Lángra kapott egy 15 éves fiú teste Nagykőrösön, amikor áramütés érte a helyi állomáson álló tehervonat tetején.

Három fiatal péntek este a nagykőrösi vasútállomáson játszadozott. Az egyik 15 éves fiú este kilenc óra körül felmászott a hármas vágányon álló tehervonat tetejére, és pillanatok alatt áramütés érte, de csodával határos módon életben maradt. A fiú testének hetven százaléka megégett – írja a Bors.

Lángba borult a fiú teste, amikor felmászott a vonat tetejére

(Illusztráció: Pixabay, CC0)

Barátai próbáltak a segítségére sietni, a kiérkező mentők pedig órákon át küzdöttek az életéért, végül súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba.

A Bors úgy tudja, a három fiatal fiú az egyik közeli utcában lakik, és sötétedés után belopóztak a MÁV területére. A vasúti mérleg mellett parkoló cementszállító tehervonatra mászott fel a fiú. Az óriási feszültség miatt meg sem kellett érintenie a felső vezetéket, szinte azonnal hatalmas erejű áramütés érte.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szép új világ
Minden vezeték egyforma, csak az áram alatt lévőnek más a fogása.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ki mondta neki, hogy másszon fel? Karhatalommal zavarták fel?
ÍJ--vagyis ÍGY JÁRT!
JAJMÁR
Nem elég a kiírás, sokkal erősebben fel kell hívni a fiatalok figyelmét a veszélyre!
parasutyo
jah, biztosan meg akarta hallgatni hogyan halad a vezetékben a feszkó...
szép új világ
Minden vezeték egyforma, csak az áram alatt lévőnek más a fogása.
desiro
Volt ilyen Vépen is nem olyan rég a barom a vagon tetejéről akarta fényképezni a nap le mentét.Meg érte neki, ő is jó elégett.
picike1
nincsen veszély érzete ezis bizonyitja de hol marad a biztonságos parkolás vagy az árammal ellátott tetület őrzése bekeritése fellelőség a felnőtteké és még lehet kárt okozásért is pénzt kérni bizony ám . ezt senki nem uszhatja meg csak ugy .
Pálinkás Pál
@picike1: Aztán hogy gondolod elmebeteg??? A vasúti vezetéket kerítsék kőrbe,aztán a vonat majd átugrálja???Vagy szerinted az természetes hogy valaki felmászik egy cementesvagon tetejére játszani???Arról már nem beszélve hogy nem 3 éves volt,és nem a földön csapta meg az áram!!!
picike1
@Pálinkás Pál: elme vagy te valahogyan hivják fel a figyelmet nemde a veszélyre !!! nem csak odaállok szerintem !
Equus
@picike1: hülye. Kis cigány csákó megnézte, mit lehetne bugázni. Ha nem lógott volna annyit a suliból, 15 éves korára tán még olvasni is tudott volna. Egy tolvajjal kevesebb.
lópicigáspár
@szép új világ: Igen és ha lever az ember, taposóaknára kell lépni, az feldobja! Igaz egy picit szétszórt lesz tőle...! :)))
picike1
@Equus: 15 éves gyereknek nincsen veszélyérzete sajnos ezért mászott fel
Equus
azért mászott fel, mert hülye és lopni akart vmit. "...sötétedés után belopóztak a MÁV területére." Szted miért? Vittek volna oda vmit? Netán vonatosdit akartak játszani? Nem először néztek már ott széjjel, hátha akad vmi, ebben biztos vok.
Sámannus
Minden vagonon van figyelmeztetés, de sötétben nem látszik. De fölösleges is, mert a magyar emberek szuper okosak. Mi már csak tudjuk.
Equus
@Sámannus: sötétben minden cigány fekete... nyilván már megint a varnyút használlták zseblámpának
picike1
@Pálinkás Pál: neked fogyott el az eszed nincsen édesanyád talán ott próbálkozzál be !
Sámannus
@Equus:Én csak azt szerettem volna megfogalmazni, hogy az emberek nem ismerik a felső vezetékek veszélyeit.
Mivel ez állomásokon figyelmeztetésként szinte el sem hangzik, így a veszélyérzetet elnyomja a kíváncsiság.
A hivatalos jelölések és figyelmeztető táblák nem jelentenek védelmet, az csak a hivatalos személyeket védi a törvény előtt.
Pálinkás Pál
@picike1: majd akkor anyázz majomszar ,ha én is azt teszem!!!
picike1
@Sámannus: gyerek égett meg nem felnőtt !
Pálinkás Pál
@picike1: Milyen gyerek??? A 15 éves kancigány???
Equus
@Sámannus: 18.10 kíváncsiság? Ja.. van-e ott vmi, amit lopni lehet... másért mi a bánatért mászkálnának a vagonok körül éjszaka?
