Szövetségesi szolidaritásból és erkölcsi kötelességből is kiállunk Lengyelország mellett, és megvétózzuk, hogy felfüggesszék az ország uniós szavazati jogát – mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a budapesti Bem-szobor elé szervezett demonstráción vasárnap délután. 

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) által szervezett rendezvényen Hollik elmondta, hogy amikor 2011-ben, a médiatörvény kapcsán támadást indítottak Magyarország ellen, még nem lehetett tudni, "ki áll velünk szemben, de lengyel barátaink akkor is kiálltak mellettünk". Az azóta eltelt hat évben mi már szinte megszoktuk ezeket a támadásokat" – jelentette ki a politikus, hozzátéve, most Lengyelország ellen indult akció.

Lengyel-magyar barátság újratöltve: vétózzuk, hogy felfüggesszék Lengyelország uniós szavazati jogát

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Elekes Andor

Hollik István hangsúlyozta: mindkét esetben nyilvánvaló, hogy azok támadtak, akik szerint a nyílt társadalom és az Európai Egyesült Államok kiépítésének legnagyobb gátja a büszke és erős nemzetállamok léte.

A mi világnézetünk és az ő világnézetük között az a különbség, hogy míg az egyik, a nyílt társadalom eszméjének utópiája egy ki nem próbált utópia, a miénk, a másik pedig egy józan észre, az elmúlt kétezer év keresztény hagyományára és a keresztény emberképre alapuló világnézet – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

Hozzátette: "otthon nélkül elveszettek vagyunk, család nélkül nem teljes az életünk; egy elvont ideológia alapján éppen ezt akarják elvenni tőlünk", holott csak annyit akarunk, hogy megőrizhessük hagyományainkat, "egy magyar Magyarországon élhessünk, a lengyelek pedig egy lengyel Lengyelországban élhessenek".

Meg akarjuk őrizni nemzeti identitásunkat, ezért nem kérünk a multikulturalizmusból – jelentette ki Hollik István a hol lengyel, hol magyar nemzeti színekkel megvilágított Bem-szobor előtt, 200-250 fős hallgatóságának, hozzátéve, "a hazánk csak akkor a miénk, ha mi dönthetünk a saját sorsunkról". 

Az Európai Parlament azt javasolta, kezdjék el a lisszaboni szerződés hetedik cikkelye alapján az eljárást Varsó ellen a jogállamiság és a demokrácia elveinek megsértése miatt. Rafal Bochenek kormányszóvivő szerint a múlt heti döntés „hazugságokon, hamis információn és inszinuációkon” alapult, és részben olyan ellenzéki lengyel politikusok munkája, akiknek a célja „Lengyelország megrágalmazása és megszégyenítése a nemzetközi színtéren”.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Hol lik, hol nem lik, az ész meg már elpárolgott )))))))))))))))
Oszt. tessék mán mondani hányan is vótak a tüntetésen ???
papa.49
Hol lik, hol nem lik, az ész meg már elpárolgott )))))))))))))))
Oszt. tessék mán mondani hányan is vótak a tüntetésen ???
Béla333
Még a lengyel-magyar barátságot is ellopják Orbánék?!
wagabund
ha a negyvenmilliós lengyeleket ilyen bátran kóstolgatja néhány szarcsimbók, akkor nemsokára mi következünk...

az, hogy a spanyoloknál szinte polgárháború van, az senkit nem zavar.. de az sem, hogy továbbra is ömlik európába az atomfizikusnak szánt munkaerő, és szaporító...aki inkább követel, tör-zúz, mint épít.
Jozefina
Beéta asszony szereti ha kényeztetik a hátsó részét!!! ov nagymester, ha az EU ellenében bármit kell megtenni!!! Várjuk ki a végét, mert szerintem az EU vezetői nem hülyék, csak sajnos lassúak. Meg persze a NATO vezetői is. Ők legalább fontosabb híreket nem osztanak meg szegény "nemzetünkkel"!!!
szép új világ
Valahogy meg kell hálálni az aktív közreműködésüket a Békementben
quadrocopter
Beteg ez a veréb!
A nyílt társadalom már részben megvalósult ott, ahol valódi demokráciák működnek - ostoba szervilis kopasz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.