A 11 éves fiú anyja szerint a fia semmit sem fogott fel a történtekből, azt sem érti, mit tett vele a férfi. A tanár külföldre akarta csempészni diákját, de a repülőtéren lebuktak. A hamis személyiket Egyiptomból rendelte, a repülőjegyeket már ezekkel vette meg.

A közmédia bűnügyi műsorában, a Kékfényben szólalt meg a kisfiú édesanyja, aki elmondta azt is, hogy nyáron már tettek feljelentést a tanár ellen, amikor obszcén üzeneteket találtak a gyerek telefonján.

A fiam az egészből nem fog fel semmit. Nem tudom, mit tett vele ez a tanár, de gyakorlatilag ő isteníti ezt a tanárt, énrám haragszik, mert megtettem ezt a feljelentést

– magyarázta a nő.

Szerinte, ahogy teltek a hónapok, a gyerek egyre ellenségesebb, ingerlékenyebb lett a családjával.

Sz. Zoltán, aki egy békési középiskolában tanít, de általános iskolásoknak is tart szakkört. Ott találkozott a gyerekkel is.

A férfi hónapokig tervezgette azt, hogyan szökteti majd meg a diákot. Több, mint 300 ezer forintért rendelt hamis személyiket Egyiptomból, a repülőjegyeket már ezekkel az igazolványokkal vette.

Forrás: HVG, hirado.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cikicakk55
Te jó ég! Az ilyen pedofiloknak a gyerek csak addig érdekes,még gyerek.3-4 év múlva már elveszti az érdeklődését,mivel ki lép a gyerekkorból.Mit tett volna ezzel a kisfiúval,ha sikerül kiszökni? Ott hagyja Egyiptomban és majd lesz vele valami? Ki zárt,hogy a haza utat is biztosította volna a gyereknek.mennyi ilyen lehet az országban, Engem a leszbikusok és a homoszexuálisok nem zavarnak,mind addig még nem az utcán nyalják falják egymást,de azt a hetereróknál is gusztustalannak tartom Ám a pedofilok már káros,törvénytelen dolgokat művelnek.sajnos nem hinném,hogy mindet ellehet kapni.
eszegfu
Azért az egy kicsit gyanus nekem, hogy egy 11 éves gyerek "nem fogja fel" a vele történteket...
Most vagy a gyerek egy kicsit szellemileg visszamaradott, vagy a szülő kis kora óta nem kezdett vele erről és hasonlókról beszélgetni -- az aktuális életkora szerinti mértékkel, vagy mindkettő. Azt viszont az anyuka "javára" irom, hogy még idejében feljelentette! Érdekes módon a gyerek haragszik az anyukájára a feljelentés miatt... azt hiszem segitség kell a fiunak.
Aki Én
@eszegfu: A hírek szerint a gyerek többször aludt a tanárnál. Szerintem ebben a történetben senki sem normális.
eszegfu
@Aki Én: 12:25 Most ugy érzem, hogy én nem engedtem volna a tanáránál aludni... de ki tudja hasonló esetnél én mit tettem volna az "éles eszemmel"?! Valószinü, hogy a tanár "okos dumával kábitotta" a családot és észre sem vették, hogy ez már tulmegy egy pedagógusi szereteten... de szerencsére az anyja -- ha későn is -- de kapcsolt!
Shikari
Annyira nem lehetett okos a tanár, mint amennyire hülye volt a család!
Csizmás Kond
Most is azt mondom, az a szülő aki a gyerekét nem tudja a maga elvei szerint formálni, aki nem tud vele gyerek-szülői, barátsági viszonyt kialakítani, ott nem a gyerek a hibás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél