Még ki sem hűlt az EP-határozat, a Fidesz már most neki akar rontani.

Halász János, a Fidesz-szóvivője úgy fogalmazott: az Európai Parlamentben már elfogadtak egy

minden eddiginél veszélyesebb, migránspárti

határozatot, amelyben benne van egyebek mellett a kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvóta, az Európai Unióba belépő migránsok automatikus elosztása és a családegyesítések felgyorsítása.

Olyan dolgok szerepelnek ebben a határozatban, amelyeket nem hagyhat szó nélkül Magyarország sem

- mondta Halász egy vasárnap reggeli rádióinterjújában.

A Fidesz már most ízek akarja szétszedni a parlamentben az EP-határozatot

Ezért kérik, hogy a parlament is tárgyaljon erről, így minden képviselő állást foglalhat az EP-határozatról.

A távirati iroda emlékeztet arra,  az EP plenáris ülése múlt csütörtökön hagyta jóvá a parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) által a dublini szabályozás reformtervezetéről októberben elfogadott tárgyalási mandátumot.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI archív/Bruzák Noémi

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskanő
"Állítsuk meg Brüsszelt!"
Első lépésként fejezzük ki megvetésünket azzal, hogy nem fogadunk el több pénzt!
Vagy annyira nem haragszunk?

Ahogy nálunk a parlamentben falhoz lehet állítani a kisebbségben lévőket, feltételezem ez az EP-ben is így néz ki. Ilyen a parlamentáris demokrácia. Itthon Orbánéké a többség, úgyhogy itt tetszik nekik. Kint nem, ott nem tetszik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Halász nem találta meg az ügyeletes orvost. De miért a rádióban kereste ?
magyarbakancs
Tényleg megbolondított titeket a tömjén füst.
quadrocopter
No és melyek azok az inkriminált pontok, melyektől sírva fakad a mocskos szátok?
Hisz egész eddig arról ugattatok, hogy felül kell vizsgálni a Dublini szerződést!
Jaaaaaa...hogy nem a magyar sunyi rezsim elvárásai szerint fogalmazták? Van ilyen - demokráciákban!
Macskanő
"Állítsuk meg Brüsszelt!"
Első lépésként fejezzük ki megvetésünket azzal, hogy nem fogadunk el több pénzt!
Vagy annyira nem haragszunk?

Ahogy nálunk a parlamentben falhoz lehet állítani a kisebbségben lévőket, feltételezem ez az EP-ben is így néz ki. Ilyen a parlamentáris demokrácia. Itthon Orbánéké a többség, úgyhogy itt tetszik nekik. Kint nem, ott nem tetszik.
magyarbakancs
@Macskanő: Napi 2 milliárdot kapunk az EU-tol.
Hát erről lemondani oly nehéz.
lusta
@Macskanő: Ez bizony nem teljesen így van. Az Európai Néppárt tagja a sorosbérenc föld-trafik tolvaj ártunk és bizony az Európai Parlamentben az Európai Néppártnak többsége van. Tehát az EP-ben minden további nélküél elfogadott akármilyen határozat, állasfoglalás, döntés nem születhet a többség akarata nélkül. Valóban ilyen a parlamentáris demokrácia.
Eladott Ország
Az ember azt hinné, egy közpénzből kitömött kormányzati propagandaoldal prémium trolljának
napi kommentje gyanús hozzászólását olvassa, de nem. Ez maga a párt. És a hivatalos pártállami kommunikáció. Azt mondja a szellemileg árvíz sújtotta fideszes frakció-szóhurcoló, bizonyos Halász János: "minden eddiginél veszélyesebb, migránspárti." Halász János elkésett visszhang és intellektuális Mariana-árok ugyanarra a rozsdás biciklire kapaszkodott fel kilógó nyelvvel, amit reggel a főnöke a Kossuth-rádióban kezdett el tolni egyenesen a józan ész falának. A tetszőleges falu kocsmájában két-három feles után a pultot támasztó honpolgár szintjén kommunikáló Halász János (Kósa és Rezsiszilárd helyében én azért elkezdenék idegeskedni, hogy a babérjaimra törnek) onnan folytatta, ahol Orbán abbahagyta. Aki maga is a késdobáló közepén bebaszva előadást tartó jóember komolyan vehetőségének szintjén kommunikál. Halász János papagájüzemmódban vernyákoló szócipelőt, elvtársaihoz hasonlóan nem zavarják össze a tények. Értem én, hogy a gusztustalan taplóság és gumicsizmás szarháziság a Fidesz lételeme, hogy erre izgul a szekta, de ez a gyógyszer nagyon messzire gurult. Remélhetőleg ebben az ütemben hamarosan túltoljátok, elvtársak, aztán Halász is mehet oda, ahova való a többiekkel együtt. Ez a törvények felett álló csürhe vállalhatatlan színvonala, egyszerűen szégyen, hogy ide jutottunk.
