Jövőre összesen 1,5 milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre azoknak a magánszemélyeknek vagy közösségeknek, akik a saját tulajdonukban lévő népi építészeti műemlékeket szeretnék felújítani. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára a kedden Nyíregyházán, a Megújuló kulturális örökség 2014-2020 című konferencián megtartott előadásában elmondta, hogy a kétmilliárd forint keretösszegű Népi építészeti program idei első körös pályázati felhívásában 300 millió forint állt rendelkezésre erre a célra. Ebből több mint negyven benyújtott pályázatot tudtak támogatni költségvetési forrásból, ami negyven, népi építészeti örökséghez tartozó felújított ingatlant jelent.

Forrás: epulettar.hu
Feltöltő: épülettár.hu
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Gondolom a tiborczék is ezért vettek "felújítandó" kastélyt.
anka
@Hellcat: ÓÓÓÓÓÓ, azok többet kapnak mint másfél milliárd!
Sámannus
Nékem épp van egy felújítandó népies épületem, későkádári korból olyan lapos tetős Rubik Ernő stílusában épített, eredeti kivitelben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.