Még januárban kérte vissza az adóját Szentesi Kálmán, aki szerint az állam nem arra fordítja a befizetett pénzt, amire igazán kellene (egészségügy, stb.), és ebből neki elege lett. Összesen 1,3 millió forintot próbált meg visszaigényelni a férfi.

Döntött az ügyészség a NAV-tól "önkényesen" adót visszakérő férfi sorsáról

A NAV akkor gyorsan ráhúzott egy 408 ezer forintos bírságot, mert szerintük a férfi jogosulatlanul igényelte vissza az adóját – adta hírül korábban a 444.hu.

Ráadásul az adóhatóság fel is jelentette Szentesit a visszaigényelt pénz, valamint egy 2014-es ügy miatt, amikor jogtalanul utaltak neki vissza 128 ezer forintot (hogy ez miért az adózó hibája, az jó kérdés).

A 24.hu értesülései szerint Szentesi Kálmán fellélegezhet, megszüntette a nyomozást, illetve egy évvel elhalasztotta a vádemelést a székesfehérvári járási ügyészség. A 2014-es üggyel kapcsolatban megállapították, hogy a férfi jóhiszeműen járt el. A tudatos adóvisszaigénylésről pedig azt mondták, hogy a cselekmény nem okozott tényleges adóbevétel csökkenést. Emiatt elhalasztották a vádemelést, megelőlegezve a bizalmat Szentesinek, hogy a jövőben nem fog hasonló tettet elkövetni. 

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Érti valaki a "Tállai művek" önkénes jogértelmezését?
Hol van az leírva, hogy nem kérhetem vissza a befizetett adót? Legfeljebb elutasítják és nem adják vissza!
Genyóföldi nonszensz!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni, debil?
Magyar még mindig nem menni primkó agyadnak?

Belekékülsz az erőlködésbe, mi, debil?
Google fordító, debil!
Vagy egy tolmács, debil!
Vagy egy értelmes ember a környékeden, debil!
Vagy pszichiáter konzílium, debil!
quadrocopter
@durbincs: Na, most ugass, debil!
Mit akartál kinyögni, debil?
Magyar még mindig nem menni primkó agyadnak?

Belekékülsz az erőlködésbe, mi, debil?
Google fordító, debil!
Vagy egy tolmács, debil!
Vagy egy értelmes ember a környékeden, debil!
Vagy pszichiáter konzílium, debil!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni, debil?
Magyar még mindig nem menni primkó agyadnak?

Belekékülsz az erőlködésbe, mi, debil?
Google fordító, debil!
Vagy egy tolmács, debil!
Vagy egy értelmes ember a környékeden, debil!
Vagy pszichiáter konzílium, debil!
quadrocopter
@durbincs: Nem menni magyar, debil?
Mit akartál kinyögni, debil?
Belekékülsz az erőlködésbe, mi, debil?
Google fordító, debil!
Vagy egy tolmács, debil!
Vagy egy értelmes ember a környékeden, debil!
Vagy pszichiáter konzílium, debil!
42
Egyedül ide jutott.
Most gondold el, hogy összehangoltan, állampolgári engedetlenség gyanánt egyszerre több tíz-, százezren ugyanezt teszik...

A kormány lop, hazudik, csal, és olyasmire fordítja az adódat, ami NEM az ország felemelkedését szolgálja.

Mi lenne, ha mi lennél ha? Ha?...
quadrocopter
@durbincs: Nem menni magyar, debil?
Mit akartál kinyögni, debil?
Belekékülsz az erőlködésbe, mi, debil?
Google fordító, debil!
Vagy egy tolmács, debil!
Vagy egy értelmes ember a környékeden, debil!
Vagy pszichiáter konzílium, debil!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.