Az első fokú bíróság szerint nem az államot kellett volna perelni.

Kedden másodfokon folytatódik Magyarország első azbesztpere a Fővárosi Ítélőtáblán. A Fővárosi Törvényszék júniusi elsőfokú ítélete után az azbeszt miatt megbetegedett, azóta elhunyt felperesek családtagjai még reménykednek abban, hogy az állam kénytelen lesz vállalni a felelősséget.

Az ipari azbeszt ölte meg őket, mégsem jár a családtagoknak kártérítés

Korábban megírtuk: noha a bíróság első fokon megállapította az okozati összefüggést a Heves megyei Lőrinci és Zagyvaszántó határában található környezetszennyező, sokáig állami tulajdonban lévő eternitüzemből kikerülő azbesztszálak belégzése és a felperesek megbetegedése között, a kártérítési kereseteket minden esetben elutasította.

Az indoklás szerint a halálos mezoteliómát (azbeszt miatt évtizedes lappangási idő után kialakuló mellhártyadaganat) okozó azbesztrostok legnagyobb valószínűséggel ugyan 1976 és 1985 között kerülhettek a betegek szervezetébe, a terület akkor hiába képezte az állam tulajdonát (a gyár 1996-ig működött állami vállalatok kezelésében), a kártérítési keresetet a gyár privatizációja utáni jogutód, az ETERCEM Kft-vel szemben kellett volna érvényesíteni. A cég felszámolása 2005-ben kezdődött, ebben az eljárásban kellett volna a betegeknek jelezniük kártérítési igényüket. A bíróság szerint az ügyben "az állam mögöttes felelőssége" sem vizsgálható.

(nepszava.hu)

Cikk- és címlapkép: Youtube

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

maci0427
Vannak még egyáltalán olyanok,akik élnek még az ott dolgozók közül ?
Jozefina
Majd lesz bíró, aki másként ítéli meg!!! Remélhetőleg!
Desischado
Nem írok semmit, mert nem tűrné a nyomdafesték. Az azért érdekelne, hogy a bírók tudnak ezek után a tükörbe nézni?!
1magyar
Mi történt először? A gyár épült vagy a lakások? Még most sem költöztek el onnan amikor már tudják milyen veszélyes ott lakni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél