Az RTL Klub híradójának adott interjút Simicska Lajos, és többek között azt is elárulta, mi volt az a pont, amikor már neki is sok volt Orbánból.

"Normális ez?" – Simicska elmondta, mikor ábrándult ki végleg Orbán Viktorból

Simicska Lajos az RTL Klub híradójának úgy fogalmazott, 

„azt gondolom, hogy Orbánék számára, a rendszerük számára az a legoptimálisabb, ha most ér véget egy egyszerű választással”.

Mindenkit szavazásra buzdít, és mint elmondta, „az ország túlélte a tatárokat, a törököket, a Habsburgokat és Orbán Viktort is túl fogja élni, ez egy erős nemzet”.

Simicska beszélt arról is, hogyan lett vége Orbán Viktorral a több évtizedes szövetségének és barátságának. Felidézte, hogy a választások után beszélgettek, amikor a miniszterelnök felvázolta a diktatúrát, amit kiépít.

Én meg néztem rá nagy kerek szemekkel, hogy biztos, hogy normális-e az, aki velem szemben ül

– mondta az üzletember, az utolsó pontnak azt nevezve, amikor a kormányfő arról beszélt, hogy az RTL-t majd megveszi neki a Roszatom. Ez ugyanis Simicska Lajos szerint már hazaárulás, ő pedig abban nem partner. A Soros-ellenes kampányt szerinte maga a miniszterelnök sem hiszi el.

A vállalkozó úgy vélekedett, a Jobbik nyeri majd meg a választást, mert ez az egyetlen párt, amit nem vettek meg.

(MNO)

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Normálisabb, okosabb a g. Viktornál, de ami a gazemberséget illeti,
nos ebben egyformák !
De ugye a holló a hollónak ...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Normálisabb, okosabb a g. Viktornál, de ami a gazemberséget illeti,
nos ebben egyformák !
De ugye a holló a hollónak ...
nemkati
A diktatúrát 0rbán 2010-ben kezdte el építeni az alaptörvénnyel, a médiatörvénnyel, és amikor nem engedett közbeszerzéseken mást indulni, csak a saját garnitúráját, benne Simicskát is. Az akkor miért nem csípte a szemét?
JAJMÁR
Ahhoz kèpest csak nèzett, mint a moziban...
Most szól, amikor màr kèsz a "mű", ès egyèbkènt is mindenki ràjött?
JAJMÁR
Persze, a jobbikèrt kampànybeszèd mögött olyan jól hangzik.
Ó, hàt a simicskatalicska meg a hitelessèg se szinonìmàk :)
wagabund
Mindenki éli világát, baszogatás elért a végére, lehet hátradőlni...

Ugyanis az ismert szereplők nagyon jól tudják, ha kidől a bili, akkor menekülni kell. Erre nincsenek berendezkedve, inkább a békés, nyugodt, sztorizgatós, röhögcsélős öregkorra...tehát? nincs itt semmi látnivaló emberek! oszoljanak, mindenki menjen a dolgára!