Figyelmeztetés? Akkor azt is kellene, h felhívjuk kedves utasaink figyelmét, h állomásunk területén a gravitáció folyamatosan működik, kérjük szárny nélküli röpködéssel ne zavarják a többi utas nyugalmát. És ezt 2 percenként mondani...
Sámannus
@Equus: Nem erről van szó. Ha megfigyelted már, a nagyobb városok állomásait el tudják választani a tehervagonoktól a személyi forgalmat. Ott a biztonság is javul. Egy kis állomáson tartózkodó szerelvény esetében lehet szükség a figyelmeztetésre, amikor ott utasok is tartózkodnak. Ha ilyen figyelmeztetésekből okulhatnak a fiatalok, és a nem szakértő felnőttek, akik szintén felmásznak a vagonokra, hogy átjussanak egy másik vágányhoz, megelőzhető a tragédia.
Tulajdonképpen a gondolkodásod az uborkás történetnél ragad le, amikor valaki bemászik valahová, és lop. Sajnos be kell látnunk, hogy a munka és a jobb lét keveseknek adatik meg. Azért mégiscsak túl szigorúak vagyunk azokkal, akik nyomorából sokan hasznot húznak.
Most is megosztja a társadalmat az a történet, is. Kevesek jutnak el addig a gondolatig, hogy az állatokat sem büntetjük halálos árammal, amiket távol tartunk egy területtől. Azt hiszem nem vagyunk annyira lepukkanva emberileg, hogy ezt ne tudjuk belátni.
Equus
@Sámannus: értem... akkor pusztán csak azért, mert az orkokból hiányzik az empátia, a tulajdon tisztelete, pusztán csak azért, mert ők nem olyanok, mint a fehér ember, nekik jár az, amire szükségük van és ők mondják meg mi az, ezért építsünk kerítéseket, mivel olvasni nem tudnak, piktogramokkal magyarázzuk el, h vigyázz gödör, hogy ne nyúlj bele a konnektorba, mert az nem befalazott röfi... hm... Hát... akinek két anyja volt... az tegye ezt meg.

Igen! Leragadt a gondolkodásom az uborkás törinél. Aki vmiért nem dolgozott, köze nincs hozzá, ne akarjon abból lenyúlni. Az csak egy féreg, amit a jó kertész vagy kiirt vagy elüldöz a kertjéből.
karma1
Sajnalom szerencsetlen gyereket (gyerek egy 15 eves?), de csak az jutott neki, ami minden olyan embert erintene, ha rossz szandekkal megy valahova.
Egyetlen joszandeku, normalis ember sem maszik fel sem a vagon tetejere, sem nem maszik be a trafohazba, sem olyan helyekre, ahol a vilagon semmi keresnivaloja nincsen.
Amikor en kicsi gyerek voltam, akkor kezdtek el ujitaskent bevezetni a kukasautokat, aminek a vegen volt a lyuk, ahova csatlakoztattak a kukat, es ahogy a kuka tartalma bekerult a kocsiba, borotvaeles kesek elkezdtek ledaralni a szemetet.
Akkoriban a gyerekek sokszor jatszottak bujocskat es a kukat hasznaltak bujohelynek. Szamtalan gyereket daraltak le akkoriban a kukaskocsik, mire a szulok vegre megtanultak, hogy a gyerekeiket figyelmeztessek erre a veszelyre.
Az egesz vilagunk tele van eletveszelyes dolgokkal, de ha a szulo ertelmes, es nemcsak arrol beszel a gyerekenek, hogy mi a veszelyes, de azt is elmagyarazza, hogy lopni sem szabad, akkor talan eljut a gyereke agyaig, hogy magasfeszultsegu vasuti kocsik tetejere ejszaka nem maszunk fel bugazasi szandekkal, mert esetleg beledogolhetunk.
Itt akarhany tabla ki lehetett volna rakva, halalfejekkel, barmivel, a fiatalok LOPNI mentek oda - fuggetlenul a borszinuktol es hovatartozasuktol - , tehat a szuleik alapvetoen arra nem tanitottak meg, hogy ne lopjanak, mert az torvenyellenes (es nem mellesleg eletveszelyes is lehet). Ez a kiscsavo egy eletre megtanulta a lecket, ha egyaltalan meg kepes lesz valaha az emberi eletre.
Sámannus
@karma1: Két kisebbség vált ki nálunk vitát az egyik a zsidóság, a másik a cigányság. Jó lenne már eldönteni mi lehet az elvárásunk mindkettővel szemben. míg az egyik túl tud nőni problémáinkon, és állja a kihívásokat, a másikat visszataszítjuk. Ez nem normális dolog.
