Ukrajnáé a második legnagyobb cégszám Magyarországon, de nagyon magas a felszámolási arányuk, sok magyar vállalkozó cégtemetőnek használja az ukrán strómanokat.

Az Opten közleményéből az derül ki, hogy a klasszikus offshore-országoknál sokkal gyanúsabbak lehetnek az ukrán cégek. A legkockázatosabb 5 ország sorába az adóparadicsomok mellé csak Ukrajna fért be. Az Ukrajnához köthető hazai cégek felszámolási aránya viszont magasabb még az offshore országokhoz köthető cégekénél is. A szomszédos országban a 3910 bejelentett cégből 11,64 százalék vár felszámolásra. A második a karibi Suriname, ahol 494 vállalkozás esetében 11,13 százalék ez az arány.

Az offshore-országoknál is gyanúsabbak az ukrán strómanok

(Illusztráció: Pixabay, CC0)

Ukrajna közel 4 ezer kapcsolódó céggel – Németország mögött – a második legnagyobb külföldi érdekeltség. Valamint érdekes, hogy a szomszédos országgal kapcsolatban lévő társaságok jelenlegi átlagos életkora 7 év, ami pontosan ugyanannyi, mint 2010-ben is volt. Ez lényegében azt jelenti, hogy az elmúlt 7 év alatt az Ukrajnához köthető cégek igen jelentős arányban lecserélődtek.

Mind az 1 milliárd Ft árbevételt meghaladó cégek száma, mind a felszámolások aránya sokkal kedvezőbb a nyugati partnerek körében. A cégszám szerinti top 10-es listából Németországot érdemes kiemelni az egyértelmű meghatározó szerepe miatt, illetve Hollandia is üde színfoltot jelent a nagyvállalatok rendkívül magas és a felszámolások rendkívül alacsony arányát tekintve – derül ki a közleményből.

A magyar celebek körében is népszerűk az ukrán cégtemetők. A Bors októberben járt utána, hogy Hajdú Péter műsorgyártó cégének új cégvezetője egy olyan beregszászi idénymunkás, aki soha nem találkozott Hajdúval. A cikk megjelenése után nem sokkal Hajdú kiszállt a vállalkozásból.

(napi.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
Az orosz...mostmár a zukrán maffiát soha nem illett leértékelni...
Lepényleső
Nekünk ezért sem kell a szomszédba menni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.