A kormány december 1-jéig meghosszabbítja a nemzeti konzultáció visszaküldési határidejét – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtökön az MTI-vel.

December 1-jéig meghosszabbítják a nemzeti konzultáció feladási határidejét

A hosszabbítást azzal indokolták, hogy az állampolgárok változatlanul rengeteg kérdőívet küldenek vissza. Hivatkoztak arra is, hogy az Európai Parlament múlt heti döntése alapján megindítanák a betelepítési program végrehajtását, és mindenkinek lehetőséget szeretnének biztosítani arra, hogy a konzultáció keretében is elmondhassa ezzel kapcsolatos véleményét.

A Fidesz és parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön kérte a kormányt, hosszabbítsa meg a nemzeti konzultáció határidejét egy héttel. Puskás Imre Fidesz-szóvivő elmondása szerint még most is százezres nagyságrendben érkeznek vissza a kérdőívek, és azt szeretnék, ha mindenki el tudná mondani a véleményét.

Hozzátette: a lehető legtöbb emberre van szükség, hogy meg tudják védeni Magyarországot a migránsok betelepítésétől, és attól a frontális támadástól, amit Soros György indított Magyarország ellen kizárólag azért, mert "nem akarunk bevándorlóország" lenni. Azt kérte, aki eddig nem töltötte ki az íveket, tegye meg.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Facebook-oldalán szerdán közölte, hogy az összesítések szerint már több mint 1,7 millióan mondták el véleményüket a nemzeti konzultáción, ami rekord, ennyien még soha nem vettek részt konzultációban.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

egon1
Bármit mond a fityisz,az inzultációval kapcsolatban,egy a biztos-HAZUDNAK !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
egyvandor
@Zeta: Akik a közeledő hideg ellenére visszaküldik a gyújtóst (ennél sokkal olcsóbban juthattak volna hozzá ennyi papírért akár kétoldali arany nyomtatással is, saját zsebből) azok az igaz hazafhyak.
egyvandor
@Zeta: "Hányan csinálták? " Nos elég sokan vannak akiknél jobb híján egzisztenciális kérdés hogy a bandához tartoznak-e.
Az egykulcsos sokaknak akik meghatározó helyet foglalnak el a hűbéres rendszerben, elvette az eszét.
Kristaal
Borzasztó, hogy a "királyi" csatornákat néző időseket hogy be tudják etetni. Szüleim jóravaló emberek, egész életükben dolgoztak, most 70 évesek. Most sem tétlenkednek. Nem is buta falusiak, városban éltek mindig. Meg vannak ijedve a Sorostól. "Jönnek a migránsok, el veszik a pénzünket. 9 milliót kell adni nekik. Mutatták a tévében, nagy baj lesz" Megmondtam, nem küldtem vissza a konzultációt. Nem veszem ez a kormány konzultációs maszlagot. Tanult emberrel, aki orvos, azzal is beszéltem erről. Nem vagyok magas iskolát végzett, mégis látom a valós életét. Szüleim meg gyakorlatilag majdnem megharagudtak rám, mert más véleményen vagyok. Anyám érvel, a testvéred is visszaküldött a párjával. A felnőtt gyerekeim is normálisan látják az országot. Az igazi gondok az egészségügy, oktatás stb. Nem tudom mit tegyek, a Szüleim meg a tesómék nem látják. Anyámék meg félnek a migránsoktól meg a Sorostól. Hány családdal tetted ezt O. V. Még örülök, hogy a szüleim nem Budapestiek és nem verekedtek a Fidessért. Meg nem énekli Anyám, hogy a: "Pénztárcám üres, majd az O. V. tesz bele pénzt" Szegény néni. Talán rájuk kellett volna hagynom, hogy persze, én is visszaküldtem stb. Ez egy hülye rémálom. Mit tettek ezeknek a sok jóravaló emberek agyával??
Zeta
@Kristaal: "nem is buta falusiak"! Akkor ezekszerint az emlitettek okosabbak. Legalabb is egyrésze, mert én vidéken élek. Érdekes módon a fiatalabbak között is bőven van , aki hisz a fidesz politikájában.
Nem kell általánosítani. Van itt minden rétegben , osztályban a hordához hű szavazó.
Kristaal
@Zeta: Bocsánat, nem szerettem volna megbántani a vidékieket. Tágabb családomban vannak vidékiek, falusiak. Illetve a vidékről bejáró munatársak. Sokat voltam, vagyok falun. Nem általánosítok, viszont az ingerszegényebb vidéki környezetben kevesebb a művelt ember. Megtapasztaltam.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.