Az lenne a normális, ha lenne akarat kimozdítani a rászorulókat a tespedtségből ezalatt az uborkatermelők rászorultságát is értem, aki saját szükségletére termel.Sajnos a szűkkeblűség erre másként reagál. Úgy látom, hogy a társadalmunk ahogyan nem tud az ilyen esetekre általános megoldást keresni, addig mindannyian egy zavaros közegben fogjuk érezni magunkat, ahonnan nem találjuk a kiutat.
Pálinkás Pál
@Sámannus: Egy példát mondj a világból,ahol a cigányokat sikeresen tudták integrálni!
Sámannus
@Pálinkás Pál: Ez nem egyszerű feladat, és már a részeredmények is sokat segítenek. Nékem voltak a munkahelyemen cigányok, akik megállták a helyüket.
Sokan ezt kivételesnek tekintik, de ez nem igaz. olyan környezetből jártak munkába, ahol a többségüknek nem jutott munka, ezért egymást is segítették.
Azt is tudom, hogy ha egy tömbben akarjuk őket segíteni akkor nem biztos, hogy eredményre jutunk. Akik készek, és meggyőzhetőek azoknak jobban meg kell adni a lehetőséget.
Azt mindenkinek tudni kell, hogy a helyzetük attól nem fog javulni, ha nem támogatja őket a közösség. Erre még az egész társadalomnak is szüksége van, hát még nekik!
Pálinkás Pál
@Sámannus: Nos...azt tudjuk hogy egy fecske nem csinálk nyarat..és a cigányság ,globále nem akar beilleszkedni..tisztelet annak az 1-2 ezreléknek.Ennélfogva szerintem értelmetlen erőltetni a dolgot...Az egyyetlen megoldás,bárhogy is nem akarják elismerni,a szzegregáció lenne...ott aztán maguk között azt csinálnak amit akarnak..de segély nuku...mindenféle olyan ötlet ami az integrálásukról szól,libsi álom!!
kokopelli
Nem érdemes ezen vitatkozni! Pár évvel ezelőtt volt divatban a
Rail Surfing! A vonat tetején a keresztező akadályok (acélsodronyok
felsővezetékek feszültség alatt) átjutn vagy átugorni!)
Életkorfüggetlen "sport volt",degeneráltaknak! Egy 15 évesnek már
már tudnia kell,hogy...!
Sámannus
@Pálinkás Pál: Hát az a baj, hogy nem pár ezrelék. Csak annak tűnik, ami reménytelenné tudja tenni a helyzetet, hogy az elképesztő nyomor milyen elképesztő dolgokat hoz a felszínre. Nagyon sokan vannak akikről nem mondanád, hogy cigány, bár a szavaid szerint reménytelen és csak pár ezrelék. Ezt úgy hívják előítélet. Korábban már itt írtam ha valaki pedig az átlagosnál többet ér el, de nem a mi kutyánk kölke azzal sem tud mit kezdeni a társadalom,
Mert nekünk csak borotvált fejű 130 kilós sertésagyúak a magyarok, vagy aki halálra züllötte az agyát az.
Pálinkás Pál
@Sámannus: Nincs igazad...mert nem előítélet ,hanem tény...csak öt dolgot mondj,ami a cigányságtól ered,és előrevitte az országot...
Sámannus
@Pálinkás Pál: 1. A cigányok is a népességet képezik, ezután az unióban is több képviselőnk lehet.
2 A cigányok is adóznak, a legszegényebb munkanélküli is az 27%-os áfával.
3. Mivel nagy részük nyomorban élnek sokat takarékoskodnak helyettünk
4.Nem tudják elorozni a rezsicsökkentést sem, mert víz villany, gáz szolgáltatásoknál keveset vételeznek a rendszerekből.
4.Kevesebbet veszik igénybe a szociális ellátásokat, mert kiszorultak belőle
5.Könnyebben megzsarolhatóak, tájékozatlanok, ami a hatalmon lévőknek nagyon kedvező..
6. A népesség növekedésből áldozatkészen kiveszik a részüket, és szerető családként igyekeznek összetartani a közösségüket.
7. Hazafiak, ha mi azt nem is tudjuk értékelni, mert mást hazudnak nekünk az megmondóink.
8.A végeken, ahol a magyarok szenvednek ők is és sokkal többet mint gondolnánk.
9. Akik kitörtek a putriból, azok nem dicsekednek az eredményeikkel elvegyülnek a társadalomban, és hétköznapi alkotókká válnak.
10 Ők dolgoznak a legtöbb építkezésen, vasútnál, idénymunkánál, amikre a többség nem tart igényt, bár a munkabírásra mis nagyon kényesen hivatkozunk ez rájuk is igaz.
Pálinkás Pál
@Sámannus: Te most ezeket komolyan is gondolod???Na ne röhögtess...képzeld,mindenki fizet áfát aki itt él!!!itt vásárol...De legjobban ez tetszik...
