Más országok további tárgyalásokra bírták Pekinget, Orbánék viszont elfogadták az első ajánlatot, így nekünk csak a soha meg nem térülő Budapest–Belgrád-vasút jut. Harmadik világbeli országokra szabott ajánlattal kereste meg Kína a kelet-európai államokat, amelyek nem is mentek bele az üzletbe – kivéve Magyarországot. Lengyel Kelet-kutatók sem értik, mi motiválhatta a magyar kormányt, hogy elfogadjon egy ennyire rossz ajánlatot. Egyelőre kudarcként értékelik az elemzők Kína kelet-európai, „16+1 program” néven ismert partnerségi projektjét. A lengyel Keleti Tanulmányok Központja (OSW) weboldalán megjelent tanulmány szerint a kínai döntéshozók rosszul mérték fel a régió gazdasági viszonyait, így rendkívül előnytelen ajánlatokat tettek a régió országainak – például hitelt ajánlottak fel és kínai cégeknek akarták adni az infrastruktúra-építés jogát – amit azok egymás után elutasítottak. Kivéve a magyar kormányt: míg a lengyel, szlovák és más régiós kormányok elzárkóztak az üzlettől...

Forrás: hirstart.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Amikor egy csomo uzletemberrel es oriasi politikai sleppjevel Kinaba utazott a csuti torzo, meg az elnoknek is tancolt, es nem szarozott: egyenesen penzt kert Kinatol...
Igy aztan teljesen mindegy, hogy miket hazudikl itthon a rogan-goebbels propaganda, meg az is mindegy, hogy mekkorat kozmetikazik a KSH meg a tobbi adatszepito bagazs, akkor is az az igazsag, hogy az allamkassza tok ures...De ha ez nyilvanossagra kerulne, akkor Magyarorszag azonnal csodot is jelenthetne, es nem lenne senkinek sem egy olyan terve a megsegitesunkre,, mint amit a gorogok kaptak 2 eve...
Hazudnak mar akkor is, amikor kerdeznek - mert nem is kivancsiak arra, hogy mit valaszolnak ra az illetekesek...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Amikor egy csomo uzletemberrel es oriasi politikai sleppjevel Kinaba utazott a csuti torzo, meg az elnoknek is tancolt, es nem szarozott: egyenesen penzt kert Kinatol...
Igy aztan teljesen mindegy, hogy miket hazudikl itthon a rogan-goebbels propaganda, meg az is mindegy, hogy mekkorat kozmetikazik a KSH meg a tobbi adatszepito bagazs, akkor is az az igazsag, hogy az allamkassza tok ures...De ha ez nyilvanossagra kerulne, akkor Magyarorszag azonnal csodot is jelenthetne, es nem lenne senkinek sem egy olyan terve a megsegitesunkre,, mint amit a gorogok kaptak 2 eve...
Hazudnak mar akkor is, amikor kerdeznek - mert nem is kivancsiak arra, hogy mit valaszolnak ra az illetekesek...
karma1
A politikai helyett diplomata kuldottseget akartam irni, de hirtelen nem jutott eszembe a szo...:o(((
RonaGyuri
@karma1: ez az igazság; tudat alatt te is érezted, hogy kicsiny hazánkban nincsenek manapság diplomaták! =))
RonaGyuri
Lengyel Kelet-kutatók sem értik, mi motiválhatta a magyar kormányt, hogy elfogadjon egy ennyire rossz ajánlatot ??? Pedig egyszerű: a lenyúlható pénz! =))
karma1
@RonaGyuri: Asszem, valoban ez tortenhetett, de az az igazsag, hogy megy a TV, Papus beszel hozzam, mindketto angolul (Papus raadasul meg valaszt is var), szoval neha eleg nehez odafigyelni arra, hogy vilagosan fogalmazzak,...:o))))
De valoban ugy van, ahogy mondod: igazi diplomata Goncz Arpi bacsival kihalt,...:o((
karma1
@RonaGyuri: Ugy kell azoknak a lengyel kelet-kutatoknak, ha annyira meg akarjak erteni - es magyarazni ! - orban lepeseit, akkor a jozan eszrol le kene mondaniuk...
1magyar
@karma1: Göncz diplomatasága abban merült ki, hogy utazgatott.
karma1
@1magyar: A diplomacianak az a lenyege, hogy kulfoldon megfelelo modon kepviseljek a magyar allamot. De Goncz mast nem is tehett koztarsasagi elnokkent, mert az pont egy ilyen allas.
Ezenkivul tobb nyelven beszelt, muvelt volt...
Nezd meg, hogy a gunarnyaku kolok kiment egy afrikai orszagba a kiralyjal targyalni, es egy rovidgatyaba meg egy poloba oltozott, mint amikor futsal edzesre megy.
AKi nem tud viselkedni, nem muvelt, nem intelligens, abbol csak az lesz, mint orbanbol, szijjartobol, nemethszilibol, meg amilyen bunko Ceausescu is volt.
