A Fidesz telefonos tájékoztató kampányt indít a nemzeti konzultációról.

Hidvéghi Balázs a kezdeményezést azzal indokolta, hogy a magyar emberek hangjára és kiállására minden eddiginél nagyobb szükség van, hiszen egymást érik a Magyarország elleni támadások, valamint "ránk akarják kényszeríteni a Soros-tervet és a migránsok betelepítését". 

"Hallo, itt Szijjártó Péter beszél, Soros Györgyről szeretnék beszélni!"

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Cushman & Wakefield budapesti irodájában 2017. október 31-én. Fotó: Mohai Balázs/MTI

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, az akciónak két célja van:

Egyrészt szeretnék tájékozatni az embereket a legfrissebb fejleményekről a Soros-tervvel kapcsolatban, és elmondani mi történik ezekben a napokban, hetekben Brüsszelben, másrészt szeretnének mindenkit arra buzdítani, hogy ha még nem tette meg, akkor vegyen részt a nemzeti konzultációban.

Azt is elárulta, hogy a telefonos kampányban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél majd a nemzeti konzultációról, a tétjéről és a részvétel fontosságáról.

(MTI) 

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Most hétvégén dobta ki a kukába az egész család a konzultációt felbontatlanul. Anyáddal beszélgess inkább petike, hogy sikerült ekkora gerinctelen faszkalapot nevelnie belőled...takonygerincű csicska.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
ne már; ki az baromarcú, akinek ennek a szerencsétlen hülyének a kappan hangjára van szüksége?
kokopelli
...a qrva anyját hívja fel a fideszhaverjainak a rothadt "szúnyogcsődör"! :--(((
Clavigo
Remélem Orbán Rakkhelt is felhívja az automata,,ennek az idióta hangján..Lölő barátról nem is beszélve.
fergeteg
Örülök a miniszter Úr hívásának.
Bezzeg a fenti liberálbolsikat nem érdekli.
kereső
@fergeteg: akkor rögzitsd, hallgasd éjjel-nappal.
simmering73
Az első illiberális fideszbirka megjelent és álló brével várja a telefonhívást. Valószínüleg be is fog gyönyörűzni prüntyi búgó hangjától.
Hellcat
Most hétvégén dobta ki a kukába az egész család a konzultációt felbontatlanul. Anyáddal beszélgess inkább petike, hogy sikerült ekkora gerinctelen faszkalapot nevelnie belőled...takonygerincű csicska.
Nessy
kedves miniszterúr!
Ha engem felhív és elmondja a mondókáját, de én nem válaszolhatok rá, az igehirdetés! Részemről a Jehova tanúitól kezdve , a marketing hívásokig egyiket sem szoktam meghallgatni, ergo ne strapálja magát a hívásommal.
Nessy
PS.A "Nyomják Krahácsot" c. műsort Agárdyval és Csákányival szeretem meghallgatni!
justhpeter
@fergeteg: Nincs semmi baj. Megértelek Csak arra vigyázz, nehogy elhatalmasodjon rajtad.
Nessy
@justhpeter: Nem tudhatod, nem e nyertese ennek kormányzatnak!
Van az a pénz... Persze, az sincs kizárva, hogy valóban mindennel nagyon meg van elégedve, számára minden nagyon szép, minden nagyon jó.
kissé felnőttem
ki ki hogyan te magadon kívül én meg házon kiívül, de amúgy eszedbe se jussak.Hazudik a szemed az a gyönyörű ha valaki te vagy aki sose hű... régi sláger... leginkább is ezért kis komcsi. otthon szólni se engednek.
quadrocopter
Az őseidnek üzenj, szarházi Hosszú Lóf@sz!
Zeta
Ha valamire nincs szükség, akkor ez az. Nem vagyok kíváncsi egy ilyen embernek a véleményére, magyarázatára.
bencemacska
Nem járt még le a visszaküldési határidő? Vagy olyan nincs is?
bencemacska
Te, kakadu!
Rosszul vagy tájékoztatva, Soros már régen elutazott Brüsszelből, akkor miért most uszítsz ellene? Ő már el is felejtette kivel beszélt, mikor te minket ellenállásra buzdítsz!
Kérj meg egy külügyminisztert, világosítson fel néha EU ügyekben!-:)))))
csipetke
Na,kiváncsi vagyok,hogy ez a telefonálgatás mennyi adóforintunkba fog fájni?A telefonba is fog majd nyekegni-nyökögni,mint egy-egy nyilatkozatában?Ezzel a Sorosozással már tele a hócipőnk!
nyanya001
Anyáddal beszélgess !
Ez megint mennyibe fog fájni ?
De 10 milliót lehúztatok a hospice alapítványból te mocskos gané
mert arra nincs pénz !
human
Hallott már Soros Györgyről? Nem? Annál jobb.
kokopelli
"Aszondanám nekíje": -Beszélgethetünk Soros Györgyről,ha előbb a Soros György
felhív engem és arra kér,hogy beszélgessünk a Szijjártó Péterről!!...a sorrend fontos!
Lepényleső
Igen sok,és nagy szemét van a székesfővárosban?
human
@durbincs: Te is unod már a plakátokat, szórólapokat, leveleket, telefonokat, hírdetéseket, mi?
