Továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Hajdú-Bihar megyékben foglalkoztatták a legtöbb közmunkást.

Tovább csökkent a közfoglalkoztatottak létszáma szeptemberben az előző hónapokhoz képest: az idén már tartósan 200 ezer fő alá esett a foglalkoztatási formában részt vevők száma – ismerteti a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási jelentését a Magyar Idők.

A fővárosból és néhány nyugati megyéből szinte teljesen eltűntek a közmunkások

A közmunkások közel fele a szolgáltatási és szállítási ágazatok valamelyikében helyezkedett el, ezt követően a mezőgazdasági, az építőipari és a kisegítő munkakörökben alkalmazták őket leggyakrabban. A közfoglalkoztatási programokban dolgozók jelentős része, 53 százaléka mindössze általános iskolai végzettséggel rendelkezik, s csak 2,2 százalékuknak van felsőfokú képesítése.

Területi megoszlásban továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Hajdú-Bihar megyékben foglalkoztatták a legtöbb közmunkást, az összlétszám közel 45 százalékát ez a három megye adja. Ezzel szemben Győr-Moson-Sopron megyében, valamint a fővárosban és annak tágabb vonzáskörzetében alig találni közmunkást.

(Magyar Idők)

Cikk- és címlapkép: Youtube

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Ennek nagyon egyszerű az oka. A Dunától nyugatra sokkal több befektető érkezett mint keletre és sokkal több állami fejlesztési forrás is jutott.
nezelodo
Dakoták, az államháztartás egyenlegét a rengeteg ingyenélő csókos fizetés nélküli, végleges szabadságra küldésével, és a Lenci zsebének bevarrásával nagyságrendekkel lehetne javítani, és nem lenne szükség a közmunkások karácsonyi "ajándékának" az elvételére!
Köb Jani
Felszívta az út... a munka világába... Flóri cigány együttese... Lopni tudni kell, meg szeretni is.
vadsanca
A keleti részt is fejleszteni kell! Vagy talán az nem M.o.-hoz tartozik?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.