfalu :) Hogy fognak-e kezelni bárhol is, az jószerivel szerencse kérdése.
Arra azért kíváncsi vagyok, hogy pl. Alsószentmártonba vagy Gilvánfára mikor jut el egy szűrőbusz, és mi történik a "tetthelyen".
papa.49
@glorianna: Mondom oda SEMMIKOR !!!
Említed Zsámbékot hát az egy igen gazdag település, nem hiszem hogy ott az emberek akik 50-100 millás házakban élnek pont erre a buszra várnak, bemennek a magánrendelésre oszt. jónapot !!!
Nessy
Feltalálták a langyos vizet! Nem is olyan régen ez természetes volt. Pl.Székesfehérvár környékén minden iskolában, településen rendszeresen járt a fogászati szűrőbusz. A Tüdőszűrő buszok valóban eljutottak a kistelepülésekre." Egészség napi "programok is sok helyen voltak,ahol vérnyomás, vércukor mérés mellett látásvizsgálat. csontsűrűség mérés is volt.
Akkoriban még a háziorvost is értesítették az eredményekről. Sajnos ez ma már kimarad. Ergo a paciensre van bízva, hogy komolyan veszi e a szűrést, vagy legyint az eredményre.
emerencia
Íme a magyar rögvalóság:
:"Az OECD-átlag 80,6 év, Magyarországon ez a szám 75,7 év. Mögöttünk csak Mexikó, Brazília, Lettország, Litvánia, Kolumbia, Oroszország, Indonézia, India és Dél-Afrika, a lista utolsó helyén az afrikai ország, ott a születéskor várható élettartam 57,4 év mindössze."
hvg.hu/itthon/20171110_Magyarorszag_a_lista_aljan_kullog_az_OECD_egeszsegugyi_kutatasaban
mackoka46
Ócskák, elitták a pénzt meg stadionokra költötték, oszt mindenhonnan hiányzik a pénz !
simmering73
Sem Sülysáp, sem Zsámbék nem nehezen elérhető és nem kis lélekszámú. Na gyere hazudjál még.
emerencia
@glorianna: Semmit nem ér a szűrés, ha utána nincs aki idejében vagy egyáltalán meggyógyítson. Ennek fényében a szűrések erőltetése nagyon sok esetben sajnos csak szemfényvesztés! A rossz lelet birtokában nagyon sok szegény embert lenyúlnak maszek alapon vagy ha nincs pénze akkor sorsára hagyják.:-((((((((
Már régen nem számíthatunk európai várható élettartamra.

A nyugdíjkorhatárt is azért növelték meg gátlástalanul mert jól tudják, hogy a magyar életviszonyok között sokan nem fogják kibírni. Az adó módjára beszedett járulékot pedig lopkodhatják nyugodtan a tűz közelben levők szabadon. Hogy süllyedhettünk ilyen mélyre???
Gondoljatok erre is jövőre. Azokra érdemes voksolni, akik várhatóan megállítják ezt az áldatlan állapotot. Az az egy már tutibiztos, hogy akik most uralkodnak rajtunk nem akarják, hogy mindannyian egészségben, hosszan éljünk.
Nessy
Tegnapelőtt halt meg egy volt kolléganőm, szív infarktusba. 52 éves volt!
A pár év alatti harmadik átszervezés úgy látszik sok lett a szívének.
emerencia
@papa.49: @simmering73: Oda ß@rik a kutya, ahol a csomó van. Ez az illib. fidesz éra lényege.
division
@emerencia: Fenéket, csak valakinek el kell intéznie az éves mobil szűréseket. Nem kicsit van benne nekem is szerepem.
cikicakk55
A gond ott van,hogy a kis falvakban,tanyákon olyan emberek élnek,akiknek nincs idejük a legközelebbi városba kezelésekre,ha találnak is náluk valamit. A 65 éven aluliaknál nincs nyugdíjay félárú kedvezmén. A FideSS elvette a rokkantnyugdíjasok utazási kedvezményét. A FideSS a közgyógyellátást is elvette,mert ha az egy főre eső jövedelem több mint 25.800 ft akkor az már magas,így nem jár a közgyógy. Pld. Hódmezővásárhelyről Szegedre ( 25 km) az oda vissza jegy akár buszon,akár vonaton 1100 ft Szegeden attól függően hová hívják be,2 villamosjegy,ami 740 ft. Ha komoly műtét történik,akkor hat hét alatt heti 2 utazás biztos. Ez kb cca 16.000_ft ft / hó. Egy 60.000 ft- os nyugdíjnál nem kevés.Akkor még ott vannak a gyógyszerek,az otthoni munkaképtelenség miatti segítség kérések,amit illik viszononi. A tanyán és a falvakban élő emberek egyébként sem érnek rá a saját betegségükkel törődni,mert az állatokat nem lehet hosszabb távra magukra hagyni. Nekik a megélhetés fontosabb,mint az egészség.
emerencia
@cikicakk55: Mindkét életmódnak megvannak a hátrányai. Városon pl. a társas/bérházas lakásodat könnyedén elveszítheted, ha a nyomorjövedelmedből nem tudod fenntartani. (Marad a hajléktalanság mely nincs jó hatással az egészségre.) A távfűtést pl. akkor is fizetni kell, ha nullán van a radiátor és a gázkonvektor helyett sem lehet szeméttel befűteni. Betegen ugyan el tudják vonszolni magukat a szegények is gyalog a háziorvosig de a kiírt gyógyszert vagy annak egy részét már nem tudják kiváltani. Komolyabb betegség esetén pedig hosszú hónapokig kell várni a szakvizsgálatra. Ha még van az illetőnek valami egyetlen silány munkahelye, kénytelen betegen dolgozni és hálát adhat a szerencséjének, hogyha nem rúgják ki alkalmatlanság címén. Az sem igaz, hogy könnyű másik munkát találni mert vannak olyan élethelyzetű emberek akiket már nem vesznek fel olyan helyre, amit el tudnak látni. Az utazás itt sincs ingyen, egy buszbérlet nálunk pl. hétezer forint körül van és rengeteget kell mellette akár még betegen is gyalogolni. (Megyeszékhely.) Ha mondjuk délelőtt eltöröd a lábadat, a gipszelés után 10 órával visznek haza a betegszállítók. Addig nyugodtan várhatsz fekvőgipszben a sürgősségi folyosóján. Ha nincs senkid aki érted jöjjön, akkor neked annyi. Tök mindegy, hogy öt kilométerre laksz vagy huszonötre... Mi pár kilométerre lakunk a kórháztól mégis amikor beteg voltam és nem tudtam a buszra felszállni, (az orvos is megtiltotta) más megoldás nem lévén kemény ezresekbe került a taxi. (Nagyon sokszor.) Nekem volt annyi tartalékom, hogy ki tudtam fizetni de egy kisnyugdíjas vagy egyéb nyomorsegélyből vagy ellátatlanul élő ember aligha. Sajnos most ott tartunk, hogy a városiak közül sokan menekülnének ki vidékre mert azt hiszik, hogy ott könnyebb az élet, meg lehet termelni az élemet és bármivel fűteni, a falun/tanyán élők pedig úgy gondolják, hogy városon minden közel van és ettől már könnyebb a dolgokhoz hozzájutni. Sajnos szegényként, társalomból kitaszítottként sehol sem könnyű...
karma1
Ne b@sszon mar ki a vilag, ZSAMBEKRA megy, mint kistelepulesre, ami nem elerheto???
Bunkokam, miert nem veszel egy terkepet a kezedbe, hat kb. 30 kilometerre van a fovarostol!
Me'g egy ekkora bunkot!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.