szép új világ
@Hellcat: Kár, hogy az apja nem húzott gumit!
Lackó50
Sajnos kicsit sántit ez a konzultáció. Ki tudja, hogy hányat rendeltek a nyomdából és a minisztériumban az unatkozó titkárnők töltögetik, hogy elegendő számú levél menjen vissza. Mindenesetre az enyém eltépve került a kukába.
Desischado
Én a kukámmal "konzultáltam, és igencsak fel volt háborodva, hogy ilyen szeméttel etetem. pétör, elsősorban az édes jó anyukáddal konzultálj, és azt kérdezd meg tőle, hogy tudott ilyen gerinctelen parazitát nevelni belőled!
Desischado
@anka: Nálam is ez a konzultációs postaláda!
kokopelli
@Desischado: nem csodálkozhatsz,ha legközelebb nem hagyja fedelét felnyitni! ;--)
Csizmás Kond
Ki hogy akarja úgy nevezi...konzultáció, propaganda, felvilágosítás, mellébeszélés...a lényege hogy ez a kampány. Egyik oldal amit mond a másik automatikusan az ellenkezőjét fújja.
...viszont ha előkaparjuk, hogy pl a soros tervet ki kezdte boncolgatni világosan kiderül, hogy a liberóbaloldal csak kontrázik az egész zenekarban.
cikicakk55
@Hellcat: En nem dobom ki,mert cserépkályhánk van. 3 szép vaskos borítékot kaptunk,igaz még fel sem bontottam,de egész biztos egy fa darabbal kevesebbet kell majd a tűzre rakni.Minden nap küldhetne egy ilyet a kormány, de csak akkor ha a FideSS pénzéből,vagy Mészáros Lölő cége által,nem közvagyonból fizetnék. Drága a fa nagyon.
cikicakk55
Ne aggódjatok,nem fog zaklatni olyan embert,akinek van email címe,de nincs vonalas telefonja.Nekem fél perce jelezte a telefonom,hogy email érkezett.Mivel pont a gépnél ülök,megtudtam nézni milyen levél jött.Na! Petike nekem levélben írta meg azt,amit a vonalasoknak elmond.Azt azért szeretném tudni,honnan tudja az email címemet.? Ja! Páromnak is csináltam kb 2 éve egy emailt.Nem használta sosem,így én nézek be néha.Tele reklámmal,ami megy a spambe,de Petike Őt is megtalálta! Ezek szerintem mindent tudnak rólunk. Na nem mint ha szégyellném,hogy ki nem állhatom őket. Remélem a hozzászólásaimat is ellenőrzik.Leveleim közt is jó sok van amiben őket szidom. Lehet mazsolázgatni.
Hellcat
@cikicakk55: Ha olyan lenne a fűtésünk, tuti begyújtós lett volna belőle :) Egyébként meg ezen is csak valamelyik fideszes haver gazdagszik meg akinek nyomdája van...
cikicakk55
@Hellcat: Naná! Ebben az évben minden ami elkészült,megvalósult,mert Ők kitalálták,hogy nekünk az mennyire kell és mennyire jó,az a duplájába került.Így minden stadion,minden népszavazás,minden újság ami a FideSSé a közpénzből a népnek fáj,nekik meg a bankszámla duzzad.
cikicakk55
@cikicakk55: Javítok: Az utolsó 8 évben.
nevemnick
Egy ilyen fószer ne hívogasson senkit sem:

,,2014-ben, külügyminiszterré történő kinevezése után nyilvánosságra került, hogy az év tavaszán – az eddigi 3 lakóingatlana mellé – Dunakeszin egy 167 millió forint értékű luxusingatlant vásárolt. A ház nem szerepel vagyonnyilatkozatában, és eddigi vagyonnyilatkozatai alapján nem követhető a vásárlásra fordított összeg eredete sem. "
elnyomott
- Halló, itt elnyomott beszél, Orbánról szeretnék beszélni!
Kit hívhatok???
Nessy
Ja kérem, jön a választás.
Nekünk Varga Mihály a "képviselőnk". Évekig nem is tudtam, nem érdekelt. Most egy féléve állandóan kapom a Hírleveleit, meg a Meghívóit. De honnan tudta meg most a mail címemet?
Hellcat
@cikicakk55: Ha még csak a duplájába kerülnének a fidesze beruházások...van az 5-10 szeres is...
42
Ha engem felhívsz, tarajosgőte, beperellek 10 millióra (mert ennyi kell még a hospice háznak, amit ti sajnáltok - mert az tisztán látszik, hogy sajnáljátok a néptől a pénzt, ti valami defektes módon nem akarjátok, hogy itt jó világ legyen, ezért próbáljátok meg a nyomorban tartani ezt a népet... Ja, ti nem vagytok magyarok. De addig örülj, mert, ha mégis kiderül rólatok, hogy magyarok vagytok, akkor HAZAÁRULÁS vádjával kerültök bíróság elé, ami a terrorizmusnál is súlyosabb, úgyhogy se ügyvéd, se kegyelem, és tényleges életfogytiglan fegyházban), mert az biztos, hogy csalással, lopással, jogtalanul szerezted meg a telefonszámom.
42
Már az egész világ tudja rólatok, hogy milyen ocsmány férgek vagytok.
Eddig működött a ködösítés, de ennek már vége!
Tudod, amíg szépen becsomagolod, és masnival átkötöd azt a csomagot, ami DUGIG van szarral, azt csak addig látszik ajándéknak, amíg ki nem csomagolják.

