Ron Werber az LMP-seknek tartott, többnapos fejtágítón arról beszélt, hogy Gyurcsány vállalhatatlan, és akár össze is jöhet a legnagyobb ellenzéki párt szerepe az LMP-nek.

Ron Werber szerint a jövő évi választás még nem lefutott. A fejtágítón Werber a résztvevőknek azt mondta: szerinte reális, hogy 2018 után az LMP lesz a legnagyobb ellenzéki párt. A résztvevőknek azt tanácsolta, az LMP lehetőleg ne vesszen össze senkivel a többi kihívó közül, főleg ne a többi párt híveivel, mert amikor majd indul a hajrá, még sok minden történhet.

Ron Werber óvja az LMP-t Gyurcsánytól és a DK-tól

Mark H. Milstein / Northfoto

Viszonylag sok olyan vezetői fejtágító zajlik mostanában az LMP-ben, amelyen Ron Werber osztja az észt. Legutóbb november 17–19. között a Rubin Hotelben volt egy olyan háromnapos esemény, ahol Werber szavait figyelték nagy figyelemmel a párttagok. A kampánytanácsadó alkalmanként 6-7 órán keresztül magyarázott, pénteken a fővárosi vezetésnek, szombaton és vasárnap pedig a különböző vidéki alapszervezetektől érkezőknek. Mindez azért is érdekes, mert pár hete Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja a Magyar Nemzetnek azt mondta, még nincs szerződése a pártnak Werberrel.

Az izraeli kampányguru pont arra inti a pártot, maradjanak nyugodtak, és mutassanak tiszteletet az ellenfelekkel szemben, mert az kifizetődő lehet, hogy nem veszik fel a kesztyűt. A kampánytanácsadó szerint kulcskérdés a hálózatépítés. A DK-tól óvja a pártot, mert szerinte

Gyurcsány mérgező és vállalhatatlan jelenség, az MSZP-ről azt mondta, támadható és csúszik lefelé, így lehet onnan szavazókat csábítani.

A kisebb pártok "aranyosak ugyan, vannak gondolataik is, de a belvárosi közegben mozognak csak jól, vidéken nem léteznek." A Jobbik szerinte identitásválságban van, a meglévő szavazóknak csalódás a néppártosodás, ezért érdemes a párttal sokat vitatkozni nyilvánosan.

via Index.hu

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

adrenalink
Csak a címet olvastam, és ez a vicc ugrott be:
Az öreg székely nekiáll reggel egy nagy farönköt faragni. Elmegy a háza előtt a szomszédja és megkérdi:
- Mi lesz abból, szomszéd?...
- Ebből, fiam, gerenda! - válaszol a székely.
Nem sokkal később a szomszéd megint elmegy a ház előtt, látja, hogy az öreg még mindig nagy munkában van, ugyanazt a rönköt faragja egyre kisebbre.
- Hát mégis, mi lesz ez szomszéd?
- Ebből, fiam, kocsirúd.
Dél tájékán a székely térdig érő forgácsban ül, és még mindig farag. A szomszéd újra kíváncsiskodik:
- Mi lesz ez?
- Ebből, fiam, székláb.
Estefelé már nagy forgács gyűlik össze az öregnél, de ő még mindig farag. A szomszéd naná hogy ismét érdeklődik:
- Kicsi ez széklábnak is, mégis mi lesz ez, szomszéd?
Mire az öreg:
- Ebből, fiam, fogpiszkáló... ha el nem cseszem már megint...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kiscsillag66
@karma1: Elképzelted, ha Bernike min.elnök lesz? Már most úgy viselkedik, mintha az lenne. Eleinte még kedveltem, tetszett a harciassága (mondjuk ez most is), de néha elveti a sulykot. Gyurcsánnyal kapcsolatban egyetértek Veled. Figyelem a fórumokon (tv-ben) a hozzászólásokat, és egyre több ember másképpen értékeli az őszödi beszédet. Ez jó!
kereső
@Gyuri Géderről: mert a megbizói nem?
Klubtag
@Eladott Ország: ...bennem ez a fószer egy hajópatkány benyomását kelti. Ha előélete ismeretében az LMP tőle várja a "tutit", hát meg is érdemli a sorsát. A Gyurcsány-fóbiája, meg az MSZP-re való "visszaköpködése" mindent elárul róla. Bár még az is elképzelhető, hogy ő a fidesz "csodafegyvere" az egypártrendszer felé vezető rögös úton. :D)
Eladott Ország
@Gyuri Géderről: Valószínűleg a fidesz is fizeti Werbert, ugyanis egy elvesztett választás börtönéveket fog jelenteni a hatalom mostani birtokosainak. Ott már az Orbán oltárok sem fognak segíteni.
evacica
@Horizont: Pénzért miért ne! Volt mikor az MSZP osztotta!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.