Nem indul eljárás a kormányzati kommunikáció szerint nagyon veszélyes „Soros-terv” miatt. Miközben a kormányzati kommunikáció jó ideje másról sem szól, mint a veszélyes „Soros-tervről”, a rendőrség mégsem érzékel akkora kockázatot, hogy nyomozást indítson az ügyben – tudta meg a Magyar Nemzet. Egy hónapig vizsgálták, hogy egyáltalán megkezdjenek-e egy eljárást – vezető fideszes politikusok nap mint nap a milliárdos üzletember jelentette veszélyről beszélnek –, végül a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) arra jutott, hogy nincs szükség erre. Emlékezetes, a jobbikos Mirkóczki Ádám fordult a rendőrséghez arra hivatkozva, hogy vezető fideszes politikusok és kormánytagok kijelentései alapján „Soros György a magyar állami szuverenitásra kiemelten veszélyes személy”. Ennek alátámasztására idézte – mások mellett – a nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként tevékenykedő Németh Szilárdot vagy éppen a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadóját, Bakondi Györgyöt. Sorra vette azokat a...

Forrás: mno.hu
Feltöltő: quadrocopter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A magyar kormány a saját népén élősködve, annak pénzéből uszít egy nem létező ellenséggel
szemben. Az uniós forrásokat elherdálva teszi lehetetlenné egy normális élet lehetőségét ebben a gyönyörű országban, miközben mindent és mindenkit felelősségre von a saját szándékos hibáiért. A magyar kormány egy élősködő, mely a magyar polgárok és az Európai Unió pénzét szipolyozza. Ha valóban lenne Soros- terv, még akkor sem lehetne olyan borzalmas, mint az országot már egy évtizede pusztító Orbán Viktor vezette Fidesz terve.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Tudjátok csak a szokásos hazugság értékelése: schopasch!
Oszt' jó nagyot!
Hogyan merészel a pintérség ellentmondani egy Nagy Honvédő HUn Háború "nagyon veszélyes" tervű elemének, magyarok elleni tényének? Nyaktiló lesz ennek a vége...

A jobbikos csávó szépen leszopatta a "Soros tervben " vergődő sunyi rezsimet! Na meg Pintér is!
Zeta
És most ezt hányszor fogják elmondani a "királyi tv" ben?
dr. prédikátor
@quadrocopter: Úgy látszik hogy a fityfasz csürhe igen csak rákapott a szopásra!!!Szopnak is rendesen!!!
Eladott Ország
A magyar kormány a saját népén élősködve, annak pénzéből uszít egy nem létező ellenséggel
szemben. Az uniós forrásokat elherdálva teszi lehetetlenné egy normális élet lehetőségét ebben a gyönyörű országban, miközben mindent és mindenkit felelősségre von a saját szándékos hibáiért. A magyar kormány egy élősködő, mely a magyar polgárok és az Európai Unió pénzét szipolyozza. Ha valóban lenne Soros- terv, még akkor sem lehetne olyan borzalmas, mint az országot már egy évtizede pusztító Orbán Viktor vezette Fidesz terve.
kokopelli
@Eladott Ország: ...sokáig tartott,amíg a ß@rbarna-narancsos görényeknél a "papírtantusz" leesett!
nemkati
És most mi van? A nagyeszű fidesz banda összeül megtanácskozni a választ? Merthogy erre azért illene valamit válaszolni! Hogy már többszörösen összeomlott a Sorosra kihegyezett gyűlöletpropaganda, az tény, hát most akkor visszakoznak majd? Vagy mi a bánatot lehet mondani erre válaszul? Mivel több milliárdot elpocsékoltak a Soros elleni uszításra, miközben nincs semmi terve Sorosnak, erre azért kéne valami magyarázatot adni! Vagy a kormánynak kellene bizonyítania, hogy Soros célja, hogy "Magyarország alkotmányos rendjét szándékosan, erőszakkal, vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa".
Eladott Ország
És ha a Soros-terv már a magyar rendőrség szerint sem létezik, akkor valakinek kötelezően el kell vinnie a balhét a két éve állandósult közveszéllyel fenyegetésért, a valótlan hírek terjesztéséért, a köznyugalom megzavarásáért. Mert ha Soros Györgyről a magyar rendőrség azt állítja, hogy semmi olyasmit nem mondott, vagy tett, amivel a kormánypárt rágalmazza, akkor viszont egy lehetőség maradt: a fényességes istenkirály átverte a híveit és földhözragadt politikai haszonlesésből eteti őket összeesküvés-elmélet szagú, dohos hazugságokkal.
Egészséges országokban ilyenkor az lenne a minimum, hogy az istenadta nép számonkéri a
nagyságos urakon a nettó hazugságokra elsíbolt közpénzmilliárdokat. Egészséges országokban az istenadta nép – ha eddig nem is tette – most biztosan kikérné magának, hogy hülyének nézzék és éjt nappallá téve hergeljék. Egészséges országokban nem maradhatna következmények nélkül, hogy a hazug gyűlöletkeltés már tettlegességig fajult; hogy a rommá zsibbasztott polgár már saját szomszédjában, önkéntes diákokban, sportolókban is Soros-féle migránsokat vél felfedezni és sűrű fenyegetések közepette kiszurkálja honfitársa autójának kerekeit.
kissé felnőttem
akkor most hogy is van mit is csinyál a hogyishijják? bakker és erre milliárdok ki az ablakon
Clavigo
Majd a Zsírmore kiadja az új "" csapás irányt "...Elő kell húzni újra a Gyurcsány-kártyát,,,,kell a moslék a híveknek...oszt jó napot.
quadrocopter
@durbincs: Romániából bevándorolt székely paraszt vagy, debil,"mán" meg "he"!

