A diákok többsége úgy tudta, kötelező megjelenni Simicskó István előadásán. 

Fel kell készülni az újfajta biztonsági kihívásokra, amely haderőfejlesztést, a honvédelemre költhető támogatások növelését, valamint a magyar hadiipar legalább alapszintű újraindítását is magában hordozza

- jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter a Miskolci Egyetemen megtartott előadásában, hétfőn.

Kínos kérdést tett fel egy diák Simicskónak – a rektor elbeszélget vele
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Simicskó aláhúzta: amíg a huszadik században harcokról, konkrét küzdelmekről szólt a háború, amelyek békekötésekkel véget is értek, ma az óriási, egyelőre beláthatatlan következményeket magában hordozó technikai fejlődés hozadékaival is számolni kell. A korábbi – szárazföldi, vízi és légi – hadszínterek mellett megjelent a kibertér, mint az információs hadviselés színtere. Egyre gyakrabban látjuk, miként lehet ezzel a módszerrel "vihart kavarni" – fogalmazott.

Mindezeken túl jelentős fenyegetettséget jelent az illegális migráció, amelyet arra használnak ki a terroristák, hogy ellenőrzés nélkül jussanak be a célországokba, ahol elkövethetik a tervezett terrorcselekményeket – mondta a miniszter.

Simicskó István hangsúlyozta: szeretnék megszólítani a fiatalokat, hogy valamilyen szinten minél többen kapcsolódjanak be a honvédelembe, vagy legalább tekintsék szívügyüknek a haza biztonságát. Erre többféle, például hivatásos vagy szerződéses, de akár tartalékos katonaként is lehetőség van.

A miniszter elmondta, hogy 2010-ben tizenhét tartalékos katona volt az országban, ma a létszám ötezer, de szeretnének minden járásban kialakítani egy-egy tartalékos egységet, a végső cél a húszezres állomány elérése.

Közölte, a fiataloknak többféle ösztöndíjat is kínálnak. Ezek között újdonság, hogy egy 120 órás alapképzés keretében, két modulban, honvédelmi alapismeretekre és felkészültségre tesznek szert a jelentkezők, amiért modulonként 60-60 ezer forint ösztöndíjat kapnak.

Egy bátor hallgató

Az előadás végén – a kérdezési lehetőséget kihasználva – a hallgatóság soraiból egy fiatal férfi azt kérdezte a minisztertől és a rektortól:

a kínaiaktól tanulták-e az eseményen való részvétel kötelezővé tételét, és ha a Fidesz kormányon marad, mindent ugyanígy kötelezővé tesznek-e majd.

Torma András rektor erre válaszolva azt mondta, hogy az előadáson való részvételt nem tette kötelezővé, és mivel a feltett kérdés nem tartozott szorosan az előadás témájához,

a rektori hivatalba invitálta a kérdezőt, hogy ott, "egy kávé mellett", megbeszéljék a kérdést.

Az MTI tudósításában azt írja, a rektori válaszra a diákok tapssal reagáltak.

Simicskó István szintén megerősítette: senkinek nem volt kötelező őt végig hallgatni, akár közben is bárki távozhatott volna. Ezzel együtt "köszönetet mondott" azoknak a sajtóorgánumoknak, amelyek az előadás vélelmezett kötelezővé tételével foglalkoztak az elmúlt napokban, ugyanis – ahogyan fogalmazott – 14 éves oktatói pályafutása alatt nem kapott ilyen reklámot egyetlen szereplése sem.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
A rektor éppen kalimpált az unalomtól aztán kávézhatnéka támadt és mivel tudja, hogy csak az ökör iszik magában meghívta a diákot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@Shikari: Buta vagy szívi! De meg sem jelölted, hogy melyik hsz-ra reagálsz!
"Kimondottan rosszindulatú, provokatív és mélységesen udvariatlan megnyilvánulás volt egy olyan embertől, aki jövő értelmiségét kéne képviselje."

Demokráciában ezek közül egyik sem létezik! Politikust kérdeztek, miniszter,t "szolgát" akinek kötelessége válaszolni, az már rajta múlik, hogy mi válaszol!

Olvass zsoltárokat az érzékeny/álérzékeny attitűdöddel!
quadrocopter
@Shikari: Estedben először is alapfogalmakkal kell kezdeni!
Tehát első feladat, ,megnézed, mi a demokrácia, milyen jogokat és lehetsőgeket rejt magába/biztosít a személy számára!
Nosza, ugorgyá neki, hogy reggelre végezz!
Tollascsőr
@Shikari: "Rektor: ajálott=kötelező. Besírok, ha nem mondod meg, ezt honnan vetted! "
Ebből is tisztán látszik két dolog. Vagy a büdös életben nem jártál felsőfokú oktatási intézménybe azon kívül hogy kivitted oda a pizzát, vagy egy olyan ócska, rühes, fideszgeci trollgané vagy mint az a híres birkahanggeci a másik ólban. Döntsd el picinyem! Ja, és hiába rágod itt a szart, attól az még nem lesz finomabb, csak neked lesz egyre szarosabb a pofád...
quadrocopter
@Horizont: Shikariból erős verőce-szagot érzek!
advocat
Jobb helyen politikusok nem mennek az egyetmek környékére sem. Van valami - már ahol - egyetemi autonómia. Ennyit ér egy rektor. Viszont tud nyalni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.