Idén szeptemberben csaknem 14 százalékkal voltak magasabbak a keresetek,  mint egy évvel korábban.

Az átlag bruttó bér az országban 292 ezer forint volt, a versenyszférában pedig 299 300 forint volt az átlagos bruttó kereset, a nettó pedig 199 ezer forint. A reálkeresetek (ami azt mutatja, hogy a bérből mennyi árut, szolgáltatást lehet vásárolni) is bő 10 százalékkal nőttek.

A súlyos munkaerőhiány miatt a versenyszférában a cégek rákényszerülnek, hogy jóval több pénzt adjanak a dolgozóiknak, és az állami szektorban is végrehajtottak több lépcsős és több területet is érintő fizetésemelést, ezért is változtak ennyit az átlagbérek.

(KSH)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
@Eladott Ország: Br.170.000 ft. alapbérrel, +prémiummal és minden törvényes vasárnapot ledolgozva októberben kerestem összesen 127.000 +valahány száz forintot nettó. A világ viszont úgy tudja, hogy két-háromszázezreket keresünk nettó/hó. Na jó, ezen kívül kafetéria is van, kb. 9-10 ezer ft./hó de az egy az egyben megy az önkéntes nyugdíjpénztárba kb.10 éve. (Több mint 18 éve dolgozom a cégnél.)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
“Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok” – (Churchill )
42
Az átlag a legkevesebb.
A milliós, milliárdos fizetéseket együtt veszik a minimálbéren bejelentettekével.
Ez egy álságos, szar hazug irányszám.

Az élet minőségének az arányszáma számítana, de ez itthon már irreleváns - mert hazug.
A gazdagok már jó dolgukban nem tudnak mit csinálni, míg a szegények rossz dolgukban nem tudnak mit csinálni.
Az orbán kormány öl, butít, és nyomorba dönt..
Meghamisítja a múltat, és ellehetetleníti a jövőt.
Az orbán kormány képes tönkretenni a jövő.
Az orbán kormány, nemzetgyilkos - csak.
42
Rengeteg szép szavam lenne, de a fidesznyikes gyülevész banda miatt, csak csúnya szavaim vannak.
Péklapát.
Ahogy találkozom egy fidesznyikessel, (aki agitálni próbál) egyből péklapát.
Hogy utána letartóztatnak, börtönbe vetnek, a csúnyaságom miatt?
A kutyát nem érdekli!
A szappant is leejtem, ha kell, de ne tudd meg, hogy utána mi történik!
Te azt hiszed, hogy az történik, amit a filmeken láttál?
Nem.
Ott, akkor minden máshogy történik.
Miért?
Mert egy GECI vagyok - ha kell, darabokra szedem az összes cigány bűnözőt, csúnyán.
nevemnick
Nu, akkor vegyük ki a 19 megyéből Pest megyét és észak Dunántúlt nem egészen az ország 1/4 részét.
Akkor most tessék számolni tiszteletlen KSH...
42
Azt hiszed, csak ámítok, pedig nem, mert ezt már meg tettem egyszer, és megteszem újra, ha úgy alakul,
Miért?
Mert egy GECI vagyok.
kokopelli
@emerencia: nem akartam leírni az öreg nevét! Dolgozzatok ti is!
Mégegy csuklóból!:
...az öreg egy régi női ismerősével teazott minden nap azonos időben!
Egy szép délután egy kis nézeteltérés után a hölgy:
" Sir! Ha ön lenne a férjem,már rég megmérgeztem volna a teáját!"
"My Lady" én pedig,ha ön lett volna a nejem,akkor rögtön megittam volna!" ;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.