Sok nyugdíjast csalódás ért a novemberi nyugdíja utalásánál, kevesebb pénzt kapott, mint amennyire a kormányzati nyilatkozatok alapján számított.

A kisnyugdíjasoknak ráadásul alig néhány száz forintot jelent a kötelező emelés. A Hír Televíziónak nyilatkozó idős asszony havi emelése például a 400 forintot sem éri el.

Sokan nagyot csalódtak a nyugdíj-kifizetések miatt

Problémás kifizetésekről a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár is tud, ő azt mondja, hogy aki nem a várt összeget kapta, forduljon a nyugdíjfolyósítóhoz.

Maradt 3980 forint, ezt elosztottam tizenegy hónapra, mert annyira kaptuk, 360 forint jut egy hónapra, ugye?

Az Ózd mellett élő Buri Lászlóné azt számolgatta, mennyit emeltek a nyugdíján. Hozzátette: az alig több mint 60 ezer forintos nyugdíjából ezután sem jut többre.

Örültem a prémiumnak is és ennek is, csakhogy ez a 360 forint emelés nemcsak nekem okozott csalódást, de sok nyugdíjasnak. Félrevezettek bennünket. Mondjuk jól jött, meg jól fog jönni a 10 ezer forint is

– mondta a kisnyugdíjas asszony.

(hirtv.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

87 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@Kristaal: Rengeteg igazságot írtál le, köszönet érte. Könnyű úgy ugatni egyeseknek, hogy nincsenek ebben a helyzetben, mint te vagy. Én is úgy állok, hogy levágott lábfejjel, sebes /fekélyes/ talppal dolgoznom kell, mert nem elég a nyugdíj a rezsire, a gyógyszerekre, /csak a kötszer havi átlagban 20 ezer a talpam végett / jó időnként a kezelő orvosom tud felírni valamennyit de az soha nem elég, és a kaja. Ha valamit akarunk venni, vagy az unokáknak karácsonyra, húsvétra akkor azt hónapok alatt tudjuk csak összekuporgatni. Mert ugye nincs ugyan INFLÁCIÓ, az okosok szerint de menjél be a boltba, és rögtön kiderül, hogy EZ IS CSAK EGY MÉRETES HAZUGSÁG NEM EGYÉB !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
@emerencia: így igaz. AĻkalmazottnak lenni ma a legkiszolgàltatottabb helyzet. lèlekromboló, amikor semmi ès senki se szàmít, bàrmelyik "kollèga" bàrmikor "hàtba szùrhatja" a tàrsàt.
Kevès kivètellel, mert biztos vannak jó közössègek is.
Lepényleső
"Ne figyeljenek oda arra,amit mondok,egyetlen dologra figyeljenek,amit csinálok!"
Bán"
Figyeljék a kezemet,mert csalok!"
Rodolfo
A mondandó között van különbség? Nem hiszem.
Beosztás szerint? Az egyik titulus,miniszterelnök,a másik szakma,bűvész.
Eladott Ország
"Az emelés 2,6 millió nyugdíjast érint, amely után az átlagnyugdíj összege havi 120 825 forint. " Akkor valami nem igaz. Vagy nem medián átlag, fidesztSTAT jelentés? Töke van a menyasszonynak, ha sokan csalódottak.
bence
@peterkelemen: Gondolod tudni fogják ?! A környezetemben is van jó pár akik így jártak , és mégis a G...re akarnak szavazni ! Ennyi agybeteg vén hülye mint ebben az országban nincs még sehol !
kokopelli
@elnyomott: nov.12 .. 11:12
..természetesen másképpen megy! Minden évben cca. februárban kapsz egy
levelet Berlinből amiben a nyugdíjberfizetéseidet feltüntetik,és azt,hogy hogy áll
a számlád!A külföldi munkavállalás évei is fel vannak tüntetve összeg nélkül!
Egy saccolás is szerepel benne 3 ill.5%-os évi bruttónövekedéssel a nyugállo-
mányig!A külföldi igazolt évek beszámítanak (csak az évek) a min.35 éves kö-
telező munkaviszonyba,ami jogosít a 2 évvel korábbi (levonással) nyugdíjba me-
netelre!...a privát az magánügy!
A privát az privát,az állam tudta nélkül!
peterkelemen
@bence: Nem baj szavazzanak csak, majd megkapják a magukét. Előbb-utóbb a nyugdíjakat meg kell csorbítani és további adókat fognak kivetni, mert Orbánéknak nincsen határ. A saját bőrükön fogják megtapasztalni. Sokuk mehet majd az utcára meg ahova akar. Idős korukra ott fognak az árokba borulni étlen-szomjan. Erre mondják, hogy aki hülye az haljon meg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél