A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján, így a Liszt Ferenc-repülőtér környékén és a belvárosban is vasárnaptól szerdáig.

Lezárnak egy rakás utcát Budapesten a kínai elnök látogatása miatt
Illusztráció: Pixabay

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatójának közlése szerint naponta több alkalommal hosszabb-rövidebb lezárások várhatók a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető útszakaszokon, ezért arra kérte az utasokat, hogy szánjanak a szokásosnál hosszabb időt a repülőtérre történő kijutásra, és legalább két órával a járat indulása előtt érjenek ki a repülőtérre, indulás előtt pedig tájékozódjanak az aktuális forgalmi hírekről. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint vasárnaptól szerdáig lezárják a forgalom elől többek között a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Apáczai Csere János utcát és ezek környékét, továbbá a Pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között. Gépkocsival ezekbe az utcákba egyáltalán nem lehet behajtani, és gyalogosan is csak a rendőrség helyszíni engedélyével.

A delegáció Budapesten tartózkodásának ideje alatt ezeken kívül más fő közlekedési útvonalakat is lezárnak, ezért a BKK kéri a fővárosban közlekedőket: aki a belvárosba tart, ezeken a napokon lehetőség szerint ne gépkocsival közlekedjen, válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat.

A lezárások miatt változik egyes közösségi közlekedés menetrendje is, a 16-os autóbusz rövidített útvonalon a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között visz utasokat, ezért a budai Vár közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől lesz elérhető. A 105-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik, a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér közötti szakasz kimarad, a Boráros tér felé közlekedő 15-ös és 115-ös busz a 9-es járat vonalára terelve közlekedik a Kossuth tér és az Üllői út között, a 916-os és a 990-es éjszakai busz a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető útszakaszok forgalmát vasárnap 14-15 óra körül 15-30 percre, jövő szerdán pedig 11 és 12 óra között fél órára korlátozzák.

További forgalmi változás, hogy vasárnap délután 14 és 16 óra között nem jár majd a kisföldalatti, 15 óra körül az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszának forgalmát is korlátozzák, 15.30 körül az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky kereszteződését is lezárják néhány percre. A budai Vár, a Clark Ádám tér, a Lánchíd utca, valamint az Attila út és a Krisztina körút kereszteződésének forgalmát a 17.30 és a 20.30 között két alkalommal fél órára korlátozzák, emiatt módosul az 5-ös, a 16A és a 178-as busz közlekedése.

Hétfőn 7 és 10 óra között lezárják az Andrássy út-Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor-Stefánia út útvonal forgalmát, több alkalommal a keresztirányú forgalmat is korlátozzák. Várhatóan 8 és 10 óra között ismét leáll az 1-es metró, módosul ezen kívül a 72-es, a 74-es, a 75-ös, a 77-es és a 79-es trolibusz, továbbá a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as busz útvonala is.

A tervek szerint 15 és 23 óra között lezárják a forgalom elől a Közraktár utca-Bakáts utca-Lónyay utca-Mátyás utca által határolt területet. Ebben az időszakban a 2-es villamos a Közvágóhíd felől csak a Boráros térig, a Jászai Mari tér felől pedig csak a Széchenyi István térig visz utasokat, a 15-ös és a 115-ös busz pedig az Üllői út-Ferenc körút útvonalon halad.

Kedden lezárják a forgalom elől a Kossuth Lajos teret és környezetét 12 órától várhatóan 21 óráig, a 2-es metró ebben az időszakban megállás nélkül áthalad az állomáson. Emellett 14 és 15 óra között, majd 19.30 és 20.30 között mintegy fél órára a Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalat is.

Szerdán 8-9 óra körül lezárják a forgalom elől az Attila utat és a Palota utat, majd 9-10 óra körül a Palota utat és a Krisztina körutat. Nem lehet majd közlekedni az Andrássy úton és a Hősök terén 10 órától várhatóan egy órán keresztül és a kisföldalatti sem fog járni.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) közleménye szerint a Li Ko-csiang kínai miniszterelnök látogatásához kapcsolódó személyvédelmi feladatokat – a belügyminiszter kijelölése alapján – a TEK látja el. A nemzetközileg védett személy biztosítása érdekében a TEK a szükséges személy- és létesítményvédelmi intézkedéseket életbe lépteti és ezeket a látogatás végéig fenntartja, a korlátozásokról a TEK honlapján lehet tájékozódni.

A központ előre törelmet és megértést kért az esetlegesen előforduló kényelmetlenségek miatt.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Azt kár volna tagadni, hogy a helyzet napról napra súlyosabb, és amennyiben nem lesz, aki
megálljt parancsoljon ennek az ámokfutásnak, Magyarország tényleg egy sötét lyuk lesz Európa peremén, amit nyugodtan be lehet hinteni sóval. Kacagtató lehetne, ha nem volna végtelenül szomorú, hogy az Európai Unió egyik legszegényebb és folyamatosan leszakadó országa ,pontosabban annak kormánya olcsó kurvaként haknizza végig Ázsiát és stratégiai partnerséget, kereskedelmi kapcsot, hídfőállást kínál mindenkinek, aki szembejön és eléggé mélyen fetreng a kommunista-szocialista-illiberális mocsárban ahhoz, hogy szóbaálljon Orbánnal. A nyugat-európai politikusokat kétpofára kommunistázó személyiségzavar, aki kommunistákkal parolázik és csodálja az általuk működtetett rezsimeket, nem az, aminek látszik. Hiába játssza el az erős gazdaságra támaszkodó ország befolyásos európai vezetőjét, aki leereszkedik az egyébként baráti ázsiai félfeudális diktatúrákhoz és jótanácsokkal látja el őket, pusztán egy korrupt, banánköztársaság-mentalitású frusztrált senki, aki éppen elkártyázza Magyarország európai jövőjét. Az antikommunista lázadó, akinek meggyőződése, hogy ő fingja a passzátszelet. A sárga/vörös csillag árnyékában. Beszarás. Az meg méginkább, hogy senki nem fogja elküldeni a szemétdombra ezt a szerencsétlen passzátszél-fingó humanoidot, ez kizárólag a magyar emberek lehetősége. Még mindig érdemes lenne meggondolni, merre tovább, mert ennek iszonyatos vége lesz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

papa.49
Akkor most a ,,ferde szemű sárga,, miatt kell lehegeszteni a csatorna tetőket, mert ez is olyan ,,áldott jó ember,, aki úgy fosik, mint a csutigeci !!!
mackoka46
Újabban idejárnak a világ despotái és diktátorai értekezni. Ettől a sok mocsok miatt van válságos helyzetben az emberi jogi helyzet hazánkban is. Vadállatként bánik az emberekkel ez a szégyentelen botrány ország. A rosszindulatú ostoba despota kurmány bűnözőket kreál a népből és semmiért semmiféle felelősséget nem vállal. Mindenféle csipp csupp ügy miatt börtönbe zárják az embereket, mert (itt jön elő az oktatás), ahol vadállatként bánnak velük, és egy életre tönkre teszik. Mocskos gecik ép az elmétek ? Netán a mocskok mocskai vagytok ?
hirtv.hu/riasztas/ki-utott-1405445
sokanvagyunk
Miért hívnak meg ide külföldi vendégeket, ha úgyis lezárnak előlük mindig egy csomó helyet?
namihami
Félnek, hogy valakik elrabolják és legközelebb már a piacon találkozhatunk vele, mint eladóval.
Közvetlenül a vietnami standok mellett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.