Mészáros Lőrinc olyan mint a foci. Mindenki érteni, tudni véli, mi is a lényege. Üdítő a változatosság: végre megvan az ember, aki megfogta a lényegét. Megtudhatjuk végre, hogy Mészárosék Lőrinc nevű fia szerénysége tiltja, hogy önmagát előtérbe tolja, ellenfelei viszont agyonhallgatják szociális érzékenységét. Dr. Petrin László volt felcsúti jegyző, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója, jogász tollából kaphatunk veséig hatoló leírást hősünkről: Bocsánat, nem kampányolni akarok, de az igazságtalanságot nehezen viselem. Jó tudni, ki is az az ember, akit a baloldali kampányban ország-világ előtt kötéllel és/vagy börtönnel fenyegetnek. Egyetlen bűne, hogy Felcsút polgármestere, illetve földije Orbán Viktornak. Azért lenne jó sokakhoz eljuttatni ezt az írást, hogy világosabban lássanak azok is, akik nem látnak tisztán ebben az ügyben (sem). Mészáros Lőrinc több mint húszéves tisztes vállalkozói múltra tekinthet vissza. -írja mindenszo.hu-n maga a nyilatkozó.

Forrás: zarojel.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ugy latszik, ennek a szent embernek nem volt pontos a listaja, mert nehany hazzal arrebb egy neni halalra fagyott a sajat hazaban...
Es ez az onzetlen jegyzo mennyiert irta ossze ezt a csodaszep eletutat lorikerol?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Ugy latszik, ennek a szent embernek nem volt pontos a listaja, mert nehany hazzal arrebb egy neni halalra fagyott a sajat hazaban...
Es ez az onzetlen jegyzo mennyiert irta ossze ezt a csodaszep eletutat lorikerol?
RonaGyuri
@karma1: juj ne már te is olyan vagyol; jössz a tényekkel! =))
csipetke
Na ne szórakozz Pubi!Mutass még egy gázszerelőt ebben az országban,aki szintén 20 éves tisztes vállalkozói múlttal rendelkezik,és milliárdokat keres.Ebből csak egy van,maga Pénztáros Lőrinc stróman úr.Aki a mi házunkban szerelte a gázt,34 éve gyűri az ipart,sajnos se rokona,se ismerőse Orbánnak,ő azt mondja,kb 1000 évig kéne élnie,és minden forintot félretenni,hogy ennyi lóvét összerakjon.
karma1
@csipetke: Naja, de a meszilori elnyomott volt a balliberalisok altal, amig tisztessegesen dolgozott...:o)))) Nem am csak ugy a vakvilagba! Igen, mindenki az ellensege volt ennek a foldreszallt angyalnak, defoleg es plane az APEH, aki szerint ket percre volt a csodtol...:o))) Nade aztan megtaltosodott, es elkezdett krumplit meg tuzifat osztogatni...:o))))
Rosszul vagyok ettol a csontig benyalastol...:o((((
szép új világ
Beszarok a röhögéstől! Ezek már annyira túl tolták a seggnyalását, hogy ha nincs a közelben a csuti geci, akkor egymást nyalják!
Csizmás Kond
Azt mondja a mondás, hogy becsületes munkából nem lehet meggazdagodni.
Ez így is van. Sőt azt is mondja, hogy pénz szüli a pénzt...és ez is így van.
Az is igaz, hogy úgy általában minden felkapaszkodott emberre irigykedve, gyanúval néz az ember...de itt nem minden semmiből lett gazdag ember gazember csak az aki ellen kampányolni kell.
...úgy szar az egész leírt mese ahogy van...
Aki Én
@Csizmás Kond: Szerintem nem néz mindenki irigykedve a sikeres, gazdag emberekre. Akkor más a helyzet, ha teljesen egyértelmű a vagyongyarapodás mikéntje.
Most komolyan nem tudom mit értesz mese alatt. Segíts!
Csizmás Kond
@Aki Én: ...a mese helyett akár a kampányfogást is írhattam volna...a lényege hogy lovagolnak mészároson és éltetik sorost vagy gyurcsányt...csórókból lett milliomosok...
karma1
Na, azert nehogymar osszehasonlitsuk Gyurcsanyt meg az eszet, tanulmanyait ezzel a csatornabubuseval?!
Nemcsak az a munka, amit az esztergapad mellett csinal az ember, van mas terulete is az eletnek...
Aki Én
@Csizmás Kond: Te tényleg nem látod miből van Mészáros vagyona? Te tényleg nem tudod ki ez?
Sorost, vagy Gyurcsányt senki nem élteti, csak a kormány túltolja a propagandát.
Egyébként Soros elképesztő milliárdokkal jótékonykodik. Például a vörös iszap károsultaknak elsőként küldött egymillió dollárt. Ezt ritkán említik.
Apropó. Az ott összejött milliárdokkal ami napig nem számoltak el.
Csizmás Kond
@karma1: nem is próbáltam, habár ez is Mészárosnak előny mert ő nem lopott diplomamunkát...
és eszterga...persze hogy nemcsak ...de a munkát soha nem szabad összetéveszteni a spekulációval.
Csizmás Kond
@Aki Én: tényleg nen...de nem is vagyok sem az övére sem senkiére kíváncsi...nem szeretnék ugyanolyan irigykedővé válni mint te...:)
és iszap...ezt úgy érted nem kaptál kormánylevelet az elszámolásról ?
namihami
""Az a szép. ami érdek nélkül szép.""--mondja a klasszikus mondás.
""Szeressük egymást gyerekek..."".
És így tovább, tovább és tovább a leni... orbáni úton.
Aki Én
@Csizmás Kond: Nem érted. Senki nem irigy, ha csak nem a közösből hordja haza.
Tudsz valakit, aki kapott?
Adományokból gyűlt össze több milliárd forint. Szerinted nem kéne elszámolni vele?
lusta
@Csizmás Kond: Sajnálatosan, az Ön számára, ezt nem sikerült bizonyítani, pedig már egy jó pár éve egy csapat ember közpénzen, az adófizetők pénzén, ezen dolgozik. Eredmény nulla. Dupla nulla, mint annó Miller mondá.
Csizmás Kond
@Aki Én: ...szerintem a károsultaknak elszámoltak...másnak meg semmi köze.
Csizmás Kond
@lusta: a tény az tény az önmagát bizonyítja...hittől értelemtől függetlenül.
Aki Én
@Csizmás Kond: Tévedsz, nem számoltak el. Egyébként alap lenne egy normális országban. Kérni sem kéne, de ráadásul kötelességük lenne.
Millió cikk van erről, de most hirtelen egyet iderakok neked:
hvg.hu/gazdasag/20170705_Az_osszegyult_2_milliardnyi_adomanybol_sem_kaptak_eddig_semmit_a_vorosiszapkarosultak
Aki Én
@Csizmás Kond: két percet szántam rá. Kb ennyi kell, hogy ne mondjon butaságot az ember.
Ugyanezt megtehet Mészáros témában is.
Tudod az a vérlázító, hogy a kormány nemhogy nem segít, de ellopja azt is, amit a társdalom dob össze. Vagy mire gondoljunk?

nol.hu/belfold/20111130-einstandolt_adomanyok-1289823

offforever.blog.hu/2014/10/04/ma_4_eve_tortent_miert_nem_az_iszapkarosultak_kaptak_meg_a_segelyt

www.zoldvalasz.hu/2017/10/11/a-vorosiszap-katasztrofa-hetedik-evfordulojan-is-elszamolast-kovetel-a-zold-valasz-egyesulet/
Csizmás Kond
@Aki Én: ...nem akarok én most belemerülni a vörösiszapba...de ott teljes falvakat építettek újjá...szóval nem tudom te az olvasottak alapján mire vagy elégedetlen de íme...hu.wikipedia.org/wiki/Ajkai_v%C3%B6r%C3%B6siszap-katasztr%C3%B3fa
Aki Én
@Csizmás Kond: ...szerintem olvasd el ha érdekel. Csak arra hoztam a témát, hogy Sorossal példálóztál. Ő például akkor nem ellopta az emberek pénzét, hanem adott 1.000.000 dollárt.
Az eredeti téma Mészáros, és az ő hirtelen jött (csak a publikus!!!) vagyona. Az a Mészáros, aki önerőből csődbe ment a szakmájában.
Csizmás Kond
@Aki Én: ...ellopott emberek pénze...fejtsd ki bővebbek ki lopott kitől, kitől, mennyit...tőled ki lopott mikor, mennyit...mer hanem csak csipp, csipp, csippcsiripp csippp...
Mászáros esetében pedig szintén érvényes a pénz szüli a pénzt...sőt némi háttérrel nem is kellett kockáztasson...
...de mint mondtam ez most egy irigységgel párosult kampánthangverseny...sok sikert !
Aki Én
@Csizmás Kond: Ne is haragudj, de ha valaki ma a Mészáros vagyonával kapcsolatban így nyilvánul meg, akkor az tényleg nem túl intelligens, gondolkodó ember. Ezzel a hozzáállással tényleg nem lehet vitatkozni.
Csizmás Kond
@Aki Én: persze hogy nem mert ez a demokrácia, amit főleg ti liberálisok hangoztattok nagyszájjal.
...ma ilyen az élet vazze...neked egyik nem tetszik nekem a másik és vitatkozunk...
...az intelligenciát pedig hadd ne emlegessük.
Aki Én
@Csizmás Kond: Az a demokrácia, hogy valaki a közösből kiszed egy év alatt SZÁZMILLIÁRDOT? Aki ezt így, ebben a formában nem akarja látni, az totál beteg.
Titeket persze ez nem érint, mert ti csak kaptok, ezt nem tőletek veszik el. Na ezért mondjuk, hogy csak az szavazzon ide, aki ezt a saját bőrén érzi.
Én is leszarom, hogy a dél-amerikai diktátor lop, nem tőlem lopja. De azért nem mondom, hogy az tök rendben van.
Csizmás Kond
@Aki Én: ..elárulhatnád pl azt hogy én mit kaptam...ha már ennyire vehemensen állítod...
CsipkeRózsa
Aki az egyik leggazdagabb ember, nyisson egy alapítványt, és jótékonykodjon, sokan rászorulnának. Persze lehet, hogy nem az övé a nagy gazdagság, nem költhet akármire.
Csizmás Kond
@Aki Én: ..ha nem akarsz nem kell válaszolnod de süketelned sem .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.