Túlpörgött árufeltöltőhöz riasztották még a múlt héten a mentőket, a fiatal férfi a Kasszás Erzsi reklámot adta elő a boltban a döbbent vásárlóknak. Mivel látszott, hogy valamilyen szer hatása alatt áll, a toxikológiára szállították.

Meglehetősen szürreális esetről számolt be az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán

Az egész Kasszás Erzsi-reklámot előadta a túlpörgött árufeltöltő, a toxikológián kötött ki

Fotó: kormany.hu/Árvai Károly

Mint bejegyzésükben írják, még a múlt héten riasztották az egyik mentőegységet egy bolthoz egy érdekes performansz miatt.

Fiatal férfihez kérték a mentők segítségét a múlt héten. Egy élelmiszerbolti árufeltöltőként dolgozó férfi ordítva énekelte a reklámokból jól ismert Kasszás Erzsi slágerét, majd annak teljes koreográfiáját is bemutatta a boltban döbbenten vásárló közönségnek.

A mentők hamar a helyszínre értek, így maguk is megszemlélhették a különös produkciót.

Az önjelölt előadó teljesen önkívületi állapotba került, így félő volt, hogy kárt tesz magában vagy környezetében.

A rutinos mentőtisztnek köszönhetően némi beszélgetés után abbamaradt a performansz, amit szó szerint, tapssal és ovációval jutalmaztak a zavart férfi szemlélői.

A férfi elmondta, hogy tudatmódosítószert fogyasztott ez okozhatja a zavartságot. Nem meglepő, hogy a rendkívüli felszabadultságát pillanatok alatt halálfélelem és szorongás váltotta fel

- olvasható a bejegyzésben.

A férfit végül hosszas rábeszéléssel tudták rávenni a mentők, hogy bemenjen velük a toxikológiára, amihez rendőri kíséretet is kapott. 

(444)

(Címlapi kép: kormany.hu/Árvai Károly)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

adrenalink
@papa.49: Szerintem jól jön egy-két "kis színes" ebben a Sorossal terhelt országban... :-)
nezelodo
Lehet, hogy ilyen állapotban adják elő a vezetőink gazdaságunk szárnyalását, Európa lekörözését, és azt a sárga irigységet, amit a kormányunk sikere miatt éreznek az Nyugat EU-s tagállamok. Aztán eléjük teszik a mérleg főösszeget mutató lepedőt, és irány Gráz.
szép új világ
Csak úgy mellesleg, mikor először láttam ezt a reklámot, nem sok híján Én is önkívületi állapotba kerültem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.