A Dráva utca és az Árpád híd között szerdától már a Moszkva sétányon lehet sétálni, Budapest és Moszkva főpolgármester-helyettesei avatták fel a közterületet.

Ünnepélyesen átadták kedden Budapesten a Moszkva sétányt, amely közvetlen gyalogos és kerékpáros kapcsolatot biztosít a XIII. kerület és a belváros között – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

Közleményük szerint a rendezvényen Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes felidézte: a 2017 nyarán Budapesten megrendezett FINA vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan számos fejlesztés, beruházás valósulhatott meg. Az egyik ilyen kiemelt projekt volt a Moszkva sétány is, amelyet már a vb idején használhattak az emberek, s most hivatalosan is felavatták.

Felavatták a Moszkva sétányt BudapestenLeonyid Pecsatkov és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettesek

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Moszkva sétány a pesti Duna-part kiemelt fekvésű, de korábban kihasználatlan szakasza, ahol 1150 méter hosszúságban, hét méter szélességű sávban elválasztott gyalog- és kerékpárutat alakítottak ki. Rendezték a zöldfelületeket, egyedi tervezésű utcabútorokat és kerékpártárolókat helyeztek ki, s megkezdték a közvilágítás és az úgynevezett smart city (intelligens város) megoldások előkészítését is. A sétányra úgynevezett okos pontokká alakítható új közvilágítási oszlopokat is tettek, így – Budapesten az elsők között – váltak adottá a feltételei az ingyenes közterületi wifi-szolgáltatás beindításának. A korszerű lámpaoszlopokra energiatakarékos, környezetbarát LED-lámpatesteket szereltek fel – tették hozzá.

Felavatták a Moszkva sétányt Budapesten

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Bagdy Gábor a rendezvényen azt is hangsúlyozta, hogy a fejlesztés nemzetközi jelentőségű, "szimbolizálja Moszkva és Budapest jó kapcsolatát, kölcsönös tiszteletét egymás iránt", továbbá nagy és fontos eredménynek nevezte, hogy az utóbbi időben "újra fejlődésnek indultak a magyar-orosz kapcsolatok".

Leonyid Pecsatnyikov, Moszkva főpolgármester-helyettese beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a "magyar és az orosz kultúra története, történelme sok száz évre tekinthet vissza". Vlagyimir Szergejev, Oroszország budapesti nagykövete köszöntő beszédében pedig azt emelte ki a két ország együttműködésének újabb korszakát nyitja meg, hogy mostantól az orosz főváros neve is megtalálható Budapest térképén – olvasható a fővárosi közleményben.

(MTI)

(Címlapi kép, fotók: MTI/Illyés Tibor)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
A Moszkva tér nevét kellett volna meghagyniuk, de amikor azt megszüntették, akkor még nem volt meg a Putyin-Orbán örök barátság.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Majd elkerülte a figyelmemet az okos led világítás, talán megint a vejkó leledzik az okosság mögött, a nyílt wifi hálózat meg tán az azeri baltás barátok hálája, és tisztelete az orosz titkosszolgálatoknak.
wagabund
Ezen a Duna szakaszon akár a Moszkva folyót is ideképzelhetik bátrabb emberek...mindenesetre szebb a környék, mint a (volt)Moszkva téren..
lampa laz
Elkelne még ott a környéken egy putyinkutyafuttató is..
Aki Én
Változnak az idők, vele változnak az elvek és a köpönyeg is:

A magát X-nek aposztrofáló Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség a Moszkva tér átnevezésének ötletét.
!!!---Rétvári Bence, a magát X-nek nevező szervezet elnöke---!!!
Moszkva szégyen!
Az X elnöke szerint az átnevezésre azért van szükség, mert "szégyen, hogy az 1956-os forradalom félévszázados évfordulóján még mindig Moszkváról elnevezett tér" legyen főváros egyik központja. Rétvári hozzátette, hogy a kereszténydemokrata honlapon kezdődő szavazáson lehet voksolni a mostani elnevezés megtartására is, de mellette további öt név közül lehet majd választani.
kereső
@quadrocopter:18:22: Ha igy haladunk, Osztapenko is lépést vált előbb-utóbb.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.