Az előző szezonban már 8,4 milliárd forintnyi tao-támogatás érkezett hokiklubokhoz, és ennek jelentős részéből jégcsarnokok épülhetnek. Bár eddig a jégkorongba áramlott a legkevesebb közpénz a tao-támogatási rendszer keretében, tavaly a hokiklubok számára is kinyílt a pénzcsap. Ahogy korábban beszámoltunk róla, összesítésünk szerint 331 milliárd forint társasági adót fizettek a hazai vállalkozások a költségvetés helyett különböző sportszervezeteknek (ez a tao-támogatás lényege), ám ebből csak 24,2 milliárd érkezett jégkorongcsapatokhoz. Míg korábban egyetlen egyszer sem érte el a 4 milliárdot az évente lehívott összeg, és volt olyan idény, amikor a labdarúgás közel hétszer annyi pénzhez jutott ezen a csatornán, mint a hoki, tavaly egyértelműen zárult az olló. A 2015/2016-os szezonban ugyanis már 8,4 milliárd forintnyi tao-támogatást húztak be a jégkorongklubok – bár ez a kézilabda és a foci 27 milliárdjához képest még mindig nem sok.

Forrás: g7.24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Mielott barkiben felmerulne a gyanu, hogy a hoki vagy a jegsport lenne fontos ennek a rablobandanak, annak ajanlanam, gondolkodjon tovabb, : mibol kellene penzt csinalni, ha mar egy fore 3 uj stadion jut (es a 140 loterbol nem jon le annyi lopott penz)...
Megtalaltak a kovetkezo projektet: jegpalya...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.