Macskanő
@lusta: @magyarbakancs: Megjegyzem az Unió tényleg impotens. Én a helyükben az első "Üzenjük Brüsszelnek.." plakátnál kib...tam volna a kormánypárti képviselőket az EP-ből. Azonnal megvonva minden juttatásukat.
Minek? Ha a kormány plakátokon óhajt kommunikálni Brüsszellel, akkor felesleges jól fizetett képviselőket tartaniuk az EP-ben. A szavazatukat küldjék el levében! Azzal legalább ki lehet törölni...
advocat
Lépjünk ki! És akkor nem kell "tűrni", hogy Brüsszelből ba...gassanak! Moszkva az egyszerűbb, annan utasítás (ukáz) jön! És az megy. És akkor pl.:Budaynak (volt katonai ügyész!) sem kell a bíróságot lekommunistázni, mert akkor az lesz. a tény.
lusta
@Macskanő: A sorosbérenc föld-trafik tolvaj ártunk nincsennek egyedül ebben a témakörben. Nagyon sok eus képviselő a képviselői juttatások felmarkolásn kívül, csak a rendszer szidáaában éli ki magát. Ellenben ők nem az ENP képviselői. Talán megkérdezhetnék a saját eus frakcióvezetőjüket, hogy is gondolták mindezt, de a zsírosbödön az számukra fontosabb. Ellenben idehaza az egybites 300 forintos budiforradalmárnak mindez elég.
Grafix69
Ennél a Halásznál undorítóbb patkányt keresve sem találnának a Nemzeti Szocialisták . Ez az ember egy igazi hangosbemondó , szemrebbenés nélkül tudja osztani a mantrát . Netán valaki kérdezhet tőle ( minek is?) azt megsértődve figyeli és olyan válaszokat ad amiket egy sima kocsmában már súlyos pofonokkal viszonoznának . Kurva nagy szerepe lehet a Nemzeti Szocialistáknál , mert akármikor kell valami bődületes nagy hazugságot közölni az ária fajjal , azonnal előtudják venni a szekrényből . Nem csalódik benne az ember mikor folyik a szar a szájából , olyan érzése támad a gondolkodó embernek , hogy azonnal szájba kellene vágni valakinek egy nagy szívlapáttal .
wagabund
a legjobb ebben a katyvaszban, hogy egy svéd borultelméjű picha azt állítja, hogy a magyarok fékezik a legjobban a bevándorlást...javasolja Orbánnak, hogy nézze meg, milyen szépen élnek a menekültek Svédországban..

nos mi olvasunk újságot, nézünk tévét, és látjuk-halljuk, ahogy Svédország pusztul..félelem, (nemi)erőszak, gyilkosságok, bandaharcok, autógyújtogatások...ezt köszönjük, nem kérjük.
silber13
@justhpeter: Hát igazad lehe, hiszen csak rá kell nézni a "potyográfiájára!"
desiro
megszólalt az ügyeletes hülye. Amióta hatalmon vannak, mindnek olyan disznó pofája lett.
Nézzétek meg pelcnét amikor bekerült még ollan dugványozni való volt, most inkább vágni való.
Nessy
A képet nézve látom, milyen marháta érdekli a képviselőinket az egész téma! Amikor majd szavazni kell, az ügyeletes "előimádkozó" megmondja melyik gombot nyomják, és azt nyomják!