ilyen ellenzék mellet ez csoda?
ugyehogy nem?
naugye.
advocat
2010-ig Simicska adta a pénzt. Mostmár a Fidesz megoldja saját erőből. Mészáros a csicska. "Papíron" övé a pénz. Neki is marad. De mi van a többivel. A lánya meg a veje miért is járt pl.:Dubaiban? Ott nem kérdik - még - hogy kié a pénz. De ott is van egy kis mozgás. Mert Svájcot és európai bankokat, meg az amerikait is felejtsük el. A pénzmosás elleni törvények ott léteznek.
vladimir putin
Hülyeség.
Hogyan lopna, csalna hazudna tovább az önjelölt, pakisztáni dagadék, ámde magyarul beszélő császár?
Miért mondana le?
AMÍG LOPNI LEHET, NINCS LEMONDÁS, GYÖKÉR MAGYAROK!
Qqberci
Azért emlékszünk ám még Joszif Totra meg Kaja Ibrahimra is!
mackoka46
Én már akkor észre vettem, hogy despota a pali, amikor a királyi koronát a parlamentbe vitette, hogy a fejére próbálgathassa.
quadrocopter
Orbán anno megmondta, hogy Simicska a bibósok esze! Szerintem még tartogat meglepetést a Genyóra nézve.
Hellcat
Teríthetne többet is...durva egyébként, hogy kemény szavakkal dobálózik pl "elmondta hogyan épít diktatúrát"... ennek önmagában ki kéne basznia a biztosítékot.
Pálinkafőző Rézüst
@mackoka46: no meg a Várba költözés. Tuti odaviszi majd a koronát is. Ha hagyjuk...
karma1
@advocat: 22.02-re: Ugy altalaban igazad van, lehet, hogy Svajcban nem tudsz mar uj szamlat nyitni, de azert valljuk be, hogy amikor a nemetek a zsidoktol lopott kincseket raktak be svajci trezorokba, akkor bizony a svajci allam egy kurva szoval nem erdeklodott a kincsek eredete utan. Svajc abbol lett gazdag, hogy elkerulte a vilaghaborukat, es nem termelessel, hanem tozsdezessel es foleg ezekkel a nagyon titkot tartani tudo bankokkal manipulalt...
karma1
@nyanya001: @nemkati: @JAJMÁR: @advocat: @vladimir putin: Na, azert ezt meg sohasem mondta el magarol Simics, es most valamitol nagyon beindult a beszelokeje...
Tudja, mit tett az orszaggal, de en mindig azt mondtam, hogy a G-nap ota valakit, valakiket megkereshetett egy ajanlattal, miszerint ha buntetlenseget kap, vagy egy kis penzbuntivel megussza, akkor kipakol a megfelelo embereknek orbanrol es az o piszkos kis uzelmeirol.
En eleg komolyan veszem ezt a nyilatkozatot, mert mindennek tudataban van, hogy mit tett, es hogy mit kell tennie azert, hogy orbant megallitsa ezen a rettenetes uton:

Szoval:

hvg.hu/itthon/20171128_simicska_orban_maffiaallamot_epitett
karma1
Ja, meg egy: azert az egy kicsit necces allitas, hogy azert kellene mindenkinek a Jobbikra szavazni, mert egyedul oket nem vette meg a fidesz... En meg azt hiszem, hogy Gyurcsanyhoz sem mert odamenni senki sem a futyisz reszerol, hogy akar alkudozzon, akar titokban beepuljon a DK-ba, hogy belulrol bomlassza azt, mint amit - megint csak szerintem - az mszp-vel pedig megtett a vezir...Rohad is belulrol szepen...
Szoval nem hiszem, hogy a DK valaha is fidesz-kozelive valik...
bakegya
HOL TARTHATNÁNK MOST, HA NEM SIKERÜLT VOLNA KIÁBRÁNDULNOD...LAJOS...ezt TE IS JÓL EL BALTÁZTAD-HOZZÁSEGÍTETTED A NEMZETET A MÉSZÁROS LŐRINCHEZ-AZ MEG MINDENT VITT!!!-a tiborcz pityunak már alig maradt néhány kastély-és történelmi bérház Budán-és Pesten.
Na mindegy lajos,tanunak még jó leszel Hágában.Cakkk vigyázz magadra és vegyél magadnak egy rendes öltönyt,a hózen-trógert akaszd a fogasra,ne gyere pizsamában!!!
karma1
@bakegya: Ezert tettem be a 02.41-es linket. Tudja o, hogy hunyo, de szerintem mar minden befolyasaval megprobalta elerni, hogy ne kelljen a boribe vonulnia...:o)
dr. prédikátor
Nem nagyon bízok a simics lalában se! de lehet tartogat még némi meglepetést. Csak az a gond ha bármit is borít akkor ő is szaros lesz nem kicsit ,nagyon!!!
justhpeter
Simicskának sajnos igaza van. Abban is, hogy ha 2018-ban nem sikerül békés úton megszabadulni az Orbán-kondától, akkor nagyobb bajok is lesznek.
Csizmás Kond
...az aki festékszóróval akar kiemelkedni, mert szerintem a szakításra is valami ilyesmi adhatott okot az nem rendszert akar váltani hanem pozíciót a saját részére.
...sajnos a mai felvilágosultnak épp az ilyen ócska színpadi jelenetek tetszenek...
1magyar
De neki is nagyon tetszett a dolog amíg meggazdagodott belőle. Amikor a vályútól ellökték már rögtön rossz lett számára.
karma1
@dr. prédikátor: Nem ismerem en sem, mert regebben o volt a "szurke eminencias", eloterbe csak a G-nap utan kerult nehany interjujaval, egypar botranyos lepesevel.
DE: akarmit is mond ebben a pillanatban, szerintem van meg valami atombomba a tarsolyaban, mert o az az ember, aki nem fogja megbocsajtani orbannak, hogy elarulta a kozos ugyuket. Szerintem ha Simicsre hallgatnak, szepen csondben kialakithattak volna a diktaturat, persze nem az erdoganit, nem a putyinit,. hanem - jo magyar szokas szerint - a specialis egyedi valtozatat, mint amilyen a vidam barakk-os cuclizmusunk is volt. Senkievel nem volt osszehasonlithato.
Ezt az indulo celt orban felrugta, mert o akart MINDENT - nemcsak egy kicsivel tobbet - es mert elkanyarodott putyin fele, belehajtva Magyarorszagot ujra egy mocskos gyarmati kapcsolatba. Simics Ausztriaba akar jarni szankozni, nem az Uralba medvere vadaszni.
Ma osszesen ket ember letezik, akitol orban lefossa a bokajat: az egyik Simics, a masik Gyurcsany.
Ez utobbi nem biztos, hogy gyozni fog, mert az eszkozei maximalisan demokratikusak, torvenyen beluliek, o megprobal eszervekkel, gazdasagi kimutatasokkal bizonyitani - tehat nem biztos, hogy ez a nyero.
De Simics nem nagyon fog valogatni az eszkozokben, - ez nem biztos, hogy minden magyarnak jo lesz, de valoszinu, hogy ez lesz a celravezeto, es esetleg - a jobbikkal osszefogva - eredmenyes is lesz. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a phurroszi gyozelem jo lesz az orszagnak, mert talan nem a jobboldalt kene raszabaditani a szenvedo polgarokra.
De majd meglatjuk: egyenlore szerintem a kormanyban mindenki lazasan keresi a kovetkezo le-karaktergyilkolni valo szemelyt vagy szervezetet, mert a migrancsolas lefutott, Soros terv nincs - ezzel kapcsolatban meg sok megmagyaraznivaloja lesz a vezirnek Mirkoczky feljelentese alapjan, - szoval semmi sem lefutott, az utolso pillanat is hozhat oriasi meglepetest. Es AKKOR kell majd nagyon okosnak lenni mindenkinek, hogy ne orban nevessen a vegen.
szaboria1
A fideszben tudott dolog volt, hogy Simicska háttérből irányitotta a pénzügyeket. APEH elnoöknek is azért kellett kinevezni mert a hosszú bájtok éjszakáján halytotta végre a legnagyobb átverést amit ebbe az országba az előző kormányok meg sem mertek tenni. Az ingyen kapott íngatlanokat szépen úgy játszották át magúknak, hogy hamis nevekre adták el nem is sokáig volt elnöke az APEH-nek Simicska. Midnig is csak a háttérből dolgozott.
Csak emlékezni kell 1998 májusában még azt mondták folytatni kell amit az előző kormány el kezdett de 2002-re már mindent más ként csináltak.
maci0427
Csak fenntartásokkal fogadni mindent ! Színház az egész élet...
Aki Én
@nyanya001: Olyannyira, hogy neki köszönhetjük ezt a g...t.
szaboria1
@nyanya001: Simicska sem gondolta. pedig őt tartottál okosnak, hogy Viktor egyszer kijátsza őt. Tuti volt egy nagy veszekedés közöttük és erre mondta hogy egy g..i.
human
A tolvajnak is lehet erkölcse. Simicska például az hazaárulást már nem vállalta be.
cikicakk55
@bakegya: ma 06:56