Mi az a "lakhéjú" he, paraszt? És a "sórós" he gyökér, a "be-kiabálókat" hogyan írják a magyarok, he, tapló bocskoros oláh?
Nem menni magyar ennyi idő után sem, debil?
Mit akartál kinyögni, debil?
Belekékülsz az erőlködésbe, mi, debil?
Google fordító, debil!
Vagy egy tolmács, debil!
Vagy egy értelmes ember a környékeden, debil!
Vagy pszichiáter konzílium, debil!
Vagy becsókolhatsz a "betlehembe" debil!
Pálinkafőző Rézüst
@quadrocopter: nem paraszt! Simán tahó. Nem ugyanaz...:))
quadrocopter
@durbincs: Romániából bevándorolt alföldi gyökér vagy, debil,"mán" meg "he"!

Mi az a "lakhéjú" he, gyökér?
Nem menni magyar ennyi idő után sem, debil?
Mit akartál kinyögni, debil?
Belekékülsz az erőlködésbe, mi, debil?
Google fordító, debil!
Vagy egy tolmács, debil!
Vagy egy értelmes ember a környékeden, debil!
Vagy pszichiáter konzílium, debil!
Vagy becsókolhatsz a "betlehembe" debil!
quadrocopter
@durbincs: Romániából bevándorolt alföldi gyökér vagy, debil,"mán" meg "he"!

Mi az a "lakhéjú" he, gyökér?
Nem menni magyar ennyi idő után sem, debil?
Mit akartál kinyögni, debil?
Belekékülsz az erőlködésbe, mi, debil?
Google fordító, debil!
Vagy egy tolmács, debil!
Vagy egy értelmes ember a környékeden, debil!
Vagy pszichiáter konzílium, debil!
Vagy becsókolhatsz a "betlehembe" debil!
quadrocopter
@durbincs:Romániából kiutált gyökér vagy, debil,"mán" meg "he"!