Hogy mire mondanak igent, vagy nemet, majd az illetékes igehirdető a híradóban úgyis elmondja, akkor megtudják!
cikicakk55
Ahogy elnézem a képet,honatyáinkat nem nagyon érdekli ennek a szépembernek a mondanivalója. Majd megírja az újság,vagy a királyi tévében úgy is leadják amit mondott.Most ezért a süket dumáért üljenek autóba és rontsák az amúgy is retkes légkört? Olvadnak a sarkok,megindult a jégtábla,nem szabad kocsiba ülni.Így aztán kong a parlament,mert a zöldek igazolják nekik miért is nincs benn a munkahelyén egyetlen parlamenti képviselő sem.Hogy az orvosod is így gondolkodjon te szemét,mikor kiegyenesedik az EKG-d
cikicakk55
@Eladott Ország: Mindig tetszenek az írásaid,de ma kifejezetten jót röhögtem. Nagyon tetszik ez a " szóhurcoló " kifejezés! Gratula és köszi a szép napot.Nem süt a nap,de te vidámabbá tetted!
libellle
@lusta: ès bizony azt a döntést viktorka is aláirta.
RonaGyuri
azért lássuk be nem semmi úgy szétcincálni egy szöveget, hogy el sem olvasták!! Legalább is egy kukkot sem értettek belőle! =))
karma1
Igy kell szajbol popsit csinalni: a kvotaelosztast - ami elvi volt, nem valosagos szetosztasrol volt szo -, bizony szo nelkul MINDENKI, igy a csuti torpe is alairta...Most meg kirohan ellen...
Desischado
Ezek csak szavazógépek, amit a dádé előír nekik, azt megszavazzák! A Parlamentbe meg minek is járkálnának be, mikor így is megkapják a sok suskát! Ingyenélő herék!
karma1
@wagabund: Azert errol a sved es eszaki orszagokbeli esetleirasokbol szivesen fogadnek egypar linket...:o))) A szemelyes tapasztalatom Svedorszagban egeszen mast mutatott... (Stockholm, Uppsala), es Finnorszage is... Rengeteg kulfoldit latni, nagyon sok feketet is, de erdekes modon a vilagon semmi baj nincs veluk...
Talan kene szolni a svedeknek, hogy mi nezunk tv-t meg olvassuk a 888-at, origot, pestisracokat...:o)) Onnan ok is okosodnanak egy kicsit...:o)))
terlasz
Külön tehetség kell egy cikkcím hibás leírásához, de a kisegítő iskolát végzetteknek is meg kell élniük valamiből.
Eladott Ország
@cikicakk55: tegnap, Halász, Cibakháza híres szülötte. A matematikus végzettségű szóhurcoló Halász János papagájüzemmódban vernyákoló szócipelőt, kormányfelszopó. Aki fapados trollok színvonalán hazudik, csúsztat és hergel. A mi mindennapi sorosozásunkat már régen nem kell kérni, jön az magától, ömlik bele az arcunkba, a nyakunkba, csak győzzük levakargatni magunkról. Az ügyeletes szarlapátolók körforgásának szellemében éppen Halász János idétlenül bárgyú vigyorú, valamilyen szóvivő volt a soros, hogy kifejtse az áldjon vagy verjen Soros keze című balladai homályban gyökerező kormányzati kényszerképzet jelen állását. Ami így néz ki, három és fél perc tömör gyönyör:
youtu.be/LHm3IruGthA
magyarbakancs
@Macskanő: Szia!
amit írtál minden szavával egyetértek.
Jozefina
Hát ez a halász tényleg nem normális?? Naponta ugyanezt szajkózzák. Valami újabbat is kitalálhatnának. A magyar nép is szeretné tudni, hogy a fidesz-kdnp "angyalkái közel 10 év alatt mennyit loptak és miből? Miből tellik a hatalmas vagyonokra, villákra, autókra, a családtagoknak ugyanúgy, stb. Rohadttul fáj a foguk Soros pénzére is, de abból valószínűleg már nem fognak kapni!!!
Jozefina
Ja bocsánat és arról miért nem értekezik, hogy hazánkban becslések szerint több, mint HATEZER putyin ügynök kószál és a betelepedési kötvényekkel bűnözőket engednek be Magyarországba és az EU-ba. Sokkal többet, mint az EU-s kvóta lenne a bevándorlókra!!! Fideszesek válasz???
karma1
@Pálinkás Pál: Hat akik beszeltek a videon, azok tenyleg majmok,...Tutira valamelyik szelsoseges sved part tagjai, mert elegge nincsen semmilyen brand sem a videon...
