Ha egységesek vagyunk, győzni fogunk - mondta Semjén Zsolt. Rámutatott: a nagy tanulság, amit szem előtt kell tartani, hogy 1994-ben, bár a jobboldal több szavazatot kapott, mégis a baloldalnak lett végül kétharmados mandátumtöbbsége. „Ha mi darabokban vagyunk, ők pedig egységesek, vesztünk, ha mi egyben vagyunk, ők pedig darabokban, akkor nyerünk” – fogalmazott annak a pártnak az elnöke, amelynek önállóan, a Fidesszel kötött védszövetségen évek óta nincs mérhető támogatottsága Magyarországon. A kormányfő helyettese kiemelte, hogy a Fidesz és a KDNP egy nagy gyűjtőpárt és egy világnézeti párt szövetsége, amihez a politikai belátáson és filozófiai alapon túl még valami kell: emberi minőség. Ez náluk megvan, míg a baloldal olyan, mint egy tál skorpió. Emlékeztetett, hogy megcselekedték, amit 2010-ben vállaltak, megtörtént a nemzet közjogi egyesítése, és megvan az egymilliomodik új állampolgár.

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kiscsillag66
Akkor Semjént mihez hasonlítsuk? Csúszó-mászó???
Pálinkás Pál
Rohadj meg a magyarosított román szavazógépjeiddel együtt!!!
CsipkeRózsa
Semjén: "A jobboldalon van emberi minőség,"

Ha ezt a Fideszre és a KDNP-re értette, akkor megint tévedett.
Csizmás Kond
a baloldalt az internacionálé tartotta össze...de mivel az már kiment a divatból így megszünt a mágnesesség.
desiro
zsótika kár, hogy nem a ti gatyátokban vannak.
justhpeter
Semjén: "A jobboldalon van emberi minőség,"
Igaz van, van. Jó szar minőség, de van. Sajnos. Bár ne lenne.
Na most. Ami biztos: Semjén mikor a jobboldal emberi minőségéről beszélt nem nézett tükörbe, mert akkor nem beszél volna, hanem megpróbálta volna leküzdeni a hányingerét.
colibri
Egy tál skorpió... mondja a kereszténynek hazudott, a jóléttől elhájasodott szemét. Kellene csak egyetlenegy igazi skorpió a gatyájába, többet nem hallatná a baromságait és az állatok is megmenekülnének a fémgolyóitól.
Nessy
Már idáig süllyedt az ember? Ha a jobboldal az etalon, akkor minden tisztelet a papucsállatkáké!
quadrocopter
Azannyát! Az emberi minőség mióta jelent egyet a lopással, lenyúlással, átveréssel, hazugságokkal, törvénysértésekkel?
kereső
A Nemzet Parazitája minősitget? A fidesz "emberi minősége" az etalon? Ez a gerincdeficites Magyarország miniszterelnök-helyettese? Ez, akinek engem kellene szolgálni, ehelyett senkiházi hazaárulónak minősit, most meg egy kártékony eltaposandó állathoz hasonlitgat.Navracsics úr mit tetszik ehhez szólni,olyan europeer módon?
bencemacska
Hát ha rajtam múlna, én bezárnám az egy millió új magyar állampolgár szülőatyját anyaszült meztelenül "egy tál" skorpió társaságában egy terráriumba. Pár nap múlva megnézném ki győzött?!
A minőségi jobboldal, vagy a skorpiók!
HAJRÁ SKORPIÓK!!! TIÉTEK EZ A PÖCS!!!
Madácsi Pali
Még papnak sem felelmeg ezaz emberi szemét aki másokat minősit! Csak s^ggnyalásban tud kiválóan teljesíteni.
Clavigo
Zsozi,,,,,,,,szívd le a csüngőhasú ,kenyéradó Gazdádat.,,Mutasd meg neki a jobboldali ,,körötyénszájszagú minőséget...!! Hadd örüljön.
Nessy
@bencemacska: Miért haragszol szegény skorpiókra? Ez a státuszkeresztény talpnyaló mérgezőbb, mint az összes skorpió együtt!
bencemacska
@Nessy: ma, 15:10
Gondolod?
Én skorpió győzelemre tippelnék!
De mióta ezt a tömjénzsóti kijelentést láttam, állandóan Dinnyés - Veres : Karrier c. dala motoszkál a fejemben!
Főleg ezek a sorok: (ha jól emlékszem)
"Kukacok, aki mer,
Tiétek ez a fej,
És ez a karrier!"
Béla333
A "Capo Bastone" - (az alvezér, második a rangsorban) hűséget fogadott a "Capo di tutti Capi" -nak avagy a "Főnökök főnökének".
Kár hogy ez nem egy Hollywood-i film, hanem ez az életünk!
kissé felnőttem
egyházi ember miniszterelnők helyettes : sötét vagy ha a másikat lenézed szégyellnivaló a megnyilatkozásod holnap tán lővetsz is. na ilyenek valók a kukás autóra rakodónak vagy trágyát villával teregetni nem miniszterelnök -helyettesnek .Önkritika sem működik?
Klubtag
Szóval Schmitt Páltól Farkas Flóriánig - Orbán Viktort is ideértve - az az ország, melynek ilyen emberi minőségre telik csak és erre még büszke is, az inkább készüljön az armageddonra...
Macskaszem
Csak azt mondta, hogy minőség, nem azt, hogy kiváló minőség. Szerintem az extrasz@r pont az a minőség.
nusika
A kdmp nem egy párt, mert egy szavazója sincs, az egy púp a fidesz hátán!! Akkor miről beszél a Zsolti?
szép új világ
Nem is mondott akkor hülyeséget ez a Zsóti gyerek. Hiszen a szar minőség is minőség.
cs.n.
Mindig hülyeségnek tartottam ezt a jobb- meg baloldalazást. Az meg végképp vicces, hogy Semjén a '94-es Fideszt jobboldalinak tartja. Mert csak úgy jön ki a matekja, ha az akkori liberális Fideszt is a jobboldalhoz sorolja, de az meg totál ellentétes lenne az illib retorikájukkal.
bencemacska
@cs.n.: ma, 16:00
Tömjénzsóti hülyébb. mint a sokévi átlag! Mi a véleménye erről:
"1992. szeptember 2.
A Liberális Internacionálé teljes jogú tagja kíván lenni a Fidesz. A nemzetközi szervezet szeptember 3-án, csütörtökön a németországi Mainz városában kezdődő kongresszusán tárgyalja a fiatal demokraták belépési kérelmét. A liberális pártok és szervezetek nemzetközi találkozóján részt vevő Fidesz-delegációt Orbán Viktor vezeti, aki pénteken a közép- és kelet-európai liberális perspektívákról tartandó fórumon várhatóan beszédet is mond.
“A Liberális Internacionálé deklarált célja a szabadelvűség általános nemzetközi elfogadtatása, a személyes szabadságon alapuló társadalmi fejlődés, a személyes felelősség és a szociális igazságosság előmozdítása. Úgy ítéli meg: a politikai szabadság elválaszthatatlan az anyagi jóléttől – a gazdasági elnyomás a politikai szabadság megszűnéséhez vezet – és csak azt a gazdasági rendszert fogadja el, amely támogatja az egyéni kezdeményezést.” A fórum szerint a szabadelvűség alkalmazkodás a fejlődés irányvonalához, s el kell utasítani minden szélsőséget, amely a szabadság félremagyarázásából származik."
Tudjuk, hogy a pávatánc értelmében ezeket az elveket már rég lesz...ta, de akkor még teljes gőzzel kapart a Liberális Internacionálé vezető testületeibe való beépülésért!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.