Mi az a "lakhéjú" he, gyökér?
Nem menni magyar ennyi idő után sem?
Mit akartál kinyögni?
Belekékülsz az erőlködésbe, mi, debil?
Google fordító!
Vagy egy tolmács!
Vagy egy értelmes ember a környékeden!
Vagy pszichiátriai konzílium!
Vagy becsókolhatsz a "betlehembe" debil!
karma1
@nemkati: 14.24-re: Dragam, hat eddig se tudtak semmi kezzelfoghatot irni a Soros-tervrol!...:o))) Mindig csak kiallitottak valami ho'tt barmot a mikrofon ele, es ha jo napja volt a zorbancnak, akkor az illeto talan nem futott el a sajatmaga altal meghirdetett speech-rol...:o))))) nemethsziszi, kosalala, vagy eppen aki arra jart, az mind bofoghetett egyet a nemletezo Soros tervrol...
Megis, MIBEN BIZOTT orban? Hogy ez a merhetetlen faszsag nem hagyja el az orszag hatarait a sajtoban? hogy a hatarok kozott tudja tartani az egesz kampanyt? (De azert ment uszitani Romaniaba is es Lengyelorszagba is...Sot, meg putyinka se nezi mar joszemmel a kisoreget...)
Latod, amikor kitalalta ezt a baromi nagy "Allitsuk meg Brusszelt" plakatkampanyt, akkor azert leszedette a plakatokat mindenhonnan, amikor valami unios lotuszfaktusz jott, na meg a vizes VB elott vegleg eltuntette ezeket a szarokat...
eszegfu
@Dr plágium: Sőt még plakát sem lesz...
Dr plágium
@eszegfu: az lehet hogy lesz, csak nem így...
nemfideszes
@Shikari: Te szerencsétlen balfék! Az általad felhozott példa is téged cáfol, mivel a felbujtót is ugyan úgy bünteti a törvény, mint az elkövetőt! Sőt, gyakran súlyosabb büntetéssel.
"Az elkövetkezendő öt évben Magyarországnak a gazdasági növekedés fenntartása érdekében több millió külföldi bevándorlót kell befogadnia..." OV. 2001 június.
Na ehhez a "soros-tervhez" mit szólsz fidióta?!
nemfideszes
@Shikari: Ugyan ezt inkább én kérdezhetném tőled, minek után arról vartyogsz, hogy Soros csak felbujtó így "itt nincs mit nyomozni" ! Már pedig ha a te (ti) értelmezésed szerint "felbujtó", és mint ilyet a törvénynek "üldöznie" kell, akkor bizony nyomozni is kéne. Csak abban az esetben nincs mit nyomozni ha a vádak nem állnak fent, defacto állításaid kizárólag hazugságon alapulnak.
Akkor most a székelyeket "külföldi bevándorlónak" tekintjük vagy magyaroknak?! "Van egy pöttynyi különbség!" Arról nem is beszélve, hogy a székelyek száma az 1 milliót sem éri el nem, hogy a "több milliót"! Az a meglátásom, hogy kettőnk közül, nem én küzdök szövegértelmezési problémákkal... "öcsisajt"!
kereső
@nemkati: tegnap 14:24, ilyenkor szoktak hallgatni, mintha nem is létezne "ügy", és ha mégis létezik, nekik semmi közük hozzá.A habonyművek meg törheti a fejét, kit húzzanak elő a kalapból, aki kitart még a választásokig.Majd meglátjuk,meg azt is ,hogy egy új kampány mennyibe fog fájni.
quadrocopter
@durbincs: Szenvedj, csicska, ez a sorsod!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni, debil? Keress egy értelmesebbet, mint te - nem lesz nehéz! -
addig csak szenvedsz!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni, debil? Keress egy értelmesebbet, mint te - nem lesz nehéz! -
addig csak szenvedsz!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni, debil? Keress egy értelmesebbet, mint te - nem lesz nehéz! -
addig csak szenvedsz!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni, debil? Keress egy értelmesebbet, mint te - nem lesz nehéz! -
addig csak szenvedsz!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál nyöszörögni, debil? Rajzold le!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.