Nyilvánosságra került a Fidesz egyéni jelöltlistája, amelyről napokon belül döntenek. Akad egy-két meglepetés.

Lényegében készen van a Fidesz–KDNP egyéni képviselő-jelöltjeinek listája, amelyről a közeljövőben dönt a Kövér László vezette országos választmány is. A 168 Óra megszerezte a listát, és közölt is belőle néhány nevet a honlapján.

Kiszivárgott a lista – Ők lehetnek a Fidesz egyéni jelöltjei

Fotó: MTI

Kiderült, hogy Rogán Antal nem indul egyéniben, Lázár János és Kósa Lajos a szokott helyen próbálkozik, Németh Szilárd pedig újra Csepelen indulhat. Több vesztes fideszes meglepő módon újabb esélyt kap, Erzsébetvárosban pedig Orbán Ráhel jogi képviselője indul.

A legérdekesebb nevek, indulók, változások a névsorban Budapesten:

- Gulyás Gergely frakcióvezető, ahogy korábban jelezte, a XII. kerületben indul Fónagy János helyett.

- Németh Szilárd alelnök a 2014-es vereség ellenére újra megpróbálhatja megnyerni Csepelt.

- Zuglóban Jelen Tamás, a korábbi XI. kerületi alpolgármester száll harcba. Ez azt jelenti, hogy nem indul a 2014-ben vesztes Papcsák Ferenc, aki megmarad a jegybanki megbízatásánál.

- Erzsébetvárosban nem kap újra esélyt Rónaszékiné Keresztes Monika, aki 2014-ben ötszáz szavazattal kikapott a várhatóan jövőre is induló DK-s Oláh Lajostól. Rónaszékiné helyett Bajkai István lesz a jelölt, 

- Angyalföldön Harrach Tamást jelöli a Fidesz–KDNP, aki jelenleg kerületi önkormányzati képviselő, és egyúttal Harrach Péter KDNP-frakcióvezető fia. A hagyományos baloldali bázisban 2014-ben simán nyert az MSZP-s Hiszékeny Dezső.

- Kőbányán újra esélyt kap György István egykori főpolgármester-helyettes, a budapesti kormányhivatal vezetője annak ellenére, hogy 2014-ben nem tudta hozni a körzetet.

- Óbudán, a budapesti 10-es választókerületben szintén újra próbálkozhat Menczer Erzsébet, aki 2014-ben kikapott.

- Pesterzsébeten újra próbálkozhat Földesi Gyula, aki 2014-ben Hiller Istvántól kapott ki.

Kiszivárgott a lista – Ők lehetnek a Fidesz egyéni jelöltjei

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz újraválasztott elnöke felszólal a párt XXVII., tisztújító kongresszusán a budapesti Hungexpón 2017. november 12-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

- Újpesten Zsigmond Barna Pál alpolgármester lesz a jelölt várhatóan, ő az elmúlt hat évben Magyarország csíkszeredai főkonzulja volt.

Józsefvárosban, pontosabban a VIII-IX. kerületi körzetben Kocsis Máté kap lehetőséget. Mindez azt jelenti, hogy győzelem esetén Kocsis otthagyja a polgármesteri munkát.

A 106 körzet várható jelöltjeit a 168 Óra oldalán lehet részletesen böngészni. 

(168 Óra)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Ez bizony nem szelektív hulladék. Ez "söpredék".
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Ez bizony nem szelektív hulladék. Ez "söpredék".
mackoka46
Védjük meg a feslett erkölcsű diktátort !
namihami
Lehet sorbaállni a Vezér előtt. És a fejlődés jele, hogy ezt már nem a rancson kell megtenni
egyenként, mert felépült a stadion. Nagyobb befogadóképesség, nem kell külön-külön oktatni a csordát, egyszerre lehet a kolomp hangját betanítani a bornyaknak.
Clavigo
@Shikari: Ez a Zsírmore,,és a fitymasz "kottája."...
nevemnick
A legdélibb megyében a fityisznek --> bukta.
Gyuri Géderről
Mindent bele emberek!!
"VÉDJÜK MEG
MAGYARORSZÁGOT"
Tőlük!!
Gyuri Géderről
@Shikari: Ezeket a jelölteket, nem szabad sértegetni,. Sőt óvni és vigyázni kell rájuk.
Az ok: választás után, ép elmével, egészséges testtel lehessen mind egyiket, az enyveskezű társaikkal együtt bíróság elé állítani.
division
@Gyuri Géderről: Mielőtt bárkit is bíróság elé állíttatnál tanulj meg helyesen írni...
Clavigo
A Rerzsibunkót szeretik Csepelen...Apropó ,,feléptette már a birkozó-akadémiát ??? Kapott rá 2 mrd-t...tőlünk.
Gyuri Géderről
@division: Köszönöm a figyelem felhívást, igyekszem javítani a helyesírásomon.
De megköszönném, ha jelölnéd hol vétettem.
Pl.: (a teljesség igénye nélkül) óvni, vigyázni, ép elmével, enyveskezű társaikkal, bíróság.

Csak mellékesen jegyzem meg, nem gondolod, talán ezt a tolvaj bandát kellene biztatnod tanulásra, hogy a tisztesség és becsület fogalmát alapszinten elsajátítsák?
bence
Aki életben akar maradni 2018 után is ebben az országban , annak nagyon a figyelmébe ajánlom , hogy a fidesz egyéni jelöltjeire NE ! szavazzanak !!!
Equus
@division: elveszett egy ","... oktató úr...
Equus
@division: 20.00 ja... és ha már a tartalomal szemben nem tudsz érveket felhozni, akkor jön a csomagolás hibája... érv helyett. Szánalmas... dedós módszer... habár nomen est omen... csak az V. hiányzik a nevetek elől... Gondolom, ti sem egyedül vagytok ilyen okosak... habony úrnak van pénze, ahogy smitt úrhölgynek is
Desischado
Párját ritkító ocsmány lista a szemétről!
division
@Gyuri Géderről: Nekem mindegy ki fog nyerni, az én életem nem ettől függ, elég baj az ha valaki mindig a kormányokra van utalva. Ettől függetlenül ismét a Fideszre húzom az X - et, ugye nem gondolod hogy bármelyik viccpártra fogom majd?
eszegfu
@Gyuri Géderről: tegnap 20:23 A "mindegyiket" egybe kellett volna irnod... más hiba nincs benne! Azt gondolom: mondanivalód igy is érthető volt! Az már más kérdés: valaki egyetért vele, vagy sem.
magyarbakancs
Keresztény áhítattal fogtok lopni ,és hazudni?Harrach Péter dinasztiát építik?
Hasonlít a kimir szendereghez.
Gyuri Géderről
@eszegfu: Köszönöm! A máskor jobban figyelek.
Lehet, hogy azon múlik az ország sorsa. (ez nem élcelődő megjegyzés)
eszegfu
@Gyuri Géderről: 12:36 Ne "hülyéskedj"!? Én is sokszor elütöm, ha gyorsan akarok valami "fontosat" irni. Jó lenne, ha csak a helyesirásunkon mulna minden! De szép világ lenne!
quadrocopter
Már most ki lehet nekik nyomni a gyanúsítotti idézéseket...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.