Az adófizetők pénzét a miniszterelnök hobbijára költi a kormány – miért nem az egészségügyre? – hangzott el a kérdés a parlamentben.

Miért öntjük a milliárdokat a fociba? Az előző 8 év miatt!
Fotó: Kovács Attila/MTI

Tóth Bertalan (MSZP) az országgyűlés hétfői ülésszakán felidézte a magyar labdarúgó-válogatott múlt heti, Luxemburgtól elszenvedett történelmi vereségét, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: miközben a kormány több százmilliárd forintot fordít sportcélra, nagyrészt futballra, aközben több százezer magyar ember közelében nincs háziorvos, és nem jut hozzá megfelelő gyógyszerekhez.

A stadionokba öntött milliárdoknak jobb helye lenne az egészségügyben

- mondta, úgy fogalmazva: az emberek nem azért fizetnek adót, hogy aztán a kormányfő hobbijára költsék a pénzt.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára úgy reagált:

az MSZP még a focinál is gyengébben teljesít.

Azt is mondta, hogy az MSZP az IMF és az Európai Bizottság javaslatára elvett egyhavi bért minden magyar egészségügyi dolgozótól, 16 ezer ágyat szüntetett meg az egészségügyben, és elküldtek 6 ezer embert az ágazatból.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
A kérdésre pedig szokás szerint nem érkezett válasz. Nyilván ez ki van adva őpökhendiségüknek, hogy érdemi választ tilos adni, a válasz náluk a kérdező minősítése. Így megy ez demokratáéknál. Kb. olyan, mintha Orbán megkérdezné, hány óra van, aztán ez lenne a felelet:

-Hogy nézel ki, bazmeg? Csüngőhasú amorf disznó vagy, legalább húzd ki a ganyés csülköd az ótvar gatyád zsebéből, ha nekem pofázol, mit képzelsz te magadról?

És ez nem poén, a Fidesz-KDNP ennyire tartja a demokráciát, a választók (mert ugye nem csak narancskeresztesek ülnek a k. parlamentben, és nem csak ők élnek az országban) tájékoztatását.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
cs.n.
A kérdésre pedig szokás szerint nem érkezett válasz. Nyilván ez ki van adva őpökhendiségüknek, hogy érdemi választ tilos adni, a válasz náluk a kérdező minősítése. Így megy ez demokratáéknál. Kb. olyan, mintha Orbán megkérdezné, hány óra van, aztán ez lenne a felelet:

-Hogy nézel ki, bazmeg? Csüngőhasú amorf disznó vagy, legalább húzd ki a ganyés csülköd az ótvar gatyád zsebéből, ha nekem pofázol, mit képzelsz te magadról?