Ízlelgesd: orbán viktor valójában egy bolsevik...
Újra a bolsevizmus szelleme járja be Európát, orbán által.
Micsoda szégyen ez már emberek, magyarok!
quadrocopter
Végre!

Ma, 16.24.kor a +36 1 9504964-es számról megérkezett Hosszú Lóf@sz becses hangja - a mobilomra!
Bár a mobilszámom nem titkos, de érdekelne, hogy milyen alapon sollgáltatták ki politikai célokra?
Erre kellet a SIM-eket regisztráltatni?

Nem hallgattam végig - egyébként is hadart - hanem kinyomtam!
Megy az e-mail a szolgáltatómnak a telószám kiadása végett!
cikicakk55
@quadrocopter: Jól teszed! Szerinted én hol jelenthetem, hogy vissza élnek az email címemmel?
quadrocopter
@cikicakk55: A szolgáltatódnál! Amúgy ha volt netes vásárlásod, akkor meg kellett adnod a mail címedet is, tehát bármelyik kereskedőtől is hozzájuthattak, amelyik nyalogány csicska!
Desischado
Engem még nem hívott, de ha meg meri próbálni, én is beperelem!
evacica
Na csak a jól neveltségem tart vissza attól, hogy mit gondolok erről a zselés hajú ficsúrról, jobban jártunk volna,ha a kedves szülök moziba mentek volna, vagy sámlit csinált volna a kedves papa Petike helyett! Egy gerinctelen senki, aki ugyan úgy lopja a közpénzt mint a t,főnöke! Ezt a hülye Sorsozásra és nemzeti hazugságra fordított pénzt talán az oktatásra, egészségügyre, éhező gyerekekre, vagy a devizahitelesek megsegítésére is lehetett volna költeni.
kokopelli
@quadrocopter: ..amikor a haver be akart engem jelenteni tavaly a net-en,akkor
üresre telefonáltuk a mobilomat és eldobtam! Annyi! ;--)
Nessy
Szegény szomszédasszonyomat kétszer is hívta.Legalább értelmes programjuk lenne, hogy egy telefonszámot, csak egyszer hívjon!
42
szijjártó, én tudom, hogy még ebben az életben egyszer pofán foglak bakni - mert megérdemled!!!
Nagyon irritál a túl magas homlokod.
Ez nem természetes.
Itt valami baj van, itt valami hibádzik.
Arányvesztés.
Aránytévesztés.
Túl magas a homlokod az arcod méretéhez mérve, és ez nem természetes.
Rajzfilmeken látni ilyet, de te élsz, és úgy nézel ki, mint a rajzfilmeken.

Ja, ne tévedj, nem a kinézeteddel van baj, hanem hogy egy emberileg egy moslék undorító parazita féreg vagy - CSAK!
cs.n.
"mindenkit felhívnak telefonon, aki korábban erre a Fideszt felhatalmazta" - mondta Hidvéghi. Az már nem tette hozzá, hogy azt is, aki nem.
cs.n.
Tegnap engem is hívtak volna, de nem vettem fel, kapásból kinyomok minden budapesti számról érkező hívást. Viszont rákerestem a telefontudakozo.hu oldalon, ott írják hozzászólók, hogy ez is Szijjártó-féle zargatás. Szintén ezt támasztja alá, hogy csak az elmúlt pár napban kerestek rá arra a számra már több százan, előtte nem kérdezte le senki.
Lepényleső
"...halló,ott valóban ön beszél,én itt csak hallgatok s várom,mikor ébred fel országom?"
kukac50
Petikém drága,ha lenne köztetek csak egy gondolkodni tudó politikus akkor a konzultációs levél helyett a telefonos hívás és a mondjunk nemet Soros támadására lap árát fa jegyben adtátok volna a szegényeknek több szavazótok lenne!
Soros úr cáfol és nem támad! Hazudozást hagyjátok Viktorra! Ne legyetek hullák!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.