Evekig vetitettek a nemet dokumentumfilmet, amiben mutatjak, hogy egy oriasi kormanyfoi fogadason Nemetorszagban Csau korulnezett gyorsan, es a hofeher damasztabroszba torolte bele a zsiros kepet... Mit gondolsz te ezek utan arrol az orszagrol, akinek ilyen az elso embere?
lusta
@RonaGyuri: Azért vannak, de azt le kell tagadni. A mai Magyarországon ez hátrány. Tovább megyek. Az is hátrány, ha ért valamihez.
1magyar
@karma1: Nem láttam a rövid gatyás pillanatot,de gondolom nem a hivatalos tárgyaláson volt.
csau-ról meg annyit, hogy lehet,hogy ez volt a legnormálisabb pillanata, velejéig gonosz volt.
Yoda69
Kinaiakkal egyebkent is nagyon veszelyes uzletelni. Azok meg egymast is folyamatosan becsapjak, hat meg egy idegent.
karma1
@1magyar: De bizony, az elso hivatalos latogatason volt, masnap , amikor mar rendesen fel volt oltozve szijjarto, a kiraly vette lazara az oltozeket,... Itt a propin volt ez a cikk, kepekkel illusztralva...
karma1
@Yoda69: orban ennel sotetebb... o csak a nagy $$ jeleket latja, mint a Kacsamesekben az oreg ducky...:o)))
1magyar
@karma1: Akkor gondolom valami tévedés lehetett ha másnap már felöltözött a király meg nem.
lusta
Gondolom a kis kínaiak ugyanazokat az elveket, módszereket használják, mint a lengyeleknél. Szóval kész csődtömeg volt az eddigi kínai nagy beruházások a lengyel gazdaságra nézve. Miattuk még törvényt alkottak a beruházásokra vonatkozóan. Továbbra is indulnak, próbálkoznak, de rengetek hiányosság van a pályázataikban. Hol bankgarancia hiány, hol elégtelen jogi háttér, hol kivitelezői bizonytalanság. Szerintem idehaza is ugyanez lesz, de a lengyelekkel ellentétben majd az adófizetők, tehát mi, álljuk a számlát.
colibri
Na ugye! Orbánt is csőbe lehet húzni. Ezzel az üzlettel bebizonyította, hogy ő sem tökéletes, hibátlan és nem ő egyedelállóan és kizárólagosan az a politikus, akire az ország vezetését évtizedekre rá lehet bízni! Menjen nyugdíjba, sportot, focit írányítani, adja át a kormányrudat. Elég volt az ámokfutásából!
colibri
@1magyar: Nem láttad a héten a Békesi Lászlóval készült riportot? Ő két embert is megnevezett, de biztosan lehetne többet is találni, aki megfelelne. Azért, mert mások nem önfényezők, nem a saját maguk dícséretéből állnak és nem csókoltatják magukat idióta, nevetségessé váló öregasszonyokkal, még lehetnek jó kormányfők. Jobb helyen (más országokban) nem feltétlenül a miniszterelnökről szólnak a hírek 0-24-ben, orbánnak sem kellene minden lében 2 kanálnak lennie, a kevesebb néha több. Ha bármi érné, vagy ha nem ragaszkodna annyira a hatalomhoz, ami már beteges, nyílván előlépne akár a mostani "semmiből" az utódja, akit már nem orbánnak fognak hívni és nagyon nem baj, ha más lesz mint orbán.
1magyar
@colibri: Olyanra gondolsz akit az uniós vezetők bármennyire meghülyíthetnek?
colibri
@1magyar: Te így gondolod, én másképp látom. Egy közösségben, ahova önként csatlakoztam, alkalmazkodni kell. Ez nem jelenti azt, hogy hagyom magam meghülyíteni, de az örökös harc nem vezet sehová. Kompromisszum kell! ..és ez nagyon hiányzik a magyar politikai életből is! Orbán megszokta. hogy mindenben! az van amit ő akar. Sajnos ezt hozta nekünk a 2/3. Csakhogy az EU-ban nagyobb, erősebb országok politikusai nem fogják hagyni, hogy orbán az csinálja, amit itthon elnéznek neki. Ha nem lesz egyezség, akkor kenyértörésre kerül a sor. Az pedig, ha orbán miatt/alatt következne be, az főleg orbán szégyene lesz, hogy nem tudja/tutdta konszolizálni a helyzetet.
1magyar
@colibri: Ilyen feltételekkel helyeselni tudom a kilépést. Ezt nem rója fel senki Orbánnak.
colibri
@1magyar: Én nem lennék ebben ennyire biztos.
kereső
@colibri:07:28: hova gondolsz? Óriási üzlet ez nekik!Majd bolond lenne kihagyni. Ez a lényegük.Az ország Ők,a haza Ők, a nemzet Ők.Egyébként is ez az üzlet az új magyar közgazdasági alapvetések eredménye, ujfideszül mekkora óriási siker!Az, hogy ezzel több millió ember sorsát befojásolják negativ irányba ,sohasem zavarta az ámokfutókat.
