A kedden Nyíregyházán az egyetemi uszodában történt klórgázmérgezés miatt büntetőeljárást indított a rendőrség. 9 fő sérült meg az esetben.

A Nyíregyházi Egyetemen történt klórgázmérgezés ügyében foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedd este az MTI-vel.

Büntetőeljárást indított a rendőrség a nyíregyházi klórgázmérgezés miatt

Fotó: MTI/Taipusz Attila

Fehérvári Marietta elmondta, hogy vizsgálják a körülményeket, az eljárásnak jelenleg nincsen gyanúsítottja.

Vegyszerátfejtés közben szabadult ki a gáz

A mérgező klórgáz vegyszerátfejtés közben szabadult fel a Nyíregyházi Egyetem uszodájában kedd délelőtt. Az intézmény uszodáját kiszolgáló vegyszertárolóban végzett vegyi folyamat során észlelte a beszállító cég alkalmazottja, hogy tévedésből két, egymással reakcióba lépő, az uszoda vízkezeléséhez használt vegyszert – a katasztrófavédelem korábbi közlése szerint hypót és kénsavat – öntött össze, ami következtében klórgáz képződött. Az egyetem munkatársai a tűzoltók kiérkezése előtt elkezdték az uszodában tartózkodók kimenekítését, akik közül többen köhögtek, erős, szúrós szagot éreztek és fulladásra panaszkodtak.

Büntetőeljárást indított a rendőrség a nyíregyházi klórgázmérgezés miatt

FotóMTI/Taipusz Attila

Az Országos Mentőszolgálat regionális orvos-igazgatója az MTI kérdésére korábban azt mondta, kilencen szenvedtek klórgázmérgezést.

9 sérült, hárman közepesen súlyos mérgezést szenvedtek

A Kelet-Magyarország napilap internetes oldalával a nyíregyházi kórház azt közölte, hogy hárman közepesen súlyos, hatan enyhébb klórgáz-mérgeztést szenvedtek, a súlyosabb mérgezettek az állapotuktól függően mehetnek majd haza.

A klórgáz az orr, száj, kötőhártya és légutak a nyálkahártyáit erősen izgató gáz. Az irritáló hatás oka, hogy a nyálkahártyák nedves felszínén maró hatású sósavat képez, ezért a tüdőbe kerülve tüdőödémát okozhat, ennek kialakulásának esélyét csökkentheti a kezelés során kapott szteroid – olvasható a szon.hu oldalon.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Taipusz Attila)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
Minden útjukba kerülőt, fűt fát büntetnek, a valódi bűnözőknek és az orbánc maffiának pedig lógó nyelvel segítenek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.