Az,hogy Simicska szabadította a nyakunkba mészárost,semmit nem jelent,mert ha nem Ő akkor másik hülyét akaszt le Viktorunk.Lényeg,hogy tanult a Simicska ügyből és rá jött,hogy nála okososabb embert nem szabad strómannak alkalmazni,mert a túl okos emberből bár milyen jó barát is,lehet ellenség. Kapóra jött neki a pont csődeljárás alatt álló Mészáros,aki elég hülye volt ahhoz,hogy meglehessen vezetni,ráadásul falubelije is volt. Simicskát nem Ő dobta ki,hanem Simicska hagyta ott Orbánt.Lényeg,hogy a mélyhülye mészárost gyorsan kinevezte Polgármesternek,elzavarva az addig több éven át munkáját jól végzőt, és berakta helyére Lölőt.Ezzel egyidejűleg elkezdett különböző tendereket elnyeretni azzal a falu bolondjával.Cégeket alapítottak a nevével,az a hülye meg alá ír mindent,elvégre hallja a tévében,hogy Ő milyen gazdag és az tetszik neki. Simicska is egy nagyon korrupt alak, de nem politikus.Érti a politikát,mert nem hülye,de neki elég az üzleti,gazdasági élet és az azzal kapcsolatos kiskapuk és egyéb csalások kezelése. Az viszont már megfeküdte a gyomrát,amit 2014-es győzelme után Orbán mint elkövetkezendőket felvázolt neki. Mint írtam,Ő is egy börtönbe való,de azért a Magyarság ott van benne.Az már az Ő gyomrának is sok volt,amit a néppel tenni készült.Egész biztos vagyok benne,hogy tartogat még meglepetést,csak még van intézkedni valója.Mindent el visz amit eddig összelopott.Családot,értéket,bizonyítékokat megsemmisít,majd valahonnan külföldről bejelentkezik az RTL-nek és mindent kipakol.Elmondja,hogy hol találják meg az írásos bizonyítékokat. Rendez egy igazi jó akció filmet búcsúzásul az RTL-nek
Eriksson
Én úgy hiszem, hogy ebben a történetben az igazi diktátor maga Simicska Lajos.

Első időkben lehetett egy egyezmény Orbán és ő közötte, hogy ő adja az észt és Orbán vakon követi minden tanácsát (parancsát?). Cserében vállalja a Fidesz párt minden fenntartási költségét, működéséhez szükséges anyagi hátteret.
Aztán változott a helyzet. A csicska önállósodni akart, a "főnök" meg bekeményített, hogy akkor nincs apanázs.
Miután a választások bebizonyították Orbánnak és politikai támogatóinak, hogy a párt életképes, ő úgy döntött, hogy Simicska ellenében a saját akaratát hozza elő. Függetlenedett eddigi mecénásától, és annak szükségtelenségét bizonyítva behozta képbe Mészáros Lőrincet, mint a további üzleti ügyvivőt. Ezzel világosan tudtára hozva Simicskának, hogy nem kap több állami megbízatást, üzleteljen a továbbiakban ahogy tud.
Mikor ez világossá vált S.L. fejében, tehetetlen dühében nyilvánosan legecizte O.V-t, aki a mai napig nem reagált erre szóban, de elképzelhetjük, hogy a függöny mögött mekkora indulatok dúlhatnak.
Simicskának hiányérzete támadt a mellőzések miatt, ezért úgy döntött, hogy felkarolja a Jobbikot, nyújtva nekik mindazon előnyöket melyekkel eddig a Fideszt segítette. Mint kiderült, ez nem volt igazi jó húzás, hibát hibára halmoztak a nagy kapkodásban. Úgy néz ki, hogy ez az üzlet becsődöl, s jó Lajosunk kifejezetten idegbeteg lett. Innentől alkoholizmusba menekül, plakátokat festeget, s ki tudja mi mindent csinál még O.V ellenében, amivel igazából csak saját magát teszi nevetségessé.