A vegen az angolul beszelo faszi beszel arrol, hogy az oseinek nagy resze harcban halt meg, es hogy a menekulteknek nincs joguk elfoglalni a sved foldet, meg ilyen baromsagok... Nem tudom, mikor kivel voltak a kozvetlen "viking" osei harcban a nem tul regi idokben, de ez a kis szosszenet engem nem gyoz meg, mert en a sajat szememmel lattam egeszen mast, raadasul olyan emberek vendegekent, akik benne vannak a napi politikai eletben IS.
Szoval ez olyan, mint Magyarorszagon a toroczkai, vagy az orosz mihaly. Vannak, megnyilvanulnak, de ki nem szarja le oket?
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Palika! csak egy nagy qrwa gond van! Mégis a jelenlegi garnitúra van hatalmon "Scániában" , néhány hőbörgő ellenére, akik nem az ország többségét képviselik!
Minden eszközük megvan most is a renitensek kikergetésére és a melléfogásokra is, mint ahogyan tették a vétlen iráni nővel, akinek nem hittek és kiszolgáltattak a perzsa rezsimnek!
Pálinkás Pál
@karma1: Nos..ez egy link...de ha beírod hogy migránsbalhé svédország...a gugli nem egy linket fog mutatni neked,igaz???Hiába magyarázol,ez a csürhe életidegen Európában!!!Senkit nem érdekelne ha gyilkolásszák egymást a koszos sivatagjukban...de ne itt!!!
Pálinkás Pál
@Jozefina: Értelek...tehát ha a fidesz importál mocskot...akkor rakjunk rá még kvótanéven egy lapáttal!!!Érdekes egy elgondolásod van a dologról!!
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Majd nézd csak meg,milyen hamar fog változni a helyzet...
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Tudod ebben az lesz a baj...hogy ti libsik nagyon humánusnak akartok látszani,amiből az embereknek elege lesz...és majd saját maguk fognak rendet tenni...És biztos nagyon jó lesz hogy egy halom selejt miatt polgárháborúk legyenek Európában!
karma1
@Pálinkás Pál: Jo, akkor csak azt magyarazd meg nekem, hogy MIERT IRTA ALA orban a kvotaelosztast - 1294 leellenorzott menekultet (NEM MIGRANST!!! Haborus menekultekrol beszelunk, nem bevandorlokrol!!!) Brusszelben, es ahogy hazajott, masnap mar elkezdte a hirhedt "Allitsuk meg Brusszelt!" cimu baromsagat...
Csak azt mondd el kerlek, hogy ez hogy van??? Ha nekem valami nem tetszik, tudod, akkor azt nem irom ala, es kesz - ilyen egyszeru. Mert ember vagyok, es mert lehet velemenyem, plane egy olyan fontos forumon, ahol az orszagomat kepviselem.
Ha viszont alairom, akkor miert csinalok mar masnap segget a szambol, es miert harsogom tele a vilagot azzal, hogy ellene vagyok a kvotaelosztasnak?
Szerinted nem kellene felnie attol, hogy valaki az orra ala dorgoli, hogy b+, ALAIRTAD TE IS!
Ha ezt meg tudod magyarazni, az kulon erdekesseg lesz szamomra.
quadrocopter
@Pálinkás Pál: "...hogy ti libsik nagyon humánusnak akartok látszani,"

Palika! A liberalizmus egyenlő a humánummal, az emberek szabad akaratának kinyilvánításával és érvényre juttatásával, az emberi jogok tiszteletben tartásával, de nem támogat semmilyen szintű együttélési normasértést, bármennyire is magyarázzátok szándékosan félre!
Svédországból is kitoloncolnak szándékos jogsértőket - akkor mi a problémád?
A svédek sem hülyék, csak a hazai csicskasajtó állítja be őket annak, meg a szélsőséges über-majmok!
Még egyszer, hogy te is megértsd: - Svédországban - de Európában máshol sem! - nem a szélsőségesek vannak hatalmon, az "árja faj" képviselőinek mondott nagyon marhák!
