Idehaza a politika úgy általában túlterjeszkedett a saját hatáskörén, a politikusok észre sem veszik, mikor lépnek át egy olyan határt, amit tilos volna. Emlékszem, milyen megdöbbenéssel fogadta annak idején Simor András a ciprusi cégébe mentett vagyonáról szóló cikkeket. Egyszerűen nem fogta fel, mi azzal a probléma, ha a jegybankelnök kihasználja egy egyébként uniós tagország kedvező adózási feltételeit. Aztán mégis megértette valahogy, vagy megértették vele, és fogcsikorgatva ugyan, de rendezte a helyzetet – amely nem jogi, hanem a tisztesség és az összeférhetetlenség tárgykörébe tartozó problémákat vetett föl. Ma ilyesmivel alighanem már senki sem kénytelen gyötörni magát Magyarországon, ha elég magas pozícióban ül.

(Forrás: mno.hu, RonaGyuri által)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Mér visszhanggal is gondok vannak

Már az sem tétel, hogy a Bloomberg címlapján díszeleg

A minap történ a parlamentben, mikor Rogán Toncsi féle migráncs-business felől érdeklődött egy képviselőtársa fakadt ki ingerülten Mezőkövesd korábbi polgármestere, a helyi csapat elnöke, a térség fideszes országgyűlési képviselője, nem mellesleg államtitkár, legeslegfőként pedig az adóhivatal regnáló elnöke, hogy: „Milyen kár érte az államot? Semmilyen kár nem érte az államot”, majd arról beszélt, hogy a felháborító milyen alpári módon fogalmaz a képviselő mikor arról beszél, hogy ellopták a közpénzt!
Nos a derék Tállai mester a minap „azzal büszkélkedett el közösségi oldalán, hogy elintézte városa egyik benzinkútján az árak csökkentését. ”. Amivel kapcsolatban Őfenesége csak úgy őcsényiesen visszaszólt, hogy minden képviselőnek az lenne a dolga, hogy „mindenkinek el kellene intéznie a választókörzetében, hogy olcsóbb legyen a benzin.”.
Nos az ügyről, pontosabban az ügy kapcsán íródott az mno.hu „Kézi vezérlés” című mai vezércikke. Az egyébként remek írás két dologban mellément és egy felettébb hiányzik belőle:
Az utóbbival kezdem lévén van némi összefüggése az egyik tévedéssel: bár elég finom utalással jelez olyasmit, hogy ismerős lenne a dolog a szocializmusbéli időkhöz hasonlítva, de azt nem mondja ki, hogy igen ez egyre mindennaposabb lesz.
Ami a hibákat illeti:
Egyfelől; azzal indít, hogy „Súlyához képest visszhangtalan maradt az a múlt hét végi hír”, ami lássuk be igencsak mellément. Mert az egy dolog, hogy mi már nem is csodálkozunk, de hogy a Bloomberg-nél a „This Is How to Get Cheaper Gas in Hungary” című írás címlapra került „Orban Ally Flaunts Power as Mol Cuts Prices in Tax Chief's City ”, az azért mutat valamit. S ez nem túl bíztató példaként állhat az esetleges befektetéseken gondolkodók számára.
Másrészt; úgy véli, hogy „idehaza a politika úgy általában túlterjeszkedett a saját hatáskörén, a politikusok pedig emiatt észre sem veszik, mikor lépnek át egy olyan...
RonaGyuri
... folyt.

Másrészt; úgy véli, hogy „idehaza a politika úgy általában túlterjeszkedett a saját hatáskörén, a politikusok pedig emiatt észre sem veszik, mikor lépnek át egy olyan határt, amit átlépniük tilos volna – s közben még arról is meg vannak győződve, hogy jó szándékkal járnak el.”. Nos, nem kétlem (sőt erős a gyanúm; gondoljunk hősünkre, vagy a derék Rezsi Sziszire. de például Gulyás mesternél már erősen kétlem), hogy akadnak közöttük olyan korlátolt barmok, akik ennyire együgyűek. Azonban még ők is, ha nem lennének ennyire korlátoltak, ugyanúgy mint a többi akkor is tennének nagy ívben a törvényességre, a tisztességre és a korrektségre (ahogy egy barátom fogalmazott részükről a PC elítélését első sorban úgy értelmezik, hopgy egy politikusnak nem szabad korrektnek lennie! =)) )
karma1
Egyszeruen siralmas,... Es senki nincs az utcan, ezt mindenki termeszetesnek talalja,...Sajnos, meg a "kimuvelt fok" is, akiknek sokkal nagyobb ralatasa az egesz rendszerre, es igy jobban latjak, hogy Magyarorszag bunozok kezebe kerult...
Es nincs senki, aki kimenekitse oket onnan...:o((((
Tragedia...
RonaGyuri
@karma1: ahogy mondod és az a helyzet, hogy már rosszabb a dolog, mint a létezőben, mert akkor volt egy olyan érzésünk, hogy lazul a dolog, de most épp ellenkezőleg! =))
karma1
@RonaGyuri: Mivel en is "abban" a rendszerben eltem le az eletem javat Magyarorszagon, tisztaban vagyok az akkori helyzettel, es latom a mostanit - nemcsak az interneten, az a legkevesebb - de latom, ahogy a kozeposztaly legfelso regioiban levo barataim, osztalytarsaim hogyan kuzdenek azert, hogy egyaltalan a kozeposztalyban maradhassanak, es ne csusszanak le a legaljara a tarsadalomnak. Nagyon klassz, hires emberek is vannak ezek kozott a kortarsaim, barataim kozott, de nem volt egyetlenegy sem, aki azt mondta volna, hogy lat valamilyen lehetoseget a fennmaradasra. Mivel 62-63 evesek vagyunk, a nyugdij mindegyikuknek (nekem nem, mert nem otthon elek) ugy log a fejuk felett, mint Damoklesz kardja. Egyikuk sem halmozott fol extra vagyont, hanem inkabb tamogattak a gyerekeiket a tanulasban, csaladalapitasban.
Szornyu ebbe belegondolni, hogy egy ertekes retege az embereknek ugy torlodik ki a kozforgalombol, mintha ott sem lettek volna, mert ha volt maradando alkotasuk az utokornak, azt orbanek mar sikeresen tonkretettek, lebontottak, szettagoltak, vagy egyszeruen csak elloptak, minden magyarazat nelkul.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél