A Fidesz és parlamenti képviselőcsoportja arra kéri a kormányt, hosszabbítsa meg a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció határidejét december 1-jéig – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fidesz meghosszabbítaná a nemzeti konzultáció határidejét

A kormánypárti politikus kiemelte: még le sem telt a pénteki határidő, de már több mint 1,7 millióan mondtak véleményt a Soros-tervről, ami már most rekordnak számít, hiszen eddig egyik korábbi konzultáción sem vettek részt ilyen sokan.

Halász János közölte: még most is százezres nagyságrendben érkeznek vissza a kérdőívek, és azt szeretnék, ha mindenki el tudná mondani a véleményét, ezért a pénteki határidő meghosszabbítását kezdeményezik a kormánynál. "Minél többen mondunk nemet a Soros-tervre, annál erősebbek vagyunk" – hangsúlyozta.

Hozzátette: a lehető legtöbb emberre van szükség, hogy meg tudják védeni Magyarországot a migránsok betelepítésétől, és attól a frontális támadástól, amit Soros György indított hazánk ellen kizárólag azért, mert nem akarunk bevándorlóország lenni. Azt kérte, aki eddig nem töltötte ki az íveket, tegye meg.

Azt mondta, Soros György most már személyesen is támadást indított, a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, hazudik és fenyeget. Bejelentette, hogy kampányt indít az ország ellen, ehhez médiát vásárolt magának, rájuk uszította a brüsszeli szövetségeseit, a Soros-szervezeteket, és a hírek szerint azok ügyvivői hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, hogy ott is lejárassák Magyarországot – folytatta.

A Magyarország elleni támadások része lesz az uniós költségvetési tárgyalásokon történő nyomásgyakorlás, a brüsszeli számonkérés a Soros-szervezetek átláthatóságáról szóló vitán, és további Orbán-kormányt elítélő nyilatkozatok, megrendelt hírek sorozata – fejtette ki a politikus.

Eközben zajlik a Soros-terv végrehajtása is – jegyezte meg Halász János, megjegyezve, a közelmúltban elfogadott EP-állásfoglalás kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvótát, az unióba lépő migránsok automatikus letelepítését, felgyorsított családegyesítést, a betelepítést elutasító országok megbüntetését és a Soros-féle NGO-k (nem kormányzati szervezetek) menekültügyi eljárásokba való bevonását tartalmazza. Ezek mind a Soros-terv részei, és mindent meg fognak tenni, hogy rákényszerítsék a magyar emberekre, és bevándorláspárti kormányt ültessenek a hatalomba – jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője.

Kérdésekre válaszolva közölte: a nemzeti konzultációról fórumsorozatot tartottak, ez a folyamat lezárult, de az egyéni képviselők a körzeteikben továbbra is beszélnek erről a témáról, mert most ez a legfontosabb kérdés Magyarország számára.

Arról, hogy miért ennyire zárt a kérdőívek feldolgozása, hogy a sajtó nem tudhat semmit, azt mondta: az átláthatósággal semmilyen probléma nincs, a mostani is olyan keretek között zajlik, mint az előző kettő konzultáció. A folyamat átlátható – jelentette ki Halász János.

Az országgyűlési köztisztviselők béremelését firtató felvetésre közölte: ahogy a különböző életpályamodelleket fokozatosan vezették be, most is ez történik, az Országgyűlés Hivatalában dolgozók következnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem lépnének majd tovább más területek felé – jelezte Halász János.

Arról, hogy Ghánával szorosabbra fűzné Magyarország a kapcsolatokat és sportlétesítmények is épülnek, azt mondta: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még most utazik az afrikai országba. Az a cél, hogy a gazdasági kapcsolatok erősödjenek, ez kölcsönös kell, hogy legyen, és ha ez a magyar érdekeket segíti, helyes – hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Arról, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök egy lakossági fórumán ironizált a Czeglédy-ügy károsultjain, azt mondta: felháborító, hogy a milliárdos, aki "nyakig benne van" a Czeglédy-botrányban, ezt teszi. Szerinte a volt kormányfőnek tisztáznia kell, miért pénzelték ezt a bűnszervezetet. Nagyon úgy tűnik, hogy Czeglédy Csaba egy stróman lehetett, és az egész ügy mögött Gyurcsány Ferenc és a baloldal áll – fűzte hozzá.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
@Shikari: Háááát ez tényleg nagy pofon.
Ezzel a konzultációs idiótasággal megint csak a "szarnak adnak egy pofont", mivel ez is, mint sok más Fideszes baromság, a semmiről szól.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Jozefina: E-mailon annyit küldhetsz be amennyit csak akarsz, csak az e-mail cím helyes szerkesztésére kell ügyelni. Pl. [email protected] A „neve” helyére bármi ... Ha van kedved szarásig küldheted be.
eszegfu
@namihami: 10:16 Előfordul, de ne bánkódjál, igy is megértettem! Egyébként olvastam egy kutatást, mely szerint felesleges minden betüt kiirni, ugy is meg lehet érteni. Ez a gyorsirás lényege is: csak mássalhangzókat irnak és a magánhangzókat csak "pozicióval" jelölik, hasonlóan a kottához.
Eladott Ország
@Shikari: Ülhet a parlamentben összes fideszes, b*szhatjátok! Azért ne feledd a népharagnál nincs veszedelmesebb. Csak gondolj a kárpátok géniuszára. Ő is nagyot nyert!
kissé felnőttem
na mi a turó nem dolgoztak eléggé a malmok
bűzlik a konzilium agyhalottja, hiába már a koronás fő is?
rossz a módszer és a kérdés is? kevés a felhatalmazáshoz - 1 Millióval kevesebb mint tavaly? lesz ám lejebb is.
kissé felnőttem
Meghosszabitásról? ujra nyomtatni:? majd ti meg kitöltitek bravó
Nessy
Keressenek már egy jó informatikust,, aki csinál jó pénzért egy pár soros programot, aztán egy számítógépről minimum 100 ívet küld el rövid időn belül. Egy hónap, és meg lesz a 10 millió kitöltött Soros elleni tiltakozó konzultáció, ahol még a szomszédasszony macskája is tiltakozik a migráció ellen. Nehogy valami kóbor cicát befogadjon a gazdi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.