Az Országos Atomenergia Hivatal azt közölte, hogy Magyarországon nem mutattak ki ruténiumot a légkörben.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), valamint több nukleáris biztonsági hatóság és intézet is egyetért abban,  hogy elenyésző egészségügyi kockázata van a radioaktív szennyeződésnek, amely a Roszatom egyik létesítményéből kerülhetett szeptemberben a légtérbe.

Nem okozott veszélyt Magyarországon a radioaktív szennyezés, amely Európa légterébe került

(Illusztráció: Pixabay, CC0)

A magyarországi mérőállomások 2017. október 16. óta nem mutattak ki ruténiumot a légkörben – közölte honlapján az OAH.

A szennyeződés valószínűsíthető, hogy az Ural környékén került a levegőbe és nem atomerőműből származik. Hozzátették: különböző források a cseljabinszki üzemanyag-feldolgozót teszik felelőssé a szennyezésért, de az érintettek tagadják ezt.

A közlemény idézi a kazah és orosz hatóságok csütörtöki tájékoztatását is, amely szerint a mérési eredmények, helyszíni vizsgálatok alapján az üzemben és közeli Kazahsztáni Nukleáris Központban is a megengedett értékek alatti a sugárzás szintje, emellett ruténiumszennyezést okozó rendellenességet sem tártak föl.

Az orosz meteorológiai szolgálat kedden erősítette meg, hogy a ruténium 106-os radioaktív izotópjának a megengedetthez képest ezerszeresét mérték a légkörben szeptember végén az Urál déli része fölött, de az orosz állami atomhatóság nem tudott balesetről az ország egyik atomlétesítményében sem.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Hazudnak. Az osztrákok viszont kimutatták. Csernobilnál is mi volt? Utólag derült ki, hogy egy csomó ember sugárfertőzött lett és mit mondtak akkor? Azt, hogy Magyarországon minden rendben. A magyarok egy nagyobb katasztrófa esetén mindig hazudoznak. Így bízzák az életüket erre a kormányra és ezekre a hivatalokra, akik mindig is hazudoztak.
RonaGyuri
Már megint az a fránya déjà vu, annak idején Csernobilról is ezt írták! =))
peterkelemen
Hazudnak. Az osztrákok viszont kimutatták. Csernobilnál is mi volt? Utólag derült ki, hogy egy csomó ember sugárfertőzött lett és mit mondtak akkor? Azt, hogy Magyarországon minden rendben. A magyarok egy nagyobb katasztrófa esetén mindig hazudoznak. Így bízzák az életüket erre a kormányra és ezekre a hivatalokra, akik mindig is hazudoztak.
Zeta
Igen, Csernobil idején a salátát kellett mosva enni. Ez a barátság jele?
nyanya001
@peterkelemen: Mennyien meghaltak akkor gégerákban ...
A Tétényi úti kórház tele volt gégerákosokkal.
nezelodo
Hát igen, sokan elhitték 86-ban is, és még ma is fújják, csak azt nem tudom, miért lett pajzsmirigy beteg az egész családom, holott korábban még csak véletlenül sem fordult elő ilyen a famíliában.
Az sem tűnt fel senkinek hogy utána május 2-én okkersárga meniszkusza volt az esővíznek a gyűjtőedényben, aminek megmérték a szennyezettségét, a megengedett több százszorosa volt, a lakásomtól húsz méterre.
Az orvosaim is elhihették hogy nincs szennyezés, mert a pajzsmirigy rendellenességemet szimulálásnak tekintették, csak azt nem értem, ha így volt, miért tetováltak nyakláncot a sebészszikével és tizennyolc öltéssel a nyakamra?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.