A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa (KKE) csúcstalálkozó miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján hétfőn is.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint szerdáig lezárják

a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Apáczai Csere János utcát és ezek környékét, továbbá a Pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között.

Mutatjuk, merre ne menjen ma forgalomelterelések miatt – kínai kormányfő Budapesten

(Fotó: Google Maps)

Ezeken kívül más fő közlekedési útvonalakat is lezárnak, ezért a BKK kéri a fővárosban közlekedőket: aki a belvárosba tart, lehetőség szerint ne gépkocsival közlekedjen, válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat.

A lezárások miatt változik egyes közösségi közlekedés menetrendje is, a 16-os autóbusz rövidített útvonalon a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között visz utasokat, ezért a budai Vár közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől lesz elérhető. A 105-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik, a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér közötti szakasz kimarad, a Boráros tér felé közlekedő 15-ös és 115-ös busz a 9-es járat vonalára terelve közlekedik a Kossuth tér és az Üllői út között, a 916-os és a 990-es éjszakai busz a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.

Hétfőn 7 és 10 óra között lezárják az Andrássy út-Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor-Stefánia út útvonal forgalmát, több alkalommal a keresztirányú forgalmat is korlátozzák.

Várhatóan 8 és 10 óra között leáll az 1-es metró, módosul ezen kívül a 72-es, a 74-es, a 75-ös, a 77-es és a 79-es trolibusz, továbbá a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as busz útvonala is.

A tervek szerint 15 és 23 óra között lezárják a forgalom elől a Közraktár utca-Bakáts utca-Lónyay utca-Mátyás utca által határolt területet.

Ebben az időszakban a 2-es villamos a Közvágóhíd felől csak a Boráros térig, a Jászai Mari tér felől pedig csak a Széchenyi István térig visz utasokat, a 15-ös és a 115-ös busz pedig az Üllői út-Ferenc körút útvonalon halad.

(MTI)

Mutatjuk, merre ne menjen ma forgalomelterelések miatt – kínai kormányfő Budapesten

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Igazán hiú remények

nagyon komoly ellentétek vannak a kínai vendégek és hazánk álláspontjában

Nem csak egyszerű momentumok, de az alapvető célok tárgyéban is. Abban hogy miért jött ide. Ez egyértelműen kiderül a mi derék külgarázdánk és a küldöttség vezetői nyilatkozataiból.
A mi derék külgarázdánk Szijjártó Péter Ko-csiang megérkezése előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy „23 kétoldalú megállapodást írnak alá a kínai fél és a közép-európai országok között hétfőn a soron következő csúcstalálkozón”
Mindeközben a kínai küldöttség kifejezte abbéli véleményét, hogy egy Kína és Kelet-Közép-Európa (KKE) közötti csúcstalálkozó miatt érkeztek hazánkba! =))
egyvandor
Miért nem evakuálják a lakosságot amíg a G itt mutogathatja hogy ő az úr? Ha már a háza melletti stadionban nem tudja fogadni? Helikopter esetleg? Ekkora felhajtást! A keleti hatalmak jobban működnek.
wagabund
Budán, a Karolina úton csak egy rendesebb baleset volt saccperkábé 11 óra magasságában...fél óra dekkolás után visszafordultam, és mint látom jól döntöttem.

Persze én nem munkába mentem...

így könnyű...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.