Amennyiben a helyzet valóban úgy kívánná, fogalmazott a párt szóvivője, hozzátéve: ugyanakkor nem időszerű a kérdés. Vona hajlandó összefogni, hogy „megállítsák Orbán ámokfutását” Nem zárkózna el a Jobbikkal való együttműködéstől az LMP, ha a helyzet valóban úgy kívánná, a párt szóvivője szerint ugyanakkor nem időszerű a kérdés. Kanász-Nagy Máté Vona Gáborhoz hasonlóan úgy látja: bármilyen egyeztetésről csak a választások után érdemes beszélni. „Ez a kongresszusi határozat valóban nem zárja ki a Jobbikkal való leendő együttműködést, ugyanakkor nagyon határozottan azt gondoljuk, hogy nem szeretnénk belecsúszni ebbe az együttműködési összefogás retorikába, amibe, úgy látszik, most a Jobbik is belecsúszott. Hiszen azoknak, akik az összefogásról beszélnek, a támogatottsága egyre csökken. Tehát ha mi szeretnénk a kormányváltást, márpedig nagyon szeretnénk, akkor most nem ez a feladatunk. A feladatunk az, hogy a választók problémájáról beszéljünk, erre kínáljunk megoldásokat” – emelte ki.

Forrás: hirtv.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

42
Az én apámat leköpte a szlovák rendőr anno, amikor kintre fuvarozott.
20 év után én köpöm le a szlovák rendszámú magyar geciket.
Változik a világ.
De az van, hogy a román rendszámú geciket is leköpöm.
Ezek nem magyarok!
A székelyek vérig sértődnek, ha lemagyarozzák őket.
Én is vérig sértődőm, ha a magyarok hátrányára ezeket a geciket segíti a magyar kormány.
Simán leköplek, de ha úgy alakul, simán pofán is baszlak, te geci román!
Ha meglátok egy romkánrendszámú autót, kiszállok, kirángatlak, és pofánbaszlak, te geci ROMÁN MIGRÁNS !
Manhattan
De hát ők nem a hatvannyolcas utód, újbaloldali zöldek?
42
Az én apámat leköpte a szlovák rendőr anno, amikor kintre fuvarozott.
20 év után én köpöm le a szlovák rendszámú magyar geciket.
Változik a világ.
De az van, hogy a román rendszámú geciket is leköpöm.
Ezek nem magyarok!
A székelyek vérig sértődnek, ha lemagyarozzák őket.
Én is vérig sértődőm, ha a magyarok hátrányára ezeket a geciket segíti a magyar kormány.
Simán leköplek, de ha úgy alakul, simán pofán is baszlak, te geci román!
Ha meglátok egy romkánrendszámú autót, kiszállok, kirángatlak, és pofánbaszlak, te geci ROMÁN MIGRÁNS !
Béla333
Ezzel szemben az igazság meg az, hogy az LMP kongresszusi határozata kizárja, hogy olyan pártokkal kössenek szövetséget, amelyikben korábbi miniszterelnök aktívan politizál.
A szóvivó azt mondta, hogy az LMP ezen határozata nem zárja ki az együttműködést a Jobbikkal, de ennek most nincs itt az ideje:

"Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője azt mondta az Indexnek, hogy „Vona Gábor múlt héten még csak külügyminisztert akart csinálni Szél Bernadettből, most pedig már közös kormányzásra készül. Nem tudjuk, hogy hova tart ez a folyamat, de örülünk, hogy ő is látja az LMP erősödését. Mi viszont továbbra sem akarunk sem külügyminisztert csinálni Vona Gáborból, sem közösen kormányozni. A mi célunk a korszakváltás, de nagyon máshogy képzeljük az új korszakot, mint ahogy a Jobbik képzeli vagy képzelte.”
index.hu/belfold/2017/11/22/vona_most_az_az_lmp_es_a_momentum_szavazoit_csabitgatja/

A jelek szerint a DK-sok az MSZP után az LMP-t is el szeretnék takarítani az ellenzéki térfélről, hogy ők dominálják a térfelet és ehhez mindenféle alattomos mocskos eszközt bevethetőnek vélnek! Szerintem amilyen mocskos eszközöket vetnek be, biztos Habonyékkal konzultált Gréczi abban a bizonyos szekszárdi borospincében...
42
Ha én szeretném a hazámat, mindent eldobva ide költöznék, de ezek a román gecik, akik magyarul is tudnak, leszarnak minket.
Nekik jó ott románul - a gecik!
A román vendégmunkások Angliába mennek, meg Németországba, és nagy ívben leszarnak minket.
A gecik !!!
Rockxy
Porhintés, hangulatkeltés.
Tudja a média, mire ugranak, akik minden áron ugrani akarnak. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.