Razziát tartott a Mall.hu webáruháznál kedden a rendőrség és a NAV. A cég közleménye szerint a megrendelt termékek szállítása egyelőre nem lehetséges, de dolgoznak a megoldáson.

Razziát tartott a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden Magyarország egyik legnagyobb webáruházánál, a Mall.hu-nál Budapesten. 

Razzia a Mall.hu-nál: megszólalt a cég

Fotómall.hu

A NAV az alábbi közleményt juttatta el az MTI-nek a nap folyamán: 

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Vagyonvisszaszerzési Hivatalával együttműködve nagyszabású, országos akciót hajtottak végre, aminek célja egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezet felszámolása.

A NAV közleménye szerint a bűnszervezet tagjai ellen 4,5 milliárd forint összegű költségvetési csalás miatt folyik a nyomozás.

Mall.hu: jelenleg nem tudják kiszállítani a megrendeléseket

A Mall.hu az alábbi közleményt adta ki, ezt több szerkesztőségnek, köztük a Blikknek is kiküldték: 

A mai nap során egy munkavállalónk tevékenysége kapcsán a NAV és az NNI helyszíni vizsgálatot kezdeményezett társaságunknál. Mindenben együttműködünk a hatóságokkal annak érdekében, hogy a nyomozást mielőbb megnyugtatóan lezárhassák, a nyomozás sikere érdekében további információt jelenleg nem áll módunkban megosztani.

A hatósági intézkedés miatt vásárlóink megrendeléseit jelenleg nem tudjuk teljesíteni, de minden rendelkezésünkre álló jogi eszközt igénybe veszünk azért, hogy mielőbb visszaállítsuk a normál üzletmenetet és a megrendelt árukat kiszállítsuk.

Az okozott kényelmetlenség miatt elnézést kérünk és köszönjük vásárlóink türelmét. Amint újabb megosztható információval rendelkezünk, közvetlenül tájékoztatjuk érintett vevőinket.

(MTI, Blikk)

(Címlapi kép: mall.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
A nemzeti vagyonvisszaszerzési iroda inkább orbáncnál rogánnál és többi szarkánál dolgozzon.
cikicakk55
@mackoka46: Jogos! Sajnos ott nem mernek,pedig ott jóval több milliárdot találnának.
Qqberci
Pénztáros Lőrinc bejáratott webárúházra vágyik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.