Jozefina
Vajon mennyit kaptak zsebbe a fidesznyikek???!!!
eszegfu
@1magyar: Azt gondolom félreérted @colibri: "kenyértörésre" utaló mondatát... mely szerint O.V. lépne ki az EU-ból -- hiszen ő sem akarja ezt, mert akkor miből lenne pénz? -- NEM, minket megunva rugna ki az EU-ból az "erősebb országok politikusai" és ez nem mindegy!
elnyomott
@colibri: - először is Orbán nem szégyenkezik semmiért. Másodszor az ország látja kárát, mi fogjuk nyögni azt, hogy komcsi országoktól fogunk függeni politikailag és gazdaságilag egyaránt. Éltem már ebben - és el is vagyok keseredve, hogy újra ez a jövő. :(
Hellcat
Nesze bazdmeg a temérked túlfizetett tanácsadó MIA A KURVA fideszes anyátokért van akkor ott?
papa.49
@Hellcat: Ez egy nagyon jó kérdés valóban MINEK ???
papa.49
Jobb lenne ha semmit nem építenének nálunk, mert igen hiányosak az általuk elvégzett munkák, igaz a csuticigánynak így is jó ő hasonlóan vélekedik a dolgokról !!!
karma1
@1magyar: Egyaltalan nem tevedes ! AMikor ELOSZOR mesz valahova latogatoba, es plane tudod, hogy hova, kihez, akkor annak megfeleloen kell oltozkodni, a protokoll szerint.
Erre talaltak ki a protokollfelelosoket, akik mindig megadjak, hogy mikor milyen ruhaban kell megjelennie egy diplomatanak. Ez az idiota petya pedg eloszor ment egy kiralyhoz, - mig o csak egy kulugyminiszter, tehat joval alacsonyabb rangu - es meg nagyon elnezest sem kert a megjeleneseert. Ezert van az, hogy megadjak minden fogadasra, hogy milyen alkalmi ruhat kell felvennie az illetonek, milyen szinut, a noknek milyen hosszu szoknyaban kell lenniuk, kell-e kalap, vagy fejkendo (peldaul a Papa elott kell a nokon lenni fejfedonek), milyen mely kivagas lehet a ruhan? Ezen mindig egy egesz csoport dolgozik.
Ez a bunko meg nem tartotta be ezt a protokollt.
Az uralkodo masnap azert jelent meg lezser hetkoznapi oltonyben, mert meg akarta leckeztetni prtyat, csak szegeny kiraly azt nem tudta, hogy ez mar nem jut el a muveletlen petya agyaig.
Ezek az alkalmak - ha rosszul csinalja a magyar diplomata - akkor egy szegenysegi bizonyitvany nemcsak ora, de Magyarorszagra nezve is. Ilyen bugrisok a mostani vezetok,.Rettenetes.
cikicakk55
Azért azt megnézném,hogy ebben a pici országban,ahol egy 5km-es egyenes szakasz nincs a sínekben,hogy fog közlekedni egy Kínai gyártású vonat,ami a 200-300 km sebességhez van szokva. 5 perc alatt keresztül szalad az országon! Kínában legalább vannak távolságok,de itt?
Csizmás Kond
...hát persze...európa háromnegyed árúkészlete kínai...azokat is a magyar kereskedelem hozta be ?...mert hogy pocsék az nem kifejezés, kimondottan szennyezőek az egyes termékek.
karma1
@Csizmás Kond: Nem Europae, csak az ex szocialista allamoke,... A magyarok engedtek be a legtobb kinait kb. 25 evvel ezelott, es igen, igazad van, a legszarabb minosegu aruval teritettek be a piacot. Amerikaban is kevesebben vannak olyanok, mint Magyarorszagon: (a ruhasokra gondolok, akik az olcso cipot, ruhat aruljak. Ott komolyan veszik a megteveszto markanev hasznalatot, tehat oda nem is nagyon mennek. Magyarorszagon belefer az osszes kicsit elvaltoztatott markanev, amire mindenki rarepul, mert emlekezteti oket az igazi markara).
Csizmás Kond
@karma1: Meg kell tudni érteni és el kell tudni különíteni a beengedettet a bekötelezettől.
...és piac...na itt volna mit bogarászni. Az hogy valakiknek érdele volt tönkretenni a gazdaságot a kereskedelem érdelében arra enged következtetni, hogy szándékosság állt a háttérben...és lehet képzelődni, hogy kik is lehettek azok akik ezt megtehették.
...és az a szégyenletes az egészben, hogy mindezt épp a fejlett államok tették a tájékozatlanabb keleti régiókkal...és ma is azok próbálnak kavarodást okozni.
Jozefina
Minden milyen "üzlet" csak ártsun az EU-nak és fizesse a debil magyar nép!!! Lesz ez még "nemzeti" vasút is!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.