Lehet, hogy a kis mesém csak mese, de a lényeg azért benne van. Simicska Lajos alól ki lett húzva a szőnyeg, s mint diktátor megszűnt létezni.
peterkelemen
Orbán és bűnbandája vagy elhúz a picsába 2018-ban vagy megdöglenek, mert háború lesz ennek ez a lényege. Orbánéknak a történelem szemétdombján van a helye annak is a legalján és hiába rúgkapálnak, mert garantáltan oda kerülnek.
Jozefina
Ha Simicska jóvá szeretné tenni azt, amit elmulsztott, akkor mielőbb színt kellene vallania orbán pénzügyeiről, a családi maffiáról, akülföldi pénzekről. Ezeket szerintem biztosan tudja, de mire vár???
Pálinkafőző Rézüst
@Jozefina: akkor ő is megy a sittre, mert nyakig benne volt, sőt ő szervezte a lopások többségét... Annyit nem ér neki, hogy sittre nejen ő is...
human
@Jozefina: Simicska nagy taktikás. Nem kezd el össze-vissza hülyeségeket csinálni (mint az mszp például). Átgondol mindent több lépésre előre. Ha ő lép valamit, arra mit léphet Orbán és így tovább. A végkövetkeztetés lehet az örök hallgatás vagy kiegyezés az új politikai erővel akik Orbán után jönnek. Egyelőre jobb ha úgy vesszük, hogy Simicska nem fog atombombát robbantani.
bakegya
@karma1: vádalkut fog kötni-és véleményem szerint meg is kapja mert ezt a maffiát nem lesz egyszerű felszámolni.Simicska ,ha józan tök értelmes ember.Azt nem állítanám ,hogy úriember de,de őszinte,ls nem szenved feltűnési viszketegségben .orbánnal ellentétben!!!
Eriksson
„az ország túlélte a tatárokat, a törököket, a Habsburgokat és Orbán Viktort is túl fogja élni, ez egy erős nemzet”
kephost.com/images/2017/12/01/tetszik.jpg
1magyar
Hááát igen, a kiba@ás társasjáték. SL hiteltelen az eltelt munkássága után.
human
"az ország túlélte a tatárokat, a törököket, a Habsburgokat és Orbán Viktort is túl fogja élni"
De mikor lesz ennek a szerencsétlen nemzetnek legalább egyszer 50 nyugodt éve amit nem diktátor és nem egymással acsarkodó pártok vezetnek.
Eriksson
@Eriksson: 12.01. 11:27
Örülök, hogy sikerült az origonak ötletet adnom Simicska ügyben. Ezek szerint a mesém nem is annyira mese, ha azt az Origo is megerősíti.
Origo 12. 01. 16.25:
www.origo.hu/itthon/20171201-egymas-utan-jelennek-meg-soros-gyorgy-videoi.htm

