Nem kellene ennyit fizetniük a hazai autósoknak a magyar fizetős utakon. 

Két furcsaság is van Magyarország úthálózatán, amely miatt évről évre feleslegesen hagynak több millió forintot az autósok a kasszában. Bár a Nemzeti Útdíjfizetés Szolgáltató Zrt. több fórumon is felhívja ezekre a figyelmet, úgy tűnik sokaknak ezek az üzenetek nem mennek át.

Ezért költenek feleslegesen milliókat az emberek a hazai autópályákon

Fotó: Pixabay

A Napi.hu hívta fel a figyelmet arra, hogy mire kell figyelniük az autósoknak.

1. Ne az év második felében vásároljunk éves matricát

Ez a pénzszórás a D1 (személyautó) kategóriában a legszembetűnőbb. Egy éves e-matrica bruttó 42 980 forintba kerül, éppen kilencszer annyiba, mint egy havi. Ez azt jelenti, hogy a január 31-i lejárat előtt kevesebb mint kilenc hónappal már nem éri meg ezt venni. Ha országos jogosultság kell, akkor célszerűbb a havi megoldást választani.

Június elseje és január 31. között például 38 240 forintból kijön ugyanaz, amiért sokan majdnem 43 ezer forintot kifizetnek. Az idő előrehaladtával egyre többet kell fizetni az éves matricáért. Akik szeptemberben vásárolnak be, azok már legalább húszezret kidobnak az ablakon.

Csak júniusban például 64,8 millió forintot fizettek az emberek D1 éves matricára. Ebből legalább 7,2 milliót megspórolhattak volna, ha feltételezzük, hogy mindenki az első nap vásárolt.

2. Veszprém megye, oh miért?

A Napi.hu szerint a másik anomália az autópálya rendszerben a Veszprém megyei matrica. Ez ugaynis akkor éri meg, ha valaki rendszeresen autózik a 80-as Polgárdi lehajtó és a 98-as Siófok kelet lehajtó között, de soha nincs szüksége arra, hogy akár Budapest, akár Siófok felé tovább autózzon.

Ugyancsak lehet ráció a vásárlásban, ha valaki nyugati irányba autózik, de már Polgárdinál felhajtana a sztrádára, vagy kelet felé, de már a 98-as kilométertől szeretné használni a pályát. Utóbbi két esetben egyébként az 5 ezer forintot egy 8, illetve 10 kilométeres szakaszért fizet ki az autós. Ugyanakkor már két alkalom elég az évben, mikor szüksége van a Fejér vagy a Somogy megyei matricára, hogy a veszprémi megvásárlása teljesen felesleges legyen.

Ezért költenek feleslegesen milliókat az emberek a hazai autópályákon

Fotó: NÚSZ

Most vagy arról van szó, hogy az országban van 2933 olyan autós (ennyit vettek idén az első 10 hónapban), akinek ez megéri, vagy még mindig nem ismerik sokan a rendszert.

Veszprém megyében egyetlen autópályás csomópont van, méghozzá a 90-es számú balatonvilágosi le- és felhajtó. Ezt keleti irányból a Fejér megyei matricával, nyugat felől pedig somogyi jogosultsággal is el lehet érni. Így az átutazóknak is elég két matrica.

Ha egyébként valaki ügyfélszolgálaton vásárol, akkor felhívják a figyelmét erre is, a viszonteladói értékesítő pontokon pedig tájékoztató anyagok segítik a vásárlókat a megfelelő e-matrica típus kiválasztásában – mondta Török Szabolcs, a NÚSZ Zrt. szóvivője.

Forrás: Napi.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A világ legaljasabb húzása volt mikor ez a piszkos csürhekormány a városokat elkerülő autópálya szakaszokat is besorolta a fizetős rendszerbe !!!
terlasz
@papa.49: A kötelező 10 napos matrica is szemét, leszedős húzás, amikor csak 1 napot akarom használni az utat.
KisGenyo2
Az autópálya nem alkotmányos jog. Ahogyan az autó sem az... ;-)
Aki meg ostoba, azt a boltban is átqrják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.