Pálinkás Pál
@karma1: ez egy demagóg kérdés,mert mindketten tudjuk hogy azért írta alá mert egy kétszínű csicska!!Ha nem az lenne,már azt sem írta volna alá!!!És mindig lovagoltok ezen az 1294 emberen...,pedig a történet már rég nem erről szól...És egyfolytában elzárkóztok egy összeurópai népszavazástól migráns ügyben,pedig az tiszta vizet öntene a pohárba!!
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Ahogy elnézem az idei év választási történéseit...már nem kell sok ,hogy újra az "árja" vonal legyen a nyerő,köszönhetően a libsi marhaságotoknak..Tudomásul kéne vennetek hogy bármennyire is fáj,az emberek zöme rasszista,és nem akar keveredni mással!!!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Na, mesélj akkor az idei év választási eredményeiről! Hol vannak teljes értékkel hatalmon szélsőségesek?
Az emberek többsége rasszista? Akkor miért nincsenek rasszista szélsőséges kormányok, mondjuk az unióban, mivel odatartozunk?
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Demagóg vagy..ezekre a hülye kérdéseidre tudod a választ...csak úgy halkan kérdezem,tudsz csak hirtelen 10 olyan embert a környezetedben aki szívesen együtt lakna,cigánnyal,arabbal,négerrel???
namihami
Halászokkal, Szilárdokkal, Kovácsokkal, Lézerekkel?
Nem tűnik a kilátás túlzottan bíztatónak...
karma1
@Pálinkás Pál: Nezd, Pali, mi nem mindenben ertunk egyet - ez nem baj, en nem akarlak meggyozni arrol, hogy ez az egesz migrans-mizeria egy orias leggombnyire felfujt baromsag Magyarorszag szamara, hogy van kismillio ,mas megoldando, egeto kerdes ebben a pillanatban a magyar politikaban, mint ez, es nevezhetsz engem akarminek, demagognak, BARMINEK, de ha ma Magyarorszag felelos miniszterelnoke, elso embere egy papirt alair, azert 100 %-ig vallalnia kell a felelosseget, hogy ugy is gondolja!
100 ev mulva mindenki le fogja szarni, hogy volt egy idiota miniszterelnokunk, aki 2 hetig kiplakatolta, hogy allitsanak meg egy varost, a tortenelemkonyvekben az fog szerepelni, hogy ALAIRTA.
Ha egy peres ugyben kered egy ugyved segitseget, akkor az lesz az elso kerdese, hogy alairtal-e valamilyen papirt az ugyben, amiben kered a segitseget. Mert semmi mas nem szamit, csak az alairas. Hogy ki kinek mit mondott, a kutyat sem fogja erdekelni, mert nem az a lenyeg. Nem veletlenul talaltak ki a politikat, az allamok kozti egyezmenyeket, - mert errol szol a beke es az egyensuly a vilagban. Ha valaki megserti egy szerzodesben leirt dolgot, akkor jon a haboru, a problema.
Maradjunk abban, hogy en szivesen elismerem, hogy allati demagog vagyok , - ennek fenyeben viszont orban viktor a magyar tortenelem legmocskosabb aruloja, a tettei alapjan. En viszont a demagogiammal senkinek nem okozok kart, nem veszem el senki eletet, mig orban elet-halal ura lett, a szo szoros ertelmeben anelkul, hogy a halalbuntetest bevezette volna.
lusta
@Pálinkás Pál: Drága sztrovacsek, miaz, hogy tízzel, az egész faluval. Az egyik kis faluban a helyi nem cigány lakók tiltakoztak, mikor egy-két fanatikus ki akarta őket onnan zsuppolni. Őn még akkor nem islátott cigányt, de még négert, vagy arabot sem a közelben. Valamelyik évben az év orvos lett egy jemeni, az év polgárőre egy jordániai. ne azzal jöjjön, hogy jaj azok mások. Honnan tudta ezt még az elején, amikor az első napot töltötték nálunk? Agárdi Gábor is egy menekült család tagja volt, de tulajdonképpen Kossuth is menekült volt, meg Teller Ede is, de mondok jobbat, Soros is, meg Kertész is menekült volt. Imádom ezt a felsőbbrendűségi dumát.
