Öten vesztették életüket Damócon – a halálesetekért egy férfit gyanúsítanak akinek a pálinkaként árult italából ittak valamennyien. József visszatért a faluba, ahol ez nagy felzúdulást okoz.

November elején pálinkaként adott el metil-alkoholt, amitől öten meghaltak, köztük a 14 éves S. Tamás, és édesapja, F. Tamás és a fiú nagybátyja, Norbert is.

„Szörnyű volt, Tamás édesanyja többször is rosszul lett, egyszer el is ájult a szertartás közben, úgy kellett támogatni” – mondta el a Vasárnapi Blikknek az egyik rokon.

Nem elég a bajuk, most még a felháborodás is kínozza a családot, miután azt tapasztalták, hogy a pálinka árusa, Jóska visszatért a településre.

Szabadon jár-kel Damócon a férfi, akinek a pálinkáját hibáztatják öt ember halálért

(Illusztráció: Pixabay, CC0)

„Szabadlábra helyezése után már másnap munkába járt a helyi hivatalba. Egyszerűen nem hisszük el, hogy van képe ezt megtenni azok után, ami történt. Már csak abban reménykedünk, hogy a hatóságok igazságot szolgáltatnak, és hosszú évekre börtönbe csukják” – mondta felháborodva a rokon.

A férfit gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják, ezért öt évig terjedő büntetést is kaphat. Jó magaviselet esetén azonban a rabnak lehetősége van különböző engedélyekre és engedményekre is, sőt arra is, hogy a büntetését csökkentsék, így ha meg is kapja a legmagasabb büntetést ezért, akkor sem biztos, hogy a teljes időtartamot kell majd leülnie. – írja a Blikk.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
Miért a kurmányzat tagjai is szabad lábon vannak még, pedig ők több embert eltettek már láb alól. Se szeri se száma (mint az adóknak és járulékoknak) azoknak, akik nem jutnak megfelelő orvosi ellátáshoz időben.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lópicigáspár
@bakcsubakka: A pálinkafőzés otthoni engedélyezése a számlálhatatlan rossz döntés mellett az egyik jó. A szabályozás is megfelelő, egyedül az ellenőrzésre nincs kapacitás. Ha valaki veszi a fáradságot és a zsebébe is nyúl,egész jó kisüsti lepárlókat lehet már kapni 100 ezer forint körül és nagyon finom pálinkákat lehet összehozni belőlük, persze ha jó az alapanyag és az ember nem rest utána olvasni, hogy kell főzni.
@ittott: @Csizmás Kond: Márpedig lehet otthon vakító anyagot gyártani! Egyszerűen elég, ha idióta ez előállító és nem veszi le az előpárlatot, ami onnan ismerszik meg, hogy technokol-rapid szaga van és csípős íze. Méreg!! Gondolom az Isten barma úgy volt vele, hogy mindent bele, hadd szaporodjon, hozza a pénzt (pedig el sem szabad adni, amit otthon főz)!! Börtönben a helye és nem gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, hanem szándékos gyilkosság miatt, mert tudatában kell lennie, hogy az így előállított szesz öl!
Mézike
@lópicigáspár: de jó hogy itt vagy! Én is ezt akartam a Cirmiéknek mondani...csak nem jutott ilyen szépen összeszedetten az eszembe...-)
@Csizmás Kond: Én speciál a pancsolásról beszéltem. A főzés az külön dolog. Az művészet.
bencemacska
@Csizmás Kond:ma,08:45
Ha nem veszed le az elég is pár liter méreggé tételéhez!
De van, aki rendesen leveszi, utána eladja azoknak, akik a minőségit nem tudják megfizetni.
Férjem is kapott nem régen - egy ismerőstől, aki elvitte tőlünk a gyümölcsöt - egy litert, ami a WC-ben landolt, a szaga alapján!
bencemacska
@durbincs: tegnap, 19:51
Az egy másik ügy volt. Ott bor és fagyálló volt.
És nem vették, hanem lopták!!!
Ott az egyik bíróság - az ügyészséggel karöltve - azt ítélte el, akitől ellopták!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.