Soros Györgynél veszélyesebb a nyílt társadalom eszmerendszere – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

Az Alapjogokért Központ igazgatója talált valamit, ami Soros Györgynél is "veszélyesebb"
Kép forrása: Youtube

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Nigel Farage, az európai uniós tagságot ellenző Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) alapítója aggodalmát fejezte ki Soros György alapítványának gazdasági befolyása és amiatt, hogy a szervezet befolyásolja a nemzeti választásokat és népszavazásokat. A politikus azoknak az EP-képviselőknek írt levelében írt erről, akik szerepelnek a Nyílt Társadalom Alapítvány "megbízható európai parlamenti partnerei" között. Farage levelében az érintett képviselők átláthatóság iránti elkötelezettségét számon kérve azt kérdezte: kaptak-e támogatást az alapítványtól, részt vettek-e az alapítvány rendezvényein, megadnák-e azoknak a képviselőknek, vagy brüsszeli lobbistáknak a nevét, akik az alapítvány nevében keresték fel őket, valamint találkoztak-e valaha Soros Györggyel.

Szánthó Miklós a rádióműsorban azt mondta, örül, hogy Farage nemcsak Soros Györgyről, hanem az általa létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványról is beszélt, mert ennek eszmerendszerét veszélyesebbnek tartja Soros Györgynél is. "Soros György karrierje, pályafutása a biológiai törvényszerűségek szerint valamikor véget fog érni, viszont a nyílt társadalom nemzetállamokra roppantul veszélyes ideológiája őt nyilvánvalóan túl fogja élni" – jelentette ki.

Az igazgató arról is beszélt, korábban államok között, vagy nemzetállam és nemzetközi szervezet relációjában merült fel a szuverenitás befolyásolásának kérdése, a 21. század elején azonban az állam szuverenitásának befolyásolói közé fel kell venni az NGO-kat (nem kormányzati szervezetek) is. Úgy vélte, meg kell vizsgálni, hogy egy erős állam szuverenitását hogyan tudják megrogyasztani "civilnek álcázott nemzetközi NGO-hálózatok", mint például a nyílt társadalom-hálózat tagjai által végzett "teljesen tudatos és amúgy professzionális befolyásolási kísérletek".

Szánthó szerint attól, hogy valamit civilnek hívnak, attól az még egyáltalán nem független vagy semleges, "hanem igenis egy nagyon egyértelmű érték- és érdektételezés van mögötte", például a nyílt társadalom eszmerendszere.

A brit EP-képviselő kezdeményezésével kapcsolatban azt is megjegyezte, a nyílt társadalom eszmerendszerével szimpatizáló EP-képviselőknek "nem kell kijönniük a napfényre", mert a mindennapi tevékenységük során, beszédeik hívószavai alapján "egyértelműen kiderül, ki hová húz".

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/04/szm.jpg
Én meg követelem, hogy a prostikra legyen kiírva: prosti
Az Alapjogokért Központot egyrészről támogatja a Matolcsy György nevével fémjelzett Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány, valamint támogatja a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. Figyelem! Bonyolódik kicsit a helyzet. Ugyanis a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.-t pedig
támogatja a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (tagok: Balog Zoltán, dr. Kövér
László és Borbély Györgyné), mely alapítvány forrását a központi költségvetés jelenti. 2015-ben például 570 671 000 (570,6 millió forint) volt a támogatás összege, amit a költségvetés az
alapítványba tolt. Közpénzből, mert mi másból? Ebből a pénzből szerencsére jutott a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.-nek, amely Kft. aztán támogatta belőle (nyilván, bár ezért nem fogok
pereskedni, hogy kikérjem az adatokat) az Alapjogokért Központot. Zömítsünk. Az állam (köz)pénzt tol egy alapítványba, az alapítvány támogatja a dr. Szánthó Miklós Géza tulajdonában és ügyvezetése alatt álló Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.-t, ami aztán támogatja a dr. Szánthó Miklós Géza igazgatása alatt működő Alapjogokért Központot (a
Századvég is támogatja egyébként), ami aztán kiáll a kormány minden hülyesége mellett (tök
függetlenül) és követeli a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóvá tételét.
Én meg követelem a kormány és a Fidesz által finanszírozott, kitartott, eltartott, prostituált
szervezetek, központok, alapítványok, sajtótermékek, weboldalak, blogok címoldalán
egyértelműen feltüntetni, ha közpénzből kormány és/vagy pártpropagandát folytat az illető
szervezet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@quadrocopter: "Mi a lószar ez az Alapjogokért Csürhe?" Látod lenyelt 2015-ben például 570 671 000 (570,6 millió forint) közpénzt. A fideszes haverok kifizetőhelye. Ők meg követelik a civilek átláthatóságát. Politikai prostituáltak.
human
Mindenki rettegjen! Mindegy mitől csak rettegjen.
justhpeter
Megszólaltak a kitartott szakértők és elmondták mit szeretnének "Soros kitartottjai". Mennyivel különb kitartottak ők ? Bár tudnák mi az a nyitott társadalom ! De csak szervilis seggnyalók gyülekezete, amit az is igazol, hogy mindig csak azzal kapcsolatban vannak kutatásaik, amit a kitartójuk(stricijük), Orbán beszél.
Eladott Ország
Szánthó Miklós határozottan megugrotta azt, amiért fizetik. Az külön vicces, amikor a kormány ánuszrózsáját kényeztető nagyon civil és nagyon független kitartottak civilnek álcázott nemzetközi NGO hálózatokról pofáznak rendületlenül. Meg erről: attól, hogy valamit civilnek hívnak, attól az még egyáltalán nem független vagy semleges, hanem igenis egy nagyon egyértelmű érték- és érdektételezés van mögötte. Mondjuk, igazuk is van, mert az Alapjogokért Központ (a CÖF-ről inkább most ne is beszéljünk) abszolút nem álcázza magát. Ők frankón a kormány seggét nyalják, és tök egyértelmű, merre van az arra. Amivel nekem semmi bajom nem lenne, ha nem óbégatnának állandóan másokról. Dehát az önkritika – mint tudjuk – nem annyira finom.
kukac50
A Fideszes begyöpesedett agyú társasága fél a nyíltan beszélő véleményt bírálatot megfogalmazni képes emberektől! Nem segítünk gyűlölni van saját véleményünk ami Nektek nem tetszik de elmondjuk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.