Az internetes szavazás bevezetése akár csak a külföldön tartózkodó állampolgárok esetében sokat javíthatna a demokrácia helyzetén. Malka Older tavaly megjelent, egyelőre csak angolul olvasható, Infomocracy című regényében érdekes gondolatkísérlettel állt elő: olyan közeljövőt tárt elénk, ahol a nemzetállamok helyét egy globális rendszer veszi át, és ennek szívét az Információ nevű szoftver adja. Ez olyan, mintha egybegyúrnánk egy híroldalt, egy keresőmotort és egy közösségi site-ot: azonnali információt nyújt bármilyen kérdésről. Ráadásul a világ százezres csoportokba osztott népessége ezen keresztül szavazhat tízévente a saját csoportjának vezetésére – amelyik párt a legtöbb ilyen csoportban győz, az nyeri el a „kétharmados többséget”, mondjuk úgy, ők adják a világkormányt.

(Forrás: mno.hu, RonaGyuri által)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Ha ez lenne az e-demokrácia, akkor inkább ne

A kérdés sokkal bonyolultabb, semhogy egy politikai vezércikkben el lehessen intézni

A közelmúltban az un. ellenzéki pártok (nem kis magukat hozzáértőnek hirdető bábáskodás mellett) marháskodtak, hogyan kellene választási rendszert csinálni témában. A derék mno.hu mai vezércikke „E-demokrácia” is ennek egy részterületéről szól. Bár zavaros célú rémisztgetéssel indul, de alapvetően jó-szándékú az internetes szavazás bevezetése mellett. Nem túl szakszerűen így nevezik az elektronikus rendszerek (aminek legtöbbje persze így vagy úgy használja az internetet) azon fajtáját, ahol a választópolgár saját (ideértve esetleges közösségi eszközöket is) eszközén PC, laptop, tablet, okos-telefon etc. gyakorolhatja állampolgári jogait. Persze a dolog sokkal bonyolultabb minthogy akciózó firkászok és/vagy okoskodó képviselők azt gondolnák, de sokkal egyszerűbb, mint azt az ellenzők képzelgik. Az igazi veszély a dologban, hogy fennáll annak veszélye – számos rossz bevetés kudarca erre utal -, hogy nem hozzáértőkkel akarják elkészítetni.
Nem lennék én, ha nem említeném meg az írás egyik legnagyobb hibáját. Okkal veti fel a levélben szavazás kérdéseit is, de sajnos kifelejti az annál is elfeledett kérdést azokét akik nem a lakóhelyükön szeretnének szavazni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél