A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát.

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológus főorvosa az M1-nek azt mondta:

az úgynevezett ausztrál influenza idén 137 ezer embert fertőzött meg Ausztráliában.

Felhívta a figyelmet arra, hogy minden évben változik az influenzavírus és új törzsek alakulnak ki, és

elkerülhetetlen, hogy az ausztrál vírustörzs elérje Magyarországot is.

Ugyanakkor a már hozzáférhető oltóanyag védelmet nyújt a déli féltekén kialakult törzs ellen is. Ez nem jelent százszázalékos védelmet, de aki beoltatja magát, biztos lehet abban, hogy ha meg is fertőződik, a betegség nem lesz súlyos lefolyású nála.

Ettől retteghetünk az idén télen: jön az ausztrál influenza!

Fotó: Pixabay cco

A főorvos elmondta: Magyarországon még mindig alacsony, 20-25 százalékos az átoltottság, miközben a kívánatos szint legalább 40 százalékos lenne.

Hangsúlyozta:

a jelenlegi légúti megbetegedéseket még nem az influenza okozza, mivel az általában december végén jelenik meg. Vagyis még mindenki időben beoltathatja magát, mivel a védettség kialakulásához, mintegy két hét szükséges.

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
A(H3N2) a jelölése, minden évben körbejárja a Földet, nem valami újfajta egzotikus betegségről van szó. Nem kell jobban rettegni, mint máskor.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Erdekes lehet ez az "ausztral influenza" - szoltak mar az auziaknak is, hogy nekik van ilyenjuk? Merthogy most hallok errol eloszor...
Itt ugyan minden evben mondjak, hogy oltassuk be magunkat influenza ellen, de a masodik mondattal azt is hozzateszik, hogy a ketszaznal tobb influenza virusbol max. 10-re ad vedelmet, 190-re meg nem... Es ha az iden hatasos az oltas, es jovore hetyken mar nem oltatod be magadat, akkor az oltas utani evben sokkal rosszabbul fogod atelni a kovetkezo influenzat, mert az uj oltas nem ved meg a regi virusoktol. (Az ujakra meg nem csinaltak me'g oltoanyagot.)
Csizmás Kond
" az influenza az emberek között cseppfertőzéssel vagy közvetlen érintkezés (pl. váladékkal szennyezett kéz) útján terjed. "
...most akkor onnan ide tüsszögték vagy hogy van ?
wagabund
..." a már hozzáférhető oltóanyag védelmet nyújt a déli féltekén kialakult törzs ellen is. "...

...és tessék mondani, ezt tudja az influenza is?
wagabund
@Csizmás Kond: naponta több légijárat is van Londonig, és onnan szanaszét..de lehet, hogy kerül egyet, és Szingapúrból, vagy Hongkong-ból utazik Bécsig, aztán már itt is van. Na persze először a gyerek lenyalja a vírust valamelyik elegáns pláza bevásárlókocsijának fogantyújáról...mint láttam vasárnap...

szóval jön az, ha várjuk, ha nem...
Csizmás Kond
@wagabund: ...vagyis ez is mint a migráncs...kerülő úton...:)
cs.n.
A(H3N2) a jelölése, minden évben körbejárja a Földet, nem valami újfajta egzotikus betegségről van szó. Nem kell jobban rettegni, mint máskor.
wagabund
@Csizmás Kond: pontosan.

amúgy mai hír, jöhetnek a rohingyák is...asszem Európának harangoztak...

24.hu/kulfold/2017/09/07/mianmari-nepirtas-szazezrek-menekulnek-a-tomegmeszarlas-elol/
kokopelli
Nem kell foschni Etársak !..van kerítés Austrália irányából! ;-))
Equus
rémhírkeltés miatt be kellene csukni egy-két újságírót, oszt mindjárt más lenne a rettegés foka

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.