" A népesség növekedésből áldozatkészen kiveszik a részüket, és szerető családként igyekeznek összetartani a közösségüket."...nos...most te vagy teljesen hülye vagy..vagy fizetett troll!!!
cs.n.
Van egy műsor a NatGeo csatornán, a Science of Stupid, magyar címe: "Pedig jó ötletnek tűnt". Nem ártana, ha többen néznék.
Sámannus
@Pálinkás Pál: Ha azt gondolod hogy viccelek tévedsz ugyanis elemi érdekünk, hogy ezeket az embereket felemeljük. Én nem akarok kirakatot rendezni hősökből, és tudósokból, vagy nagy emberekből. Ki lehet tüntetni Putyint is meg Horvát Aldárt is. A rendszerünk sajnos ilyen, férges, emészthetetlen dolgokkal terhelt. Úgy látom, hogy valódi vitapartnerrel még nem találkoztál, szegény emberek életkörülményeit sem ismered. Nem értheted meg mint jelent hét gyermeket ellátni, és tűrni az emberek megvetését, pedig valójában a helyzet fordított, nekünk van szégyellni valónk.
Pálinkás Pál
@Sámannus: Nos..értelmes ember a semmire nem csinál hét gyereket...persze a cigányoknál ez inkább a családi pótlék miatt divat...
Senki nem beszélt kitüntetésről,ezt most hogy hoztad össze???
desiro
Nem értem a felelőtlenségből bekövetkezett baleset miatt, miért kell cigányozni.
Korábban írtam, Vépen is volt ilyen eset és magyar gyerekek voltak
Sámannus
@Pálinkás Pál: Az általad elvárt öt dologra kívántam felhozni, milyen kiválóságok kapnak itt elismerést. Ha az ő teljesítményüket jóváhagyja a közvélemény, akkor a hét gyermekesnek is joga van munkahelyben reménykedni. Ez az ember ugyanis mire megszületett a hetedik, akkorra megszűnt a munkája. Ilyen egyszerű, hétköznapi hőseinkkel ez gyakran megtörténik.
Látod az áfát te nem is tekinted számba vehető adónak, mert azt mindenki megfizeti. csak azt nem tudod, vagy nem akarod, hogy az nem egyformán érinti a jövedelemmel rendelkezőt, és a koldust. Míg neked ez jelentéktelen, nekik a holnapi megélhetőségüket jelenti.
Ez azt jelenti, hogy aki kiszorul munka világából, a létezés jogát is megtagadják tőle.
Pálinkás Pál
@Sámannus: Nincs igazad...mert a végén még áldozatnak tünteted fel a cigányságot..holott bárhol a világon ahol népesebb cigánypopuláció él,rögtön romlik az életminőség...Valahogy nem hallottam még cigót sírni hogy nincs munkája és mindenképpen dolgozni akar!!!És azt ugye te sem gondolod komolyan hogy az átlag fizikai melós fizetésből akár csak három gfyereket el lehet tartani kényelmesen??Mert azért lássuk be,a cigókra nem jellemző hogy szellemimunka vonalon nyomulnak!!!
Sámannus
@Pálinkás Pál: Azt hiszem nem is ez a mérvadó, bár vannak orvosok tanárok művészek újságírók, még zenészek is, költők és írók. te nagyon le vagy valamiről maradva. A szemléleted olyan korlátozott, hogy nem látod a fától az erdőt. Velük leginkább az a baj, hogy könnyen a társadalom perifériájára sodródnak, mert nehezebb helyzetből indulnak, és előítéletekkel is meg kell küzdeniük. egymás sorsát is megnehezítik, és az agresszívak saját népüket is emésztik nem csak a többségi társadalmat.
Az én meglátásom csak annyiban különbözik a tiédtől, hogy én nem általánosítanám az egész cigányságra az előítéletet, és az arra érdemesebbeket segíteni kell, mert az az igazi tragédia, ha ezt sem tesszük meg. Mint a magasztosan feltálalt híd programban az elvárást szépen kidobták az ablakon.
Ahonnan elindult ez a vitánk csak annyiban érinti őket és bennünket is, hogy a vasúti vagonok tetején tartózkodni életveszélyes, és ezt jobb lenne hangosan is kifejezni valahol, ahol ez a veszély fennáll.
Azt pedig soha nem lehet meghatározni mennyi jövedelem kell egy gyerek eltartásához, mert ezt képtelenség meghatározni, mert ez igényfüggő, és az sem mindegy kivel törődnek, és kiket segítenek.
Egy 1850-es leírásban olvastam, egy helyi intéző jegyzeteiben, a rendkívüli időjárás miatt már harmadik éve nem volt termés a környék szántóföldjein. Csodálkozva említette meg, hogy ettől függetlenül nem volt éhínség a környéken. A tanulsága, hogy az egyszerű emberek leleményességét nem szabad lebecsülni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.