Pálinkás Pál
@karma1: Ebben egyetértünk...csak azt ugye te is tudod ,hogy újabban nem 1200 emberről van szó,hanem limit nélküli KÖTELEZŐ elosztásról...azért ez nem ugyan az mint 1200 ember ideiglenes elhelyezése!!!Arról most nem is beszélek,hogy ezek olyanok mint a cigányok,ha valahová beteszik a seggüket,akkor kizárólag csak erőszakkal tudod kitenni őket!!!Kell polgárháború??? Mert előbb utóbb Európában is fellázadnak a birkák...végtelenségig nem lehet nyakukra ültetni migránsokat...no látod ,akkor csúnya világ lesz..és az eddig hangoztatott liberális elveitek mennek a kukába...Tőled is megkérdezem,miért nem lehet kiírni egy összeurópai szavazást ez ügyben...? Persze a kérdés költői...tudom a választ,mert akkor kiderülne hogy a lakósság 5 %-a sem akar a nyakába afrikai félanalfabéta nomádokat!!
Pálinkás Pál
@lusta: Aha...ne keverjük a menekültet a migránshordával...a cigányok kizsuppolása ellen tiltakozó falusiak valami újabb városi legenda???Mert ha ez igaz lenne,világgá kürtölte volna a libsi sajtó,de én valahogy nem olvastam róla!!
karma1
@Pálinkás Pál: Nezd, errol csak azert nem megyek bele semmifele parttalan vitaba, mert en veluk elek, ismerem a mindennapjaikat, az eletuket, de en nem ohajtalak megteriteni, annak ellenere, hogy Te egy partbrossuratol felsz, meg az internetes hoaxoktol, fel- vagy teljes hazugsagokon alapulo extremistak videoitol - ez engem nem erdekel, mert mondom: a SAJAT tapasztalatomban elobb hiszek, mint annak, hogy mit mondanak meg felelurol.
Assol pedig, hogy limit nelkuli legyen a betelepites, semmifele kezzelfoghato hatarozat nincs. Igy nem is fogjak bevezetni meg egy jo darabig, es az egesznek a lenyege az, hogy ONKENTESSEGI alapon menne a felosztas is, vagyis nincs olyan ember ma az Unioban, aki a magyarokra akarna tukmalni par szazezer menekultet. Tehat feltevesek, tervek ellen kuzdeni senki masnak nem eri meg, csak a csuti potrohosnak, hogy senkinek se jusson eszebe azert a falhoz allitani ot meg a bandajat, mert ellopta a manyup penzt, hogy ujabb adokat vezetett be, hogy hullanak az emberek a korhazakban a fertozesektol, hogy az elmult 8 evben felnott egy egesz altalanos iskolai diaksag, akik mar le vannak butitva, hala hoffmanrozsacskanak, meg az ajtatos faszkalap balognak, tomjenzsotinak, hogy a rezsicsokkentes oriasi kamu, mert mindenhol az olcsobb vilagpiaci aru uzemanyagot aruljak, es hogy mar bent van az orszagban 30 ezer ellenorizetlen letelepedesi menekult.
Amig Te meg a tobbiek a migransokon, meg a 87 eves Soroson ragodtok, addig a fogatokbol is kilopjak az aranytomest orban emberei.
Belementek a legmelyebb intimszferatokba, lehallgathatnak anelkul, hogy tudatnak veled, megmondjak, hogyha nem szulsz gyereket, akkor szar ember vagy, es nem is lesz nyugdijad (az mondjuk igy se), szoval mi ilyen dolgokon polemizalunk, mig millioszorta nagyobb es vegzetes dolgok tornyosulnak a fejunk folott. Amit mar ki sem fogtok tudni vedeni.
Es akkor van egy toketlen baloldal, egy kepmutato jobbik, ami mara mar kevesbbe naci, mint orbanek mafia bandaja.
Ez van, sajnos.
lusta
@Pálinkás Pál: Miért kellene ezt nagydobra verni? Ön még életében nem találkozott sem egy arabbal, sem egy négerrel, nem hogy közöttük, velük együtt élt, vagy dolgozott volna. Akkor megváltozna a véleménye, de Ön is alkalmas alany a rettegésre. Az egész sorosbérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk kampánya az ilyen emberekről, mit Ön is szól.