l
Eladott Ország
@Eriksson:patacsipilvax.hu/wp-content/uploads/2016/03/Rendszerv%C3%A1lt%C3%A1s-%C3%BAjrat%C3%B6ltve-250x227.jpg?6d7486
A munkaképes népesség 90%-a csak külföldön tudja elképzelni, hogy meg tudja keresni a megélhetést. Tendencia, az íjúság tömeges kivándorlása miatt kiürül az ország. A munkaképesek kitelepülnek, a nyugdíjasok gyorsan kihalnak. Ez a perspektíva. Az ÁFA a legmagasabb Magyar országon, és szakértők dolgoznak új adónemek kitalálásán, sportot űznek ebből ha világbajnokság lenne biztos mi nyernénk. Minden 1 forint új értékből 0.95 forint átmegy a költségvetésen, és még azt dumálják, hogy az átkosban centralizált volt a gazdasági rendszer. Minden 1 forint eladott áru értékéből 0,75 Ft az adó. ( Az állam kifosztja polgárait, és megfosztja a bővített újratermeléshez szükséges forrásoktól a termelő gazdálkodókat és szolgáltatókat is.) Az alacsony termelékenység és magas adó miatt versenyképtelen a magyar árú a világpiacon. A külföldi befektetőket támogatjuk állami támogatással , ha munkahelyet létesít. De nincs törvény a profit kiviteléről, a létesített munkahelyek védelméről. A tudományos élet lelassult, sokkal kevesebb szabadalom készül 10 év alatt, mint az átkosban egy év alatt. Már ötlet szintjén kimegy a kutató külföldre és ott fejleszt, ott jegyeztet be és ott is valósítja meg a szabadalmát. Csak így éri meg neki, illetve így tud forráshoz jutni a kutatáshoz. A rendszerváltás óta végrehajtott „oktatási reformok” a nemzet butítást szolgálják. Úgy tűnik ma ez a politikai elit érdeke, birkákat képezni, mert ők mennek a leghangosabb kolomp után. Sarcolni őket, hogy nőjön a nyomortűrő képességük, még tovább lehessen szorítani az adóprést a fejük felett.Az MNB kisajátítva. Minden nemzeti lett, a közigazgatás, kormányablak, adó és nyugdíjhivatal, még a dohánykereskedelem is. Átállítva kézi vezérlésre. Így tovább folytatódik a kis diktátor uralmának totális kiépítése. A széthúzó, egymást ócsároló ellenzéknek esélye sincs a fidesz leváltására.
Eriksson
@Eladott Ország: Ez melyik posztomhoz kapcsolódik?
Eladott Ország
@Eriksson: Tegnap, 19:16, "Habsburgokat és Orbán Viktort is túl fogja élni, ez egy erős nemzet”
patacsipilvax.hu/wp-content/uploads/2016/03/Rendszerv%C3%A1lt%C3%A1s-%C3%BAjrat%C3%B6ltve-250x227.jpg?6d7486
"Ahogy az Orbán gyereket elnézem, kell még egyszer rendszerváltást csinálni."
Eriksson
@Eladott Ország: Köszönöm a kiegészítést, de még most sem értem, mi köze a kettőnek egymáshoz.
Eladott Ország
@Eriksson: Ezt a rendszert le kell váltani, hogy hamarabb túléljük.
Eriksson
@Eladott Ország: Türelem rózsát terem.
Hamarább túlélni valamit, hogy lehet? Legfeljebb túl lenni rajta. :))
division
@Eriksson: Vannak emberek akik úgy születtek hogy jó ha a 8 elemit képesek elvégezni, nekik mindent úgy kell túlélni, pontosabban olyan kormányt szeretnének akik mondjuk eltartanák őket. Van ilyen ismerősöm az utcánkban is, nem tanult, dolgozni sem akar, van 4 gyerek, de szeretne olyan autót mint az enyém:-)))
Eriksson
@division: Na, ezt kéne elfeledni mindenkinek. Annyit akarjon mindenki csak kivenni a kosárból, amennyit beletesz!!! Mert több nem jár neki és az államnak nem érdeke, hogy a rongyos kis életét rendben tartsa.
Ja ás olyan kormány sose lesz. Már Gy. is megmondta, "nincsen ingyen ebéd".
division
@Eriksson: Mégis osztogatják a választások előtt...
Tudod sok ember él abba a hitben hogy attól kell elvenni aki megdolgozik érte, és utána annak odaadni aki semmit nem tesz annak érdekében hogy neki is jó legyen.
Eriksson
@division: Túl egyszerű volna. De miért igyekezne valaki többet dolgozni, ha azzal nem a saját dolgait gyarapítsa? Aki viszont többet szeretne, az tegyen érte.
division
@Eriksson: Ezt magyarázd el azoknak akik szerint el kell venni a jómódúaktól a pénzt (a szemét egykulcsos adó, ugye), meg hát alapból nekik is annyi járna mint aki csinál is valamit. Ez így logikus:-)
division
@Eriksson: Botka azért nem adná oda:-)
Eriksson
@division: Biztos, hogy nem. Még amije van azt is letagadja, holott nem is kérte tőle senki. :))
(legfeljebb a NAV).
Desischado
Szerintem is köthetne vádalkut, nem bánnám, ha megússza a börtönbüntetést, - mondjuk, szivesebben látnám ott - ha segítene orbán ellen. De ha valaha is beszélne, max, csak külföldön. Miatta tart itt orbán, neki köszönhetjük a rezsimet. Nagyon kiváncsi vagyok, kipakol e. Mondjuk, biztosan bosszút akar állni orbánon, de persze úgy, hogy ő maga ne faragjon rá. Mondjuk, bőven lenne mit jóvátennie.
Eladott Ország
@Eriksson: Úgy látom a közös nevező nem jön össze, csak a vádlottak padján!
kereső
@szaboria1: és akkor orbán saját különbejáratú bosszújaként !leállitotta az M4-es autópálya épitést/ 29km.Abony-Fegyvernek/,ami akkorra 60 mrd.Ft-ba került nekünk, és azóta is a G-nap emlékeként a Tiszába és a Zagyvába ott meredeznek a soha napján megépülő hidak leállitott pillérei.Hútlen kezelés?Hatalommal való visszaélés? Schiffer András hol vagy?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.