És ez nem poén, a Fidesz-KDNP ennyire tartja a demokráciát, a választók (mert ugye nem csak narancskeresztesek ülnek a k. parlamentben, és nem csak ők élnek az országban) tájékoztatását.
Sámannus
Óvatosan utaltam már rá, itt a maffia irányítja az országot, a csökött agyú fütyisz pedig pótcselekvésbe kezd. Amíg a maffia minden mozdítható pénzzel lefalcol, a mi politikusaink a nihilista focival takargatják a csupasz valagukat.
nem tibi
@cs.n.: Hány óra van ? - Az emút nyócévben soxor vót má ugynennyi és még rosszabb :-)
egyvandor
HÁROMSZÁZHARMINC MILLIÁRD kerülte el a kötelező adóbefizetéseket csak tao formájában a köz terheinek enyhítése helyett a haverok zsebébe, csakhogy Gorbán tovább adhassa nevét az ország lerablásához!!!
Ezért ahol van halálbüntetés, törvényesen akasztanának.
egyvandor
@cs.n.: Gorbán és bandája megérdemelné, hogy csak fideszhívők maradjanak az országban.
Kíváncsi lennék mire mennének ezzel az alpári mocskos kultúrájukkal.
kissé felnőttem
na nézzük meg kik is irányitják az idősgondozós házakat az ex üdülőket hoppá ostobák nem vagyunk utána kéne nézni olvasni.
Vándor nem lenne földmüves az 100 % felkopna az álluk
kissé felnőttem
bence meg nem érti a magyar nyelvet nem ez volt a kérdés de igaz a foci még az egészségügynél is a béka seggét veri de arra szórjátok az ado forintokat ostoba egyszemélyes módon meddig még 4 évig már bizom nem
namihami
Milyen jó válasz lehetett volna ez. Egyetlen hibája van: Nem ez volt a kérdés.
A bolondokházában fociznak a bolondok:
-Ulti-mondja az egyik.
-Te hülye, a sakkban nincs csusza.
És a Bence szinvonala még ezalatt van.
cs.n.
@egyvandor: Arra én is. Nyilván eleinte kölcsönösen tapsolgatnák egymást, aztán meg jobb helyett szögesdrótot rágcsálnának, és annak is tapsolnának. Kapnak egy szuperbiztonságos atombunkert, mert ugye a biztonság az első, leköltöznek élve a föld alá, míg a párt röhögve eléldegél fent a hátrahagyott javakból, míg a lentieknek azt kamuzzák folyamatosan, hogy atomháború van, elő ne merjenek jönni. :)
simmering73
Mennyivel humánusabban és gyorsabban végeztek a középkorban az ilyen bitangokkal. Semperc alatt karóba húzták, kerékbe törték avagy felnégyelték, kit kit érdeme szerint.
kulabombaafityiszre
Rétvári hóhér!Ti meg ölitek az embereket a kórházakban.Nácipárt.
mackoka46
A mocskos disznók megadóztatták a minimálbért is, se szeri se száma új adót vezettek be, adócsökkentés címén, sanyargatják a népet a despoták, adattrezort, meg kódfeltörőket vesznek tömeges megfigyelésre. Remélem még választások előtt jégre viszik a geci galerit és mint a patkányok egymást felfalják.
csipetke
Tökélyre fejlesztették azt,hogy ha felelősségre akarja őket vonni valaki,vagy csak kellemetlen kérdést tesznek fel a parlamentben,azonnal válaszolnak valami f@szságot,az előző kormány baklövéseiből mazsolázva.De a konkrét dologra,amire a választ várják,hát arra várhatnak...Gusztustalan banda.
quadrocopter
Újabban az a hordatrükk, hogy még véletlenül sem a kérdésre adnak választ! Ebből látszik, hogy a kérdések betalálnak a gengsztereknek!
cikicakk55
@Sámannus: A gond csak azzal van,hogy Orbán, a Maffia és a FideSS ugyan azokból a személyekből állnak. Úgy néz ki mint ha Orbánt már nem a milliárdok lenyúlasa érdekli,mert a hatalom megszállottja lett. Ám ez nem igaz,mert nagyon is érdeklik a milliárdok,csak kiadta bérbe azok lenyúlását bambapofa Lölőnek. Szerintetek egy 7 évvel ezelőtt egyetlen céggel rendelkező Mészáros( az a ceg is épp csődeljárás alatt járt,1 év múlva már polgármester,aztán mevtáltosodik csak úgy mavától és hírtelen univerzális vezető válik belőle,aki a tv vezetéstől az újságírásig,az építkezések kivitelezéséig, mindenhez profin ért,oly annyira,hogy minden tendert Ő ér el. Még a tényleg agytröszt Simicskának is sokkal több idő kellett hozzá,hogy sikeres üzletember legyen. Persze Orbán ott is besegített,még valamin össze nem kaptak. Ezt a leghülyébb Magyar sem hiheti el,hogy 2010- ben még tele adósággal,majd 6 év múlva már a 100 leggazdagabb Magyar listáján az 5. Lett. Nem kell doktori cím hozzá,hogy a képéről leolvassuk,hogy egy íkunuku bunkó,aki a nevét tudja csak hibátlanul leírni. 2010- ben egy jó polgármestere volt Felcsútnak,akit leváltottak Mészáros miatt. Nem a nép gyáva,hanem azok akiknek a dolguk lenne a népet összefogni,hisz bár sokan vagyunk,de politikai tudással nagyon kevesen. Az ellenzék is megalkudott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.