Magyarország gazdasági helyzete egyre jobb képet mutat – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, miután előző napi ülésén a kormány áttekintette a gazdasági adatokat.

Lázár János is odaszólna, ha Hódmezővásárhelyen drága lenne a benzin
Fotó: Soós Lajos/MTI

A tárcavezető – Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszámolója alapján – hangsúlyozta: Magyarország folyamatosan jobban teljesít, a gazdasági növekedés az Európai Unió átlagát meghaladó mértékű, és az év hátralévő részében is – például az autóipar teljesítménye, a lakásépítések és más beruházások miatt – jelentős bővülés várható. A kormány az idei évre 4 százalék körüli növekedést prognosztizál.

Jók a számok

Lázár János kiemelt jelentőségűnek nevezte a 4 százalék körüli munkanélküliséget, mert azzal Magyarország a negyedik legalacsonyabb munkanélküliségi rátával rendelkezik az EU-ban, és a foglalkoztatási ráta is az uniós átlag felett alakul.

A miniszter beszélt az államadósság csökkentéséről is, jelezve, úgy számolnak, hogy 2019-ben 70 százalék alá csökken a GDP-arányos adósság mértéke. Ha csökken az államadósság, nő a függetlenség és a mozgástér – hangoztatta.

Lázár János kitért emellett a nyugdíjasoknak fizetendő nyugdíjprémiumra, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: az ország sikeréből a nyugdíjasoknak is részesülniük kell. Megemlítette továbbá, hogy a Magyar Posta november végén megkezdi a 2,7 millió nyugdíjasnak járó, 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványok kiszállításának előkészítését.

A benzinár-vezérlésről is kérdezték

Kérdezték Lázárt arról, hogy Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a hétvégén Facebook-oldalán azt közölte, hogy miután egyeztetést folytatott a Mol illetékes képviselőivel, csökkentették az üzemanyag árát választókerületében, Mezőkövesden.

Erre reagálva kijelentette: a kormánynak nincs köze a Mol árpolitikájához. Tállai András azt tette szóvá, hogy Mezőkövesden drágább a benzin, mint más Mol-kutakon. Ez "jó néhány képviselőtársamnak jutott most az eszébe" – tette hozzá a miniszter, megjegyezve:

ha az ő választókerületében, Hódmezővásárhelyen sokkal magasabb a benzinár, mint például Szegeden, akkor ő is meg fogja kérdezni az érintett hódmezővásárhelyi benzinkút-üzemeltető kiskereskedőket, hogy miért van ez így.

Összegzése szerint Tállai András teljesen helyesen járt el.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
őszinte vallomás jól példázza, hogy miképp gondolkodnak és működik az Orbáni állam! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Te hülye bunkó ott nem drága ???
A kútnál nézelődjél faszkalap !!!
cikicakk55
@papa.49: Neki nem drága.Egy részt elszámolja neki az állam,más részt ha véletlen nem számlára kéri,mert a saját autóján megy,akkor meg futi neki a fizuból.Nála nem ott kezdődik a "drága" mint nálad.
papa.49
@cikicakk55: Ezt csak azért írtam mert Hódmezőnél a 45 főút végénél van egy Mol kút a környéken ott a legdrágább az üzemanyag ...
namihami
@cikicakk55: Annyira sose lesz részeg, hogy a véletlenül saját autójába ülne ahelyett, amit mi, adófizetől teszünk a se..e alá. Azt pedig az állam tankolja neki, tökmindegy, hogy hivatalos vagy privát célból. Talán még azt se tudja, hogy hogyan kell egy kútnál megtankolni egy kocsit.
cikicakk55
Drága Jó Polgármesterünk! Nekem azért sem Miniszter Úr most!
Én nagyon jól tudom Ön milyen ember. Nem új keletű az ismeretségünk.Szerintem kb 20 éve ismerem,sőt valamikor tegeződtünk is,de ma már ugye ezt nem merem.2 utcával arrébb lakik tőlünk. Gyakran találkoztunk a kórházban is,ahol én dolgozó,Ön meg látogató volt.Nagyon jól tudom,mert ugye ez egy aránylag kis város,hogy Ön nagyon feszeng és bizony kínosan is érzi magát némely hazug,vagy elterelő válasz esetén. Tudja az a gond,hogy mi itt ismerjük Önt,de a vezíre miatt egyre több ember utálja,tartja képmutatónak,hazugnak,seggnyalónak.Tudom,hogy nem lehet más a válasz,mert ha önállósítaná magát és csak egyetlen egyszer is azt mondaná el egy-egy kérdésre ami az igazság,Önnek azonnal vége lenne.Azzal is tisztában vagyok,hogy nem véletlen akarja 2018 után abba hagyni ezt a politikai csapat munkát,mert ez nem az amit Ön itt Hódmezővásárhelyen ígért.Sajnos mivel túl sokat tud a vezér sumák ügyeiről,nem annyi lesz a megtorlás,hogy kivágják a pártból,mivel Önnek több cége és sok megtakarítása van,így ha élete végéig nem kapna állami fizetést,akkor sem nyomorogna. Azonban a tudása miatt,amit a csutiról és holdudvaráról tud,sokkal keményebb visszavágásra számíthat,ami már esetleg a családjának is fájhat. Hagyja már ott a francba ezt a hazug,népnyúzó háborodott elméjű vezért.Csak úgy! Felmondok és kész. Ön az egyetlen akiben még van valami emberség.Tudom,mert engem 2x rántott vissza a szakadék széléről.Csak írtam egy levelet és 1 hét múlva már jött a segítség.Nem azért mert ismer,mivel tudom,hogy másokon is segített már.Sajnos ezt sokan nem tudják,pedig az egész FideSS bagázsban Ön az egyetlen aki jótékonykodni is szokott.
cikicakk55
@papa.49: Sajnos mióta a párom nem vezethet és eladtuk az Suzukit,nem ismerem a benzin árakat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.