Pálinkás Pál
@karma1: Te nagyon eltévedtél...összekevered a félelmet,meg az utálatot...és pont jónak mondod,mikor tudod hogy legalább annyira utálom a csútit meg a bandáját,mint a migráns söpredéket!Az hogy az ellenzék töketlen,abban egyetértünk...Ti állandóan a félelemről hablatyoltok,mert gyávák vagytok kimondani hogy a magyarok többsége nem fél,hanem utálja ezeket!!
Az meg hogy benn van az országban 30 000 kötvényes,nettó hazugság,mert te is jól tudod,hogy azoknak csak a magyar papír kellett,eszük ágában sincs itt élni!!
Rágódni meg azért ezen rágódunk...mert a töketlen ellenzék nem tud felhozni semmi ütőset,erölteti a migránssimogatást...holott az zsákutca!
karma1
@Pálinkás Pál: GYuloletet csak primitiv emberekbe lehet beleoltani, aki nem kepes mast erezni, csak negativitast, utalatot. Sokan azok kozul - szinte mindenki - akik ide a migransutalatukrol jonnek szovegelni, meg eletukben nem latak kozelrol mas nemzetisegu, mas nyelven beszelo embert a kornyezetukben,, es orban ezt a mai napig mar addig tolta, hogyha a 18 eves kis diaklany, aki a Kalvin teren pizzat arul, es angolul kerdezi meg a vevot, hogy mit szeretne, akkor az se szo, se beszed, egyszeruen nekimegy es elveri ezt a kislanyt.
Ez nem felelem? orban mindenkibe belerakta a feelinget, hogy inkabb te uss elobb, nehogy teged megverjenek, megeroszakoljanak, stb...
Mi ez, ha nem egy sarokbaszoritott allat felelme? Aki mar nem fog tudni kulonbseget tenni a segito kez es az utlegelo kez kozott, mert sarokba szoritottnak erzi magat, es a sarokbol nem segitsegert nyul, hanem inkabb belemar a segito kezbe.
Tudom, hogy velem egyutt maximalisan utalod orbant, de talan sokkal kevesebb kiralyi mediat kene tolnod, es tobb IGAZI hirportalt nezni, hallgatni, mint pl. a BBC vagy a Reuter, Times magazin... A blogokkal sem leszel okosabb, mindegyik botcsinalta, feltunesi viszketegsegben es grafomaniaban szenved, az internet meg partner ebben.
Pálinkás Pál
@karma1: Kicsit sarkítod a példát ,igaz??? Kálvin téri pofozkodás...és erre az egy esetre hány migránsok által elkövetett verekedést,erőszakoskodást linnkeljek be,említsek meg...
Királyi médiát egyáltalán nem nézek...de ha már felhoztad a BBC-t...abból is több csokor linket tudok iderittyenteni ami ezeknek a félanalfabéta állatoknak a rémtetteiről szól..úgy hogy a BBC azért eléggé liberális beálítottságú média!!De most csak az érdekesség kedvéért...ti mint toleránsok,miért nem akarjátok elfogadni ha egy európai nem akar négerrel,arabbal együtt élni???Vagy eddig már nem terjed a fene nagy emberszeretetetek???Ha én utálok valakit,de te rámerőlteted,az rendben van szerinted...nem is beszélve arról hogy mindketten tudjuk mi lesz a vége az ilyen kényszer helyzetnek!
karma1
@Pálinkás Pál: Nem vitatkozom veled, egyszeruen elfogadom, hogy te nem akarsz senkivel sem elni, aki szinesboru, vagy aki nem az, de nem magyarul beszel.
Akkor csak azt tudom javasolni, hogy koltozz a Holdra, bar ha oda egy feketeboru amerikai urhajost lonenek fel, az egesz napod el lenne rontva, tudom...:o)))))
Csak azt utalhatja vagy szeretheti az ember, amit szemelyesen megtapasztalt. Sajnalom, hogy teged megvertek a negerek, lekoptek a sargak, igy mar ertheto a rendkivuli utalatod.

Ha valamit utaltam a gyerekem kicsi koraban, az az volt, amikor az eteleket bovitettuk a felnott konyha eteleire, ugy 3-4 eves korban, es amikor egy nagyon finom, uj etelt tettem az asztalra, es a gyerekem azonnal azt mondtam, hogy "nem szeretem, utalom"!, akkor ki tudtam volna terni a hitembol, mert hogy utalhat valamit, amit akkor lat eleteben eloszor, sohasem probalta? Persze ezt akkoriban megbeszeltuk, megoldottuk - sajnos , o mindig rossz evo volt, ezert is volt benne a dac. - es most mar az elet tobbi oldalahoz is ugy all hozza, hogy nincs eloitelet, mindent csak a sajat tapasztalatai alapjan fogad el, vagy utasit el.
Pálinkás Pál
@karma1: Nem is kell vitatkozni..én sem az elveidet akarom megváltoztatni...
a tapasztalatról meg annyit...az elmúlt pár év fényesen igazolta milyen jó együtt élni az Afrikából idevándoroltakkal!!
És látod...azt írod én költözzek a holdra,de arra nem feleltél,miért is akarjátok ERŐSZAKOSAN a hozzám hasonlók mellé telepíteni ezeket...?
És semmi bajom nem lenne velük,ha maradnának otthon...nem hiszem hogy olvastál tőlem valaha is olyat hogy "takarítsuk" ki a földbolygót .
bakegya
MI VAN,orbán soros tervét is saláta törvényként kell megszavaztatni a birkákkal is!!!
bakegya
Lozornó, 2017. november 27.
Robert Fico szlovák miniszterelnök kétkezi munkásként nyolcórás éjszakai mûszakban gépkocsiajtók alkatrészeinek elõállításán dolgozik az IAC Csoport gyárában, a pozsonyi kerületben, a Malackei járásban mûködõ Lozornói Automobil Ipari Parkban a 2017. november 26-ra virradó éjjel. Fico az éjszakai, valamint hétvégi és ünnepnapi mûszakokban dolgozó munkavállalók iránti szolidaritását kívánta kifejezni az itt végzett munkájával. (MTI/TASR/Martin Baumann)A szlovák miniszterelnök nyolcórás éjszakai műszakot vállalt egy gyárban, hogy kifejezze a dolgozók iránti szolidaritását-Tessék ezt az egy éjszakás kalandot támogatni,LEGALÁBB...AKKOR A MAGYAR HAZA IS FELVIRÁGOZHATNA LEGALÁBB ÚGY AHOGY ÉSZAKI- SZOMSZÉDAINK-a nyugatiakkról már nem is beszélve.
kukac50
Ha Orbánék a valós helyzetről tudnának beszélni az sokkal jobb lenne!
Magyarországon fele pénzt költik az egészségügyre mint más országok.
Fidesz tervről kellene beszélni, az biztos nincs,mert akkor nem arról beszélnének amiről még nincsen végleges döntés! Nem kellenek migránsok akkor Orbán miért írta alá a Kínaiakkal azt a rossz szerződést ami 2400 év alatt térül meg.Miért vesz fel Orbán 750 milliárdot amikor a Magyar vasút szakasz 550 milliárdba kerül? Ilyen üres az államkincstár?
Számoljunk egy kicsit. Állam adósság 75 % körül van jelenleg Paks II 3 ezer milliárd, Vasút 550 milliárd Közel 20 ezer letelepedési kötvény kamatos visszafizetése ,rengeteg kincstárjegy, államkötvény visszafizetési kötelezettsége vár a következő évekre.
Nem csak a mi életünket nehezíti meg Orbán rossz döntése,hanem még a dédunokáinkat is eladósította a Fidesz. Javaslom Tálainak,hogy a taó pénzeket adóba szegyék be,ne fordítsák sportra, A kaszinókat is kössék be a pénztárgépek alapján a Navhoz
A Fidesz szavazóknak üzenem fizessék a nyugdíjukból ezt a töménytelen adósságot Ők ha a Fideszre szavaznak! Fiatalok Magyarországon nincs jövőtök sajnos se normális tanuláshoz nincs jogotok de a megélhetésetek is veszélybe van és lesz mert a Fidesz adókat fog emelni a szegény rétegnek!
A Megélhetési létminimum alatti kereseteket pofátlanság megadóztatni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.