A könyve miatt szidta Bajusz Orsolya Papp Réka Kingát, majd a dolog fizikai atrocitássá fajult.

A PRK-ként is ismert újságírónak, előadónak, aktivistának a hetekben jelent meg szexmunkásokról szóló riportkönyve, amely miatt most fizikai támadás érte.

Leköpték és szatyorral fejbevágták Papp Réka Kingát

(Fotó: YouTube/ATVzrt)

PRK maga számolt be az esetről a Facebook oldalán. Egy VII. kerületi vendéglátóhelyen mutatták be a könyvet,  amikor odajött hozzájuk az egykori barátnője, akivel egy korábbi incidens miatt már nincsenek jóban egy ideje és azt mondta:

“A könyved egy szégyen! Egy szégyen!”

Majd azt:

„Tudod, mi vagy? Egy Rózsadombra felkapaszkodott nyíregyházi kis senki vagy”

PRK megkérte a nőt, hogy távozzon, mire az leköpte őt.  Az esetleírás szerint ezután a nő vállára tette a kezét és az ajtó irányába mutatva azt mondta neki, hogy menjen ki.

“Orsolya erre rángatni kezdett, majd a szatyrával fejbe vágott, és végül újra leköpött”.

Az eset tanulságát így vonja le:

“A történet neuralgikus pontja, hogy Bajusz Orsolya az ELTE szociológus doktori hallgatója. Éppen emiatt üdvösnek tartanám, ha az alma materem megfontolná, valóban jár-e állami ösztöndíj és tanítással is járó státusz olyan embernek, aki kocsmai verekedésekre adja a fejét ideológiai nézeteltérések miatt (vagy bármi másért).”

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Az történet alapján azt hittem, hogy Bajusz Orsolya egy prosti aki magára ismert a könyvből, de ezek szerint egy szociológus. Hmmm.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
A diploma nem jelenti azt hogy valaki intelligens. Hiába végez egyetemet a liba, dr.Liba lesz belőle csak.
kripton
KÖSZÖNET BAJUSZ ORSOLYÁNAK!
És ha meg meg is taposta volna...!
human
Az történet alapján azt hittem, hogy Bajusz Orsolya egy prosti aki magára ismert a könyvből, de ezek szerint egy szociológus. Hmmm.
nezelodo
Na ez a liba is nekifut majd egyszer a nagy folyónak, de nehogy megakadályozzák benne, mert megbánják, mint némelyik falu bolondjának a megmentését!
human
@kripton: Taknyukon és vérükön kellett volna kirángatni, mi? Ahogy Orbán elvárja.
nezelodo
@kripton: Megértem a háládat a kisbajusznak! Vedd feleségül, ha már ennyire tetszik a nyíltszíni randalírozás. Esetleg beajánlhatnád a Kubatov gárdába, vagy ajtónállónak lehetne alkalmazni a választási irodába, bocsánat a Nemzetibe.
szep napot
En fizetnek neki, hogy leszopjon (termeszetesen nem sokat, csak amennyit er).
kripton
@szep napot: Ne csináld! Hogy ez a mangalica pofájú tehén? Nincs a kitartójának annyi pénze, hogy megengedjem neki!
wagabund
a felnőtt celebek majd elintézik valahogy...
...de PRK esetében is felmerül a kérdés: tessen mondani kedves Kinga, a kislányának mit mond, amikor este a szemébe néz? (ha néz)
...mert a gyerek még nagyon sebezhető (ha nem tudná)
justhpeter
10-12 éve élünk ebben a kultúrában, hogy az ügyeket így kell lerendezni. Miért pont mos lepjen meg a dolog.
emerencia
Ma este beküldtem D.Tóth Kriszta remek írását de úgy látom, hogy a Propeller letörölte:
wmn.hu/ugy/47728-d-toth-kriszta-eleg

Sokunknak elege van már...
kiscsillag66
Nem értem, pontosan mi történt- De nekem sem szimpi ez a PRK-hölgy. Persze, nem így kell elintézni valakit, ha nem